GNL911

A bezártság hónapjaiban sokan tették fel a kérdést, hogy milyen lesz a világ a vészhelyzet megszűnése után.  Sokféle vélemény látott már világot, szociológusok, pszichológusok, természetvédők, közgazdászok vázolták vízióikat. A klasszikus science-fiction azonban már sokat elmondott róla.

A közösségi távolságtartásról, amelynek semmi köze semmiféle járványhoz, megjelent Isaac Asimov 1956-ban megjelent regényében, A meztelen napban. A távoli jövőben egy földi detektív elmegy egy kolóniára, amely a Földtől fényévekre távol van, hogy megoldjon egy gyilkossági ügyet. A kolónia tagjai gazdagok, hatalmas villákban laknak, nagy területeket birtokolnak, robotok dolgoznak nekik. A nagy távolságok miatt megutáltak minden emberi kontaktust, még a szerelmet is. A távolságtartásnak a gazdagságon túl az is az oka, hogy a túlnépesedett Földet elhagyókat megvetik, nem akarnak velük közösséget vállalni. Vannak olyan vélemények, melyek szerint a mostani kényszerű távolságtartás még jobban kihozza az önzést, a többi emberrel szembeni nemtörődömséget, mint a normális körülmények.

Philip K. Dick 1968-ban jelentette meg Az androidok elektromos bárányokról álmodnak című regényét, ez az alapja a Szárnyas fejvadász című filmnek. Az emberek mindent elpusztítottak, elhagyják a Földet. Egy atomháború megszüntette a természetes életet, de  azért megmaradt néhány szuperurbanizált város. Ezekben a polgárok élik a megszokott életüket, de ők sem akarnak örökké itt maradni. Miután megvonták maguktól a természetet, bálványimádók lesznek. A kis elektromos állatokat istenségeknek tekintik, amelyek a gazdagságot szimbolizálják, ugyanakkor az elveszett harmóniát is keresik bennük.

Amit elveszítünk, arra emlékezünk, azután vágyakozunk. A mi természetünk szerencsére még létezik, talán egy kicsit most meg is pihent. Vajon tanulunk-e ebből, vagy ugyanúgy kizsákmányoljuk-e, mint eddig?

Arthur C.Clarke, a 2001: Űrodüsszeia szerzője és Stanley Kubrick 1968-as alapművének forgatókönyvírója (érdekes módon, ugyanebben az évben készült el Pierre Boulle A majmok bolygója című regényének első filmváltozata is), élete alkonyán Stephen Baxterrel közösen trilógiát írt  Odüsszeia az időben címmel (2003-2007). Ebben elmeséli a Föld titáni küzdelmét a 21.század végén a túlélésért, majd az újjáépítésért egy rettenetes napvihar rombolása után.

A napvihar utáni Londonban a felhőkarcolók gránitból készülnek, falai vastagok, az ablakok viszont kicsik, törhetetetlenek. Mintha e bunkerszerű bezárkózás lenne a megoldás. A karantén hónapjaiban sokan elhitték, hogy saját négy falunk megóv bennünket, azok metaforikusan vastaggá váltak.

Más olvasata lesz Ray Bradbury híres regényeinek is. A Marsbéli krónikákban találkozunk például mesterséges intelligencia-fejlesztések egyik tervezett csúcspontjával, az „okos házakkal”, amelyek a nap minden percében pontosan tudják, mit kell csinálni, de végül ezek is elpusztulnak. A 451 Fahrenheit, amelyet Bradbury 1953-ban írt, és annyit cenzurázták, hogy közel 70 szövegváltozatban jelent meg a következő évtizedekben egy totalitárius szuperfogyasztó társadalomról szól, amelyben tilosak a könyvek – a „tűzoltók” feladata azokat mindenütt, mindenáron felkutatni és elégetni a polgárok túlnyomó többségének jóváhagyásával, mert nekik elég a háromdimenziós televízió kábítása és a talmi jólét ringatása. Tíz évvel később François Truffaut rendezte meg belőle egyik legkiválóbb filmjét, amely mai szemmel nézve sajnos nem is olyan „sci-fi”, hiszen a média általi folyamatos agymosás a politikától a szappanoperákig valósággá vált, miközben elfogy a levegő az olvasó, és  főleg a gondolkodó emberek körül.

Vészhelyzetben rátermett vezetőkre van szükség, akik szigorúan szabályozzák a társadalmat, és ezért a szokottnál nagyobb hatalmat kell gyakorolniuk. Ez volt az alapja George Orwell 1984 című regényének, amely annak idején tilalom alatt a szovjet típusú rendszerekben. Pedig a regény alapvetően a túlhatalomról, az azzal való visszaélések visszafordíthatatlanságáról szól, a túlhatalomról, amely annak ürügyén erősíti folyamatosan magát és vonja egyre erősebb kontroll alá az állampolgárokat egészen a gondolatrendőrség felállításáig, hogy folyamatosan háborúban áll külső és belső erők ellen. Nem véletlenül aggódnak világszerte sokan, hogy a járvány címén hozott rendkívüli intézkedések valóban mindenütt korlátozott időre szólnak-e, vagy beépítik-e őket tartósan a rendszerbe, végveszélybe sodorva a demokráciát.