GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Egy világháború kellett ahhoz, hogy Chaplin lemondjon a némafilmről

 charlie-chaplin.jpg

Három évi kutatás és 11 hónapi vágás kellett ahhoz, hogy megvalósuljon a France 3 dokumentumfilmje, a Charlie Chaplin, a szabadság zsenije (Charlie Chaplin, le génie de la liberté).

Matthieu Amalric a film narrátora, ő meséli el az archív anyagok alapján a nagy színész-rendező életét, kultikus részletekkel, ritka gyöngyszemekkel. Felidézi angliai gyermekkorát, Charlot, a csavargó figurájának születését, a Cirkusz (1928) című filmjének szerencsétlen forgatását - az első hónapban készült felvételek megrongálódtak, tűz ütött ki a stúdióban -  viharos magánéletét (4 feleség, 11 gyermek) és azt is, hogy fogadalma ellenére miért tért át a hangosfilmre.

Az 1930-as években a hangosfilm valóságos forradalmat idézett elő a moziban. Teljesen elavulttá tették a némafilmet, annak beállításait, gesztusrendszerét, a pantomimhoz hasonló testbeszédét – emlékeztet François Aimé, a film rendezője. Chaplin azonban ellenállt, miközben nem kevésbé kiváló börleszkművész pályatársait, Buster Keatont, Harold Lloydot elsöpörte a hangosfilm. „Chaplin sosem érezte hátránynak a hangosfilmet, ez tette őt világhírűvé, így egész egyszerűen elutasította a hangosfilmet. Aime és kollégái, Yves Jeuland és Aude Vassallo meg is találtak néhányat Chaplin harcias kijelentései közül.

„Nem szenvedhetem a beszélő mozit. A hangos stúdió mechanikája megrémiszt. A mikrofon puszta látásától hányingert kapok. Szabadon, a magam módján kell kifejeznem érzelmeimet.” Egy másik:  „A mozi kép és illúzió, ne csináljunk belőle mást. A beszélő film tönkreteszi a mozi egész művészetét, semmivé teszi a csend szépségét. Nem használok szavakat, sem most, sem később”. Mindezt megtehette, teszik hozzá a dokumentumfilm alkotói, mert saját maga producere volt, éppen ezért eltekinthetett a hangosfilm forradalmától.

Mi több, még parodizálja is. A nagyvárosi fényekben (1931) a film elején egy szoboravatásnak vagyunk tanúi, amelynek leple alatt a csavargó alszik. A polgármester avató beszéde hangutánzó nevetséges zajnak hat. A Modern időkben halljuk először a hangját, amikor a „Titine” című dalt énekli, csakhogy a szövegnek nincs értelme. Chaplin azt a geget találta ki hozzá, hogy a kabaréban, ahol fellép, énekelnie kell, de nem tudja megtanulni a dal szövegét. Kedvese felírja a kézelőjére, de az lerepül róla a belépő tánc során. Így aztán rögtönözni kényszerül, és egy angol, francia, spanyol, olasz és még ki tudja, milyen eredetű szavakból álló halandzsát ad elő. Egy francia kritikus ezt a nyelvet nevezte a „szerelem eszperantójának”.

A II.világháború és Hitler kellett ahhoz, hogy Chaplin végleg megszegje fogadalmát. A Diktátorban (1940) övé a narrátorszöveg, majd ezt követi a gyilkos humorral ábrázolt szörnyeteg első szónoklata: értelmetlen zagyvaság, amelynek azonban fröcsögő stílusa, hangzása Hitler tökéletes utánzása volt.

Ellenben „hasonmása”, az első világháborúban hősiesen helyt állt szegény zsidó borbély még Charlot túlélése: nem sokat beszél, hozza magával a régi slapstick comedy elemeit, és csak a film végén mondja el híres békeszózatát, végleg kilépve legendás figurájából. „Chaplin tudta, hogy nem játszhatja élete végéig a csavargót, végül első igazi beszélő filmjével meg is ölte őt” – mondja Yves Jeuland.

 

 

 És hogyan született meg a csavargó figurája? Chaplin 1913-ban másodszor turnézott az Egyesült Államokban Fred Karno pantomimtársulatával. Néhány hónappal később már szerződést kapott a Keystone filmcégnél. A producer Mack Sennett-nek nagyon tetszett Chaplin, de túl fiatalnak találta börleszk szerepekre, és ezért rá bizta, hogy találjon ki valami jó sminket magának.

„Fogalmam sem volt, hogyan csináljam – mesélte Chaplin – Aztán azt gondoltam, hogy felveszek egy nagyon bő nadrágot, és hogy minden ruhadarab ellentétes legyen, hozzá egy nagyon szűk zakót, egy kicsi keménykalapot és egy óriási cipőt. Választottam egy sétapálcát, és kis bajuszt öltöttem, hogy öregebbnek tűnjek”.

„Eképpen felszerelkezve Chaplinnek mindenféle bolond gondolatai támadtak, csak úgy tódultak a fejében a gegek. Amikor megjelent a forgatások helyszínén, mindenki nevetni kezdett. Azon a napon született meg a „csavargó” – teszi hozzá Jeuland, aki szerint azonban Charlot alakja nem hirtelen ötlet szüleménye volt.  Elképzelhetetlen például, hogy járását, hirtelen ugrándozásait mind ott, a sminkszobában találta volna ki. Ahogyan később a filmjeit, valószínűleg már korábban a Karno-társulatnál tesztelhette a figurát. „15 éves kora óta rendszeresen fellépett. A saját életéből, a londoni évekből vehetett ihletett” – teszi hozzá Aimé. Amalric is hasonló véleményen van. „Chaplin zsenialitása nem a rögtönzésben van. Figuráját már régóta próbálgatja. Amikor a bő nadrágot és a 48-as cipőket választja (a valóságban 38-as a lába), arra a londoni iszákos koldusra gondolhatott, akit gyermekkorában látott és utánzott anyja szórakoztatására.”.

A kacsázó léptű, úri modorú, ágról szakadt, sokszor megalázott, de soha le nem győzött kis ember 1914-ben jelent meg a filmvásznon, és, ha ideszámítjuk A diktátor borbélyát, 26 éven át nőtt össze alkotójával, és a mai napig egyet jelent a mozi szerelmeseinek Charlie Chaplinnel.

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr6716391036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) élet (2) Élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) élmény (8) Élmény (7) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) fotó (12) Fotó (11) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) gondolkodom (42) Gondolkodom (17) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) kollázs (13) Kollázs (6) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) Kultúrtörténet (1) kultúrtörténet (48) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) pillanatok (15) Pillanatok (5) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) Rock (18) rock (55) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szocio (60) szoció (3) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szürreális (11) szűrreális (1) szürrealizmus (1) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) SZűrtreáll (2) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) Tudomány (1) tudomány (12) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) zene (7) Zene (68) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása