Jézusnak valószínűleg barna szeme és volt sötét bőre, mint a Galileában az I. században élő zsidók többségének – írja Anna Swartwood House, a dél-karolinai egyetem művészettörténész professzora.

Jézusnak  európai fehér emberként való ábrázolása a rasszista örökséggel kapcsolatos viták kapcsán került felszínre amerikai tudományos körökben.

Az egyik olyan tüntetésen, amelyen követelték a polgárháború déli tábornokai szobrainak lebontását, Shaun King polgárjogi aktivista egyenesen azt vetette fel, hogy „elég volt a fehér Krisztust” ábrázoló műalkotásokból. Nem ő az egyedüli, akit foglalkoztat ez az ábrázolás és az a mód, ahogyan felhasználják a fehér felsőbbrendűség hirdetésére. Több neves kutató, sőt, maga a canterbury érsek is e hagyomány újragondolására szólít fel.

Swartwood House mint művészettörténész és a reneszánsz szakértője, tanulmányozta a Jézus-ábrázolás alakulását 1350-től 1600-ig. A legismertebbek, Leonardo Da Vinci Utolsó vacsorája és Michelangelo Utolsó ítélete ebben az időszakban született.

Valójában senki sem tudja, hogy Jézus hogyan nézett ki, nincsen róla olyan ismert kép, amely életében készült volna. És bár az Ótestamentum királyait, Sault és Dávidot nagynak és szépnek írják le, Jézus külső megjelenéséről kevés adat áll rendelkezésünkre. A szövegek maguk is ellentmondásosak. Ésaiás könyve így ír a jövendő megváltóról: „Nem volt alakja és ékessége, és néztünk rá, de nem vala ábrázata kívánatos” (És 53:2).  A 45. zsoltár viszont így ír: „Szebb vagy az ember fiainál” (Zsolt 45:3). Az első képek az I. és III.század között jelentek meg, amikor Jézusnak nem a valóságos külsejét  kellett meghatározni, az uralkodóét és a megváltóét.  Az első keresztény művészek különböző kultúrák vizuális formáit kombinálták. A leghíresebb a Jó Pásztor, amely egy ravennai mozaikon maradt fenn, fiatal, szakáll nélküli férfi, aki inkább emlékeztetett Apollóra, Hermészre vagy Orpheuszra.

Más műveken Jézus tógát és egyéb uralkodói kellékeket visel. Richard Viladesau teológus szerint az érett korú, szakállas, hosszú hajú Jézusban Zeusz és az ótestamentumi Sámson jellemvonásai egyesülnek.

A korai keresztények az első Jézus-portrékat olyan csodás „önarcképeknek” tekintették, amelyeket nem emberi kéz készített. Ez a hiedelem a 7.században keletkezett abból a legendából, hogy Jézus arcképével gyógyította meg Abgar edesszai királyt. Hasonló legenda terjedt el a keresztény Nyugaton a 11.-15.század között Veronika kendőjéről, amellyel a lány letörölte Jézus verítékét a Keresztúton, és rajta maradtak arcvonásai.

A reneszánsz idejében a festők saját kreativitásukat is próbára tették. Albrecht Dürer például saját arcával vegyítette Jézust az 1500-ban készült híres képen. Az AD monogram értelmezhető a festő nevének kezdőbetűiként, de úgy is, hogy „anno domini”. Andrea Mantegna A napkeleti királyok imádása című, 1505-ös festményén a királyok jellegzetes közel-keleti, ázsiai, illetve afrikai figurák, azonban Jézus világos bőrű és kék szemű. Akkoriban már megjelent Európában az antiszemitizmus és számos nagyvárosban, így Itáliában is, a zsidókat gettókba kényszerítették.

Az Amerika gyarmatosítását követő évszázadokban a fehér Krisztus képe arra szolgált, hogy igazolja az őslakosok és a rabszolgaként behurcolt afrikaiak elnyomását. A jezsuita misszionáriusok alapította festőiskolákban is ezt tanították. A 20. századi antiszemita mozgalmak igyekeztek teljesen leválasztani Jézust zsidóságáról. A multikulturális Egyesült Államokban a média is aránytalanul terjesztette a fehér Jézus imázsát. Jellemző, hogy még a Norman Jewison rendezte Jézus Krisztus Szupersztárban is (1973) a címszereplő Ted Neeley szőke és kékszemű, míg Júdást a fekete bőrű Carl Anderson személyesítette meg - a a korabeli Black Power-hívek nem kis dühére.