Színházban vagyok, premier-előadáson, amelynek mindenórás főszereplőjével kellene még aznap este interjút készítenem, de az első felvonás végén bejön a hölgy és bejelenti, hogy hamarosan elvonul a színfalak mögé szülni, csak azért nem a színpadon, mert kiskorúak is vannak a nézőtéren, és emiatt az erkölcsrendészet bezárhatja a színházat.
Innentől el is megy a kedvem az egésztől, a második felvonás azonban váratlanul megélénkül, mert az egyik szereplőnő egy másik híres darabból átemelt monológot kezd mondani, ráadásul hibásan, én pedig hangosan javítom a tévedéseit. A színésznő kiszól rám a színpadról, hogy kuss, de nem hagyom magam, még az ügyelőt is félretaszítom, aki ki akar vezetni. Végül a monológ befejeződik különösebb baj nélkül és a közönség is megnyugszik, hogy nem zavarják tovább.
A harmadik felvonás váratlanul musicalre vált, és az egyik előttem lévő sorban ülő fiatal nő, miközben énekel, hátrafordul, felkapja az ülésen előtt pihenő hátizsákomat, és kirohan vele a nézőtérről. Alig találom meg a függönyön a rést, hogy utána rohanjak, már nem is látom, csak a hangját hallom, előttem a lépcső, amelyen végig szőnyeg hömpölyög, egyfolytában attól félek, hogy lezuhanok. Végre leérek, a lány már majdnem a színpadig rohant, amikor két biztonsági ember leteperi, és elveszik tőle a hátizsákomat. Megtudom, hogy egy notórius tolvajt fogtak, aki a legszívesebben színházakban és mozikban garázdálkodik. A közönség tombol, mert azt hiszi, ez is az előadás része, és miközben a tolvajlány csókokat dobál utánam, valakik fel akarnak engem lökdösni a színpadra, ahol már kórus üdvözli a gyermek világrajöttét…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
