GNL911

1.

Három kigyúrt, orosz maffiózó-testőrnek látszó fickó ront be hozzánk, és közli, hogy sürgősen le kell másolniuk egy fontos szerződést. Bevezetem őket a dolgozószobánkba, bekapcsolom a laptopot és a nyomtatót, de kizavarnak, mondván, ez bizalmas ügy. Aztán hallom, hogy káromkodnak, mert nem sikerül. Rájuk nyitok, és látom, hogy félretették a laptopokat, úgy akarnak nyomtatni, hogy semmire nincsen telepítve. Próbálok nekik segíteni, de még durvábban kilökdösnek, mondván, semmi közöm az ügyhöz. Már csak azt hallom, hogy verik szét a nyomtatót és a laptopot is.

2.

Nagy mennyiségű papírt rendelek még hátra lévő, megírandó könyveimhez, mert én szeretem a kéziratot papír alapon is látni. Megérkezik munkahelyemre egy futár, a kézbesítési cím után érdeklődik. Megadom neki az otthoni címemet, és megkérdezem, mennyi lesz a végösszeg, mire közli, hogy 3 millió forint. Elképedek, hiszen az lehetetlen. Nem, feleli, pontosan 10 ezer darab papírt rendeltem, és mivel éghetetlen fajta, darabja 300 forint. Nincs ennyi mozgósítható pénzem – mondom, és a rendelés lemondását tervezem, erre azonban nincsen lehetőség, ezért pénzzé kell tennem valami értékemet. A könyvtáram vagy a lemezgyűjteményem jöhetne szóba, de igazából bármelyiktől meg kellene válnom, már nem látnám értelmét az életemnek.

3.

Kora reggel megszólal a telefonom, és magyar nyelven szólalnak meg rajta Stones-dalok. Akkor jut eszembe, hogy az Öreg Medve most tartja 24 órás utolsó előadását, amelyre természetesen engem is meghívott. Taxiba vágom magam, és megérkezem egy hatalmas terembe, ami inkább tűnik szerkesztőségnek, mint színháznak, és az Öreg Medve egy asztalnál ül, minden kíséret nélkül énekel, verset mond, beszél. Alig tudok odaférkőzni a közelébe, mellettem, mögöttem, előttem újságírók tömege, köztük egykori és néhai kollégák, lábaiknál hajdani kedvenc lapunk soha nem látott példányai. De nem lehet tévedés, mert mindegyiken ott a híres piros logo, de a rajtuk lévő dátumok olyanok, amikor még nem, meg amikor már nem volt meg a lap. Minden elhangzott szó olyan, mintha az életemről szólna, mint egy lezárt valamiről. Utolsó mondatával az Öreg Medve még kiszól nekem valamit, ahogyan egyszer a Múzeumkertben tette, értjük egymást. Az előadás után a szakmai közönség levonul az alagsorba, ahol persze a potyakaja várja. Mi az Öreg Medvével ketten maradunk egy sarokban, nem eszünk, nem iszunk, csak nézzük egymást.