Ingmar Bergman Szenvedély című filmjének utolsó mondata jutott eszembe többször is Tóth Krisztina új prózakötetét olvasva: „Ezúttal Andreas Winkelmannak hívták”. Hiszen a nagy rendező ebben a filmben (is) olyan történetet mesélt el, amely bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhet. A név, a helyszín, az idő nem fontos.
A helyzetek, az emberi reagálások, a kimondott és az elhallgatott válaszok annál inkább.
Mintha Tóth Krisztina azt üzenné a ...