Előljáróban tudni kell, hogy két Carhartt van: az egyik a történelmi munkaruhagyár, amelyet Detroitban alapítottak 1889-ben, és a belőle kinőtt Carharrt WIP, amely az ifjúságot öltözteti. Mindkettőnek ugyanaz a logója, ugyanabból az erős pamutszövetből készítik a kényelmes szabású öltözékeket, amelyeket eredetileg munkásoknak, vasutasoknak, farmereknek gondoltak ki.
1889-ben virágzott az ipar az Egyesült Államokban, épültek a vasútvonalak és Hamilton Carharrt rövidáru-kereskedő lovaskocsin járta be Michigant, hogy tájékozódjon: mire van szükségük a vasutasoknak. Úgy látta, hogy ruhájuk nem praktikus és nem kényelmes, ezért újításon törte a fejét. Visszatérve Detroitba vásárolt két varrógépet, és berendezett az ír Corktown negyedben egy kis üzemet. Hirdetés útján verbuvált néhány varrónőt. A kezdet siralmas volt, de kitartott, így lassan kialakult az új kezes-lábas barna vászonból, bőre szabottan, mert az anyag nem tágult. Egy kis zsebet is varrt rá a vasutasok órájának.
„Az egyik legrégibb modellünk, amit megőriztünk, denimből készült. A kezdetek logója van rajta, egy szív, benne egy kocsi” – büszkélkedett David J. Moore, a cég archivistája, fehér kesztyűben, óvatosan széthajtogatva a látogató előtt a történelmi ereklyét. A logóhoz tartozik egy felirat: Crafted with Pride in the U.S.A. (Büszkeséggel gyártva az Egyesült Államokban), valamint Union Made, ami azt jelenti, hogy szakszervezetbe tömörült munkások készítették. A 19. század végén ez a tökéletes kereskedelmi reklám és azt is mutatja, hogy Hamilton Carharrt a szakszervezeti mozgalom támogatója volt, állandóan javította a munkakörülményeket. „Az üzletem csődbe menne a munkásaim nélkül” – szokta mondani. Egyébként a cég mai 2200 amerikai alkalmazottja közül is 900-an szakszervezeti tagok.
1910-től megszaporodtak a Carharrt gyárak és miután a tulajdonos meggyőzte a munkásokat, hogy nála vásároljanak, a farmereket célozta meg hirdetésekkel, felmérésekkel és ajándékokkal. E kereskedelmi stratégiának váratlanul nagy eredményei lettek. Az eredetileg csak promóciós céllal gyártott A18 nevű sapka a márka legsikeresebb terméke lett.
A gyár a 20. század viharait is kihasználta. „Lehet, hogy hazafias lelkesedésből – mesélte az alapító, aki 1937-ben hunyt el – megvásároltunk egy megvásároltunk egy gyapotőrlő szárazmalmot, hogy tömegével gyárthassunk keki egyenruhákat a katonáknak”. Ez volt az első világháború idején. A másodikban az asszonyok munkája tartotta meg a termelés színvonalát. 1970-ben már az alaszkai nagy olajvezeték építésén dolgozókat öltöztették az extrém éghajlatnak megfelelően. Jelenleg a United Airlines 1200 alkalmazottja teszteli a következő évek munkaruháját.
A Carharrt-nál továbbra is az a fontos, hogy az általa gyártott ruhadarabok kényelmesek és tartósak legyenek. Néhány év óta olyan ruhákat is készítenek, amelyeket munkán kívül is lehet viselni. Új anyagokat is használnak, például grafént, 3D nyomású villámzárakat alkalmaznak a korábbiak helyett, amelyek könnyebben törtek.
Moore archivista számos anekdotával gazdagítja a Carharrt mítoszát. Kedvence az a farmer, aki 1976-ban vásárolta tőlük egy kezeslábast. A ruhadarabot évekig a felesége, majd annak halála után a szomszédasszony tartotta rendben, végül muzeális darab lett belőle. Ő maga visszaemlékszik arra, hogy apja mindig két számmal nagyobbat vásárolt neki, hogy ne nője ki.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
