GNL911

A 93 éves korában elhunyt nagy francia sanzonénekesnő-színésznőről született megemlékezések nem mulasztják el felidézni azt a nagy szerelmet, amelyet a jazz óriásához, Miles Davis-hez fűzték.

„Szenvedély, harc, szerelem és nagy nevetések” – jellemezte kapcsolatukat rejtelmes nő hírében álló Gréco.

1949 tavaszán ismerkedtek meg, amikor a 22 éves Gréco a párizsi „Le bœuf sur le toit” kabaréban énekelte Boris Vian, Jean-Paul Sartre és Jacques Prévert verseit. A nála egy évvel idősebb Davis egy nemzetközi jazz-fesztiválra érkezett a francia fővárosba. Michéle, Boris Vian felesége mutatta be őket egymásnak.

„Végtelen férfias szépsége, tehetsége, ereje, különlegessége, modern játéka ragadott meg. Olyan volt a profilja, mint egy egyiptomi istennek. Alighogy kikerültünk a háborúból és én zenéjéből a szabadságot hallottam ki” – mesélte Juliette egy 2009-es interjúban.

A „meglátni és megszeretni” érzése kölcsönös volt. „Szerettük egymást és mindent megosztottunk. Olyan étterembe mentünk, amit meg tudtunk fizetni. Egy kicsit szegények voltunk” – emlékezett az énekesnő. Nem beszélték egymás nyelvét, de a testbeszédük akkor is elég volt, amikor éppen nem szeretkeztek.

Csakhogy Miles-nak vissza kellett térnie az Egyesült Államokba és tudta, hogy egy vegyes fajú párt ott ellenségesen fogadnának. „A faji szegregáció tombolt hazámban, számos államban a vegyes házasság még illegális” – mondta Davis Sartre-nak, aki megkérdezte tőle, hogy miért nem veszi el Grécót feleségül.

„Tudta, hogy a fekete és a fehér nem illik össze. Tudta, hogy szerencsétlen lettem volna és úgy bántak volna velem Amerikában, mint a legalacsonyabb osztályú kurvával. Annyira szép és különös volt a szerelmi történetünk! Követtük egymást keresztül a világon, amikor egy színházban a programban látta a nevemet, rögtön üzenetet hagyott, vagy felhívott.”

Az 1954-ben Gréco New York-ban lépett fel. A luxus Waldorf Astoria hotelben szállt meg, és meghívta oda vacsorázni Davist. Ott ismerte meg az ijesztő, durva tengerentúli rasszizmust.

„Úgy szolgáltak ki bennünket, mint ahogy egy gazdag nő kutyáját is különbül. Úgy dobták elénk a tányérokat. Ez olyan visszataszító, olyan piszkos volt. Nagy fájdalmat okozott nekem” – emlékezett az énekesnő. Davis akkor közölte szerelmével, hogy soha többé nem akarja őt Amerikában látni. És nem is találkoztak egészen a 80-as évekig.

Davis életrajzában sem fékezi dühét a rasszista fehérekkel szemben, még azzal is megvádolja őket, hogy ellopták a feketék zenéjét. Mégis egyike volt az első fekete muzsikusoknak, akinek zenekarában rendszeresen játszottak fehérek.

Évtizedekkel később interjúkban, életrajzaikban mindketten felidézték szerelmüket, amelyet „tisztának, forrónak” minősítettek. „Juliette Grécóig a zene volt az életem, ő megtanította nekem, hogy mit jelent mást is szeretni” – írta Davis. Igaz lehet, amit Juliette mondott, hogy a nőfaló, ugyanakkor a nőket megvető Miles számára ő volt az első egyenrangú nő az életében?

Halála előtt néhány hónappal Davis meglátogatta Párizsban Grécót. „Órákig beszélgettünk, nevettünk, aztán elment. Utána nem sokkal meghalt” – idézte fel Juliette utolsó találkozásukat. Miles Davis 1991. szeptember 28-án halt meg, de azon a nyáron súlyos betegen még végigturnézta Európát, Budapesten is fellépett.