GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Az egyetlen ember, aki látta a II.világháború végének mindhárom atomrobbantását

brcc-b-29enolagay.jpg

Több mint 600 ezer ember dolgozott a Manhattan-programon, de csak egy volt köztük, aki mindhárom atomrobbanásnak szemtanúja volt 1945-ben.

Lawrence Johnston ott volt azon a B—29 Superfortress bombázón, amelyen a világ első atomrobbantásának erejét mérték az új-mexikói „Trinity” teszten, majd ott volt Hirosima és Nagaszaki felett is.

A fiatal fizikus, akinek szülei misszionáriusok voltak Kínában, forradalmi munkát végzett a robbanást előidéző mechanizmust illetően. Fizikát tanult a Los Angeles-i Community College-ben, majd Berkeley-ben. 1940-ben szerzett diplomát, amelynek középpontjában az atomstruktúra és az anyag energiává való átváltoztatásának kutatása állt.

Berkeley-ben került kapcsolatba Luis Alvarezzel, a leendő Nobel-díjassal, aki mentora lett. Ő hívta meg a bostoni MIT radiológiai laboratóriumába egy földi radarfigyelő kidolgozására. Később Los Alamos-ba hívta ahhoz a tudós csoporthoz, amelyet J. Robert Oppenheimer, a Manhattan program igazgatója vezetett. Itt a detonátorok tervezését bízták rá. Ő találta fel a „robbanó szatírt”, amelyben 32 detonátor van elhelyezve a mag körül és egyik a másik után aktiválódik a másodperc ezredrésze alatt. Az elvet ma a gépkocsik légzsákjához alkalmazzák.

1945.július 16-án a kora reggeli órákban felhúzták egy toronyba a világ első atombombáját. Oppenheimer egy bunkerben volt, kb. 5 mérföld távolságban és néhány kiválasztott kivételével mindenkinek megparancsolta, hogy legalább 25 mérföldre távolodjanak el, mert senki sem tudta, hogy milyen erejű lesz a robbanás. Alvarez elérte, hogy engedélyezzék felszállását Johnston-nal együtt egy B-29-re, hogy mérni tudják az erőt megfelelő műszerekkel.

Ezútan elmentek a Mariana-hegyláncon a Tinian-szigetre, elkészíteni Hirosima és Nagaszaki bombázását. Egy „Nagy Művésznek” nevezett B-29 fedélzetén kísérték az Enola Gay-t, amely Hirosima felett kioldotta a „Little Boy”-t.

lawrence-johnston.jpg

Amikor a bombát 1945 augusztus 6-án ledobták Hirosimára, Johnston első reakciója, amikor meglátta a vakító fényt és a gomba alakú felhőt, ez volt: „Istennek hála, a detonátoraim működnek.” Tudatában volt a bomba hatalmas pusztító erejének, de mint azoknak a tudósoknak a többsége, akik megalkották, úgy tekintette, mint a háború befejezésének eszközét. Hirosimában becslések szerint 85 ezren haltak meg a tűzviharban és a léglökésekben. Voltak, akiknek csak a lenyomatuk maradt meg a falakon. Összesen kb 135 000 volt a halálos áldozatok száma. Johnston ugyancsak az égből szemlélte Nagaszaki pusztulását.

„Alvarez azt mondta: Te vagy az egyetlen ember, aki látta felrobbanni mind a három atombombát és igazán boldoggá tett” – mondta Johnson.

Évekkel később a legkeményebb ellenfele, lánya, Mary Virginia lett. „Lányom pacifista volt, sokat vitatkoztunk. Most már egyetértek vele” – ismerte be. Mary később egy oregoni gyülekezet lelkipásztora lett.

Johnson a háború után folytatta tanulmányait, 1950-ben megszerezte a fizikai doktorátust és a minnesotai egyetem tanára lett. Később a Stanford Linear Accelerator Centerben dolgozott az elektronikai részlg vezetőjeként.  Nyugdíjazásáig az idahói egyetem professzora volt. 2011-ben, 93 éves korában halt meg az Idaho állambeli Moscow-ban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr8716195460

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vaki78 2020.09.11. 17:45:17

A Hiroshimára ledobott bomba uránuimtöltetű volt, oda nem kellett a 32 detonátor.

Békássy Csaba 2020.09.12. 07:53:05

Kellett oda is, csak nem 32, nem gömbszimmetrikus elrendezés (mostani információink szerint) de az időzítésnek szerepe volt a neutron-fluxus indításában is.

nincs1agy 2020.09.12. 07:53:08

@vaki78: Én is ezt akartam írni. Az uránbombában nincs mag(demon core), mint egy plutóniumbombában. Az uránbombában, egy kritikus tömeg alatti urántömböt lőnek egy másik kritikus tömeg alatti urántömbbe, és így együtt már meghaladják a kritikus tömeget.

nincs1agy 2020.09.12. 07:53:10

Szóval a tőle idézett mondat inkább augusztus 9-ésn hangozhatott el Nagaszaki fölött..

Békássy Csaba 2020.09.25. 07:23:02

Nem felotétlen egy tömböt lőnek a másikba, van olyan forrás is, amely szerint egy-egy tömböt lőnek két oldalról a harmadik, középen levő tömbbe (ez a neutron-fluxus szempontjából megbízhatóbb megoldásnak tűnik).

nincs1agy 2020.09.25. 07:23:06

@nincs1agy: Mondjuk a plutóniumbombát meg már kipróbálták, akkor mit idegeskedett, hogy működik e?

seepheerd 2020.09.25. 07:23:08

Haveromank jó pár éve sikerült beszereznie egy az atombombáknál használt elsütő szerkezeti elektronikát, nagy sebességű fotózáshoz (repülő pisztoly lövedék, ilyesmi...)

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) Álmok (3) álmok (6) álom (128) Álom (1) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) élet (2) Élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) élmény (8) Élmény (7) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) Fotó (11) fotó (12) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) gasztronómia (1) Gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) Gondolkodom (17) gondolkodom (42) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) híresség (2) Híresség (1) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) kollázs (13) Kollázs (6) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) kultúrtörténet (48) Kultúrtörténet (1) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) művészet (3) Művészet (1) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) pillanatok (15) Pillanatok (5) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) purim (1) Purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) rock (55) Rock (18) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) Tudomány (1) tudomány (12) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) Zene (68) zene (7) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása