GNL911

És a rohadtak megint csak mindahányan el nem rohantak, hanem vigyorogtak és itt maradtak.

AE hosszú évek után újra látni akarta kedvenc hőseinek, Arthur királynak és a Kerekasztal lovagjainak szenvedélyes és véres történetét, ahogy egy botrányos ír filmrendező azt vászonra álmodta. De elmaradt a ködben Merlin, a varázsló, ne repültek le véres fejek és karok, nem tündökölt Guinevere márványteste, nem vájta ki a holló a halálmegvető lovagok szemét, és Lancelot du Lac, akinek AE magát képzelte, csupán egy kis értelmiségi gnómként bolyongott a Vissza nem térés hídja körül, miközben a kufárok 30 ezüstpénzért egy zúgreklámügynökségnek eladták a Szent Grált.

Barátja, a kétméteres Öreg Medve pofátlan tisztességben megőszülve utolsó előadására készült, és fehér tortahabbal kente be arcát, de csak azért, hogy ne lássa a világ leprafoltjait. Aztán fiatalodni és zsugorodni kezdett, miközben visszafelé mondta el teljes életművét, mígnem hangját teljesen elnyomta hőseinek kiheverhetetlen részegsége.

AE zenét hallott a Hegyoldalból, mint oly sokszor évtizedeken át, és alig tudta átverekedni magát a sokaságon, hogy eljusson a színpadig, amelyhez, mint sok-sok évvel ezelőtt, akadálytalanul feljutott. Éppen Tibus Gitaricus hangolta piros hangszerét, mellette pedig AE legrégibb, leghűségesebb hírügynökségi kollégája, a nagy Animals-rajongó brummogtatta a basszust, az Őrtornyot  próbálták. Tibus Gitaricus nagy örömmel ölelte át AE-t, és mivel a basszus már foglalt volt, de neki is szerepet szánt, átnyújtott neki egy csodaszép gitárt, amelynek nyakát végig-végig színes virágok borították. AE először nem értette. „Rögtön rá fogsz jönni a trükkre” – mondta neki Tibus Gitaricus, és bele is vágtak a dalba. Ahogy AE hozzáért a húrokhoz, azonnal látta, hogy a virágokat egy-egy akkord képére helyezték el, így neki már csak azokat kellett követnie, hogy tökéletes partnere legyen társainak. Annyira belejött, hogy a középrésznél már szólóra is ragadtatta magát, megelőzve Tibus Gitaricust, aki ezt egy rosszalló tekintettel vette tudomásul. De amikor meglátták a színpad szélén az őszöreg Gyapotszedő Királyt, mindketten alázattal meghajoltak előtte.

AE kapva kapott az alkalmon, amikor, ha csak egy napra is, kedvenc Itáliájába küldték, hogy egy tengerparti kolostorban találkozzon a nemrég elhunyt miniszuper szellemével. Az autóbusz egy meseszép öbölben tette le őt, onnan kellett tovább mennie fel a kolostor hegyére. Annyira belefeledkezett a tájba, hogy letette bőröndjét a megállóban, és csak bámulta átszellemülten a tengert, átadta magát a hullámzás énekének. Talán órák teltek el így, mire eszébe jutott, hogy tán már türelmetlenül várja őt a nemrég elhunyt miniszuper szelleme. Messziről látta a kolostor toszkán-barna épületét, de hiába keresett felfelé vezető, utat, lépcsőt, sehol sem talált. Végül meglátott egy lebegő kabint, amely lomhán kilengve közeledett felé. Egy bársonyos, érett női althang súgta neki a háta mögül, hogy ez vezet fel a kolostorhoz, ahol türelmetlenül várják őt. AE-nek gyerekkora óta  tériszonya és klausztrofóbiája volt, ódzkodva szállt be a lebegő kabinba, de mielőtt az automatikus ajtó bezárult volna, érezte a tarkóján a bársonyos, érett női althang leheletét. Egykori pszichiátere volt, akivel már vagy 20 éve nem találkoztak, és akivel azután szakított, hogy átlépték az orvos és páciense közötti tilalmi zónát. Hogy melyikük volt a kezdeményező, már nem emlékezett. Most azonban ebben a tériszonyos, klausztrofóbiás közegben utolsó alkalom nyílt számukra, hogy befejezzék azt, amit akkor elkezdtek, hiszen az élet egyikük számára sem tartogatott már sok időt. AE azonban nem érzett vágyat, csak fulladást és szédülést, és a végtelenített időt, mire felértek a toszkán-barna kolostorhoz. Az ezer zöldellésű kertben, a meghitten szabályos kerengőkön könnyed léptű alakok suhantak, de egyikük sem hasonlított a nemrég elhunyt miniszuper szellemére. AE most ismét belefeledkezett a tájba, a toszkán-barna kolostort körülvevő pipacsmezőkbe, a bortermő lankákba, de tudta, hogy tévúton jár. Mégis csak talált egy apró, tüskés vadrózsa-bokrokkal teli ösvény, amely levezetett a meseszép tengeröbölbe, ahol a buszmegállóban valaki a kezébe nyomta otthagyott bőröndjét. AE keresztet vetett, bár hitével ez összeegyeztethetetlen volt, majd felszállt az első érkező buszra, amely elvezetett a következő kolostorig, hátha ott megtalálja a nemrég elhunyt miniszuper szellemét.

Fedetlen fejű emberek haladtak némán egy virágos hegyoldal kanyargós ösvényén. A hegy tetején egy fényes, lapos sziklát menóra gyertyafénye világította be, egy rabbi Kol Nidrét énekelt. A szikla előtt három zsák várta a fedetlen fejű embereket. Aki megérkezett, mindegyikből merített. Az elsőben liszt volt, a másodikban cukor, a harmadikban mák. A fedetlen fejű emberek ezekből a fényes, lapos szikla körül kis halmokat gyúrtak, egy-egy kavicsot szúrtak a tetejükbe, majd meggyújtották őket. És a halmok úgy világítottak, mintha menórává váltak volna és lángjaik a Kol Nidre hullámait követték.

„Félholtra vert a pasim, ezért most azonnal szükségem van egy másikra. 5000 forintért a tiéd vagyok, akár itt helyben is” – e mondattal érintette meg a vörös téglás orvosi rendelő felé igyekvő AE vállát egy idősödő nő. A férfi hátrafordult és a kiégett arcban hajdanvolt ismerős vonásokat fedezett fel, csendesen elmosolyodott, hogy a nő ne érezze szánakozását. „Húsz évvel ezelőtt rátaláltam Életem Szerelmére” – felelte. „Valamikor Te könyörögtél nekem” – sóhajtott fel a nő szomorúan, mire AE-ben felrémlettek rosszéletű évei, és életében először töprengeni kezdett azon, hogy romlott éveinek néhány órás, nem ritkán fizetett kalandjai milyen nyomot hagyhattak partnereiben. 

Kettős gyilkosságról írtak a bulvárlapok: az áldozatok az utolsó tisztességes újság rejtőzködő tulajdonosa és titkárnője, egyben szerelme voltak. Másnap már az töltötte be héthasábos címmel az első oldalt, hogy a szerelmesek a világ értetlenségére közös öngyilkossággal válaszoltak. Harmadnap pedig már a legjobban értesültek tudni vélték, hogy a dúsgazdag, de a nyilvánosság előtt soha nem mutatkozó férfi és annál nagyobb közösségi életet élő kedvese között a határokat nem ismerő szerelem pusztító gyűlöletté változott, és utolsó randevújukra élesre töltött fegyverrel mentek, amint meglátták egymást, lőttek. Mindketten egyszerre, egyszer, halálosan.

AE egy vasárnap délután kéjesen lustálkodott, amikor betoppant hozzá CrazyLittleThingCalledLove, a lány, aki 30 évvel korábban még a szobája falán lévő posztereket is lecserélte, hogy ne riassza el az őt meglátogató fiatalembert még kiforratlan zenei ízlésével. Bár AE nem várta őt, hiszen hosszú évek óta nem látták egymást, és CrazyLittleThingCalledLove is rátalált élete szerelmére, megörültek egymásnak, egészen finoman szájon csókolták egymást és összeérintették a homlokukat. AE akkor jött rá, hogy ő teljesen meztelen, míg a nő fekete pulóvert, és fekete nadrágot visel, de CrazyLittleThingCalledLove-ot látszólag nem zavarta ez az egyenlőtlenség. Azzal az átlátszó ürüggyel, hogy főz kettejüknek egy teát, AE kimenekült a fürdőszobába, hogy gyorsan magára kapjon valamit, de azért valóban fel is tette a teavizet. Amikor a kész teával visszatért a szobába, már CrazyLittleThingCalledLove ült meztelenül a fotelban, csupán az a divatjamúlt iskolás szemüveg volt rajta, amelyben AE először látta őt, és amit elsők között vetett le róla azon az őszi délutánon, amikor a lány beengedte őt otthonába és ártatlan együttlétük emlékétől évekig nem tudott szabadulni. És ebben a pillanatban AE, akinek az a 30 évvel ezelőtti találkozás csupán egy szerepjátszó édes kalandnak tűnt, most utólag is rettenetesen szégyellte magát.

Bombázták a várost és pillanatok alatt megteltek az óvóhelyek. Akik kívül rekedtek, csak abban bízhattak, hogy ha egy-egy sötét sarokban összebújnak, megmenekülhetnek. AE egy hatalmas szürke takaróval érkezett az egyik csoporthoz, mindenki elfért alatta, és amikor a bombázások már elülni látszottak, újabb emberek kerültek elő, akik menedéket kerestek AE hatalmas szürke takarója alatt. Ők még nagyobb veszélyben voltak, mint a város többi lakója, mert nem az ellenség tört az életükre, hanem saját népük. Amikor a bombázások újra erősödni kezdtek, AE váratlanul kibújt a hatalmas szürke takaró alól, futásnak eredt és arra biztatta a menekülőket, hogy 10-10 másodperc különbséggel kövessék őt és amikor kiérnek egy nagy nyílt mezőre, rohanjanak el a négy égtáj felé és ne nézzenek többé hátra.

Kép: GNL