GNL911

1.

Halálra ítélnek, ráadásul még nekem kell megfőznöm az utolsó vacsorát. Miután megtudom, hogy nem is én választhatom ki a menüt, hanem rántott párizsit kellene sütnöm, a genfi konvencióhoz fordulok, mert ez az emberi perverziók netovábbja, aminek még egy sokszoros rablógyilkost sem szabadna kitenni.

2.

A nőkkel szemben sok-sok év alatt elkövetett bűnökért arra ítélnek, hogy egy domina végezzen velem. Mivel azonban a halálba küldő eszközök elakadtak a vámon, a hölgy felajánlja, hogy addig is nyomjuk le egy menetet, de szigorúan kiköti, hogy egyikünk sem élvezhet el. Ő azonban egy perc alatt csúcsra jut, így az ellenem hozott ítélet a hóhér alkalmatlansága miatt okafogyottá válik.

3.

Első ízben viszem ki Unokámat egy kispályás focimeccsre, ahol Apja és Nagybátyja is játszik. Nagybátyját azonban nem akarják pályára engedni, mert ragaszkodik hosszú melegítőjéhez és ezt „politikailag inkorrektnek” tekinti a szervező bizottság. Végül mégis sikerül bekerülnie a csapatba, mert nem tudnak erre az idióta döntésre megfelelő indoklást adni.

4.

Szeretnék bejutni egy feketék számára fenntartott biliárd-klubba, ahol csak fekete golyókkal játszanak. Szeretném ellesni a trükkjeiket, de mindenhonnan kidobnak, mert fehér vagyok. Egyik nap aztán meglátok négy öreg, kalaposan, amolyan bluesman külsejű négert, akik után egy fehér fiú viszi a fekete biliárd-dákókat és a fekete golyókkal teli zsákot. Próbálom rávenni, hogy csempésszen be, ha már neki sikerült bejutnia közéjük, de kiábrándít: hatodik ükanyja néger volt, őt ezért fogadták be…

5.

Életem elhatározza, hogy lemond szavazati jogáról, mert az égvilágon semmi értelme a választási komédiáknak. Bemegyünk egy illetékes hivatalhoz, az ügyintézőhöz már csak őt engedik be. Miután két órával később még mindig bent van, berontok, és ráborítom az asztalt az ügyintézőre. „Micsoda rohadt ország ez, ahol még azt sem engedik, hogy valamilyen jogunkkal ne éljünk!” – üvöltöm, mire egyetlen gombnyomással mindkettőnk szavazati jogát törlik, sőt, még az élők nyilvántartásából is törölnek. Végre szabadok vagyunk!

6.

Hogy meg tudjunk élni, mindennapi munkánk mellett még ügyeletet vállalunk Életemmel egy pályaudvaron is. Az egyeztetési nehézségek miatt itt, egy szűk vasúti kocsiban, amelybe mindössze két szék és egy asztal fér el, kell megcsinálnom egy interjút egy fiatal rendezővel, aki a beszélgetés végén elárulja, hogy olvasta valamennyi könyvemet, és tudja, hogy nagy vágyam egy igazi filmet készíteni, ezért kéri: ha van kapásból egy filmötletem, meséljem el, és ő rögtön megveszi. Én pedig gondolkodás nélkül előadok neki egy történetet, amely elárulja évtizedek óta rejtegetett legsötétebb démonjaimat. Amikor Életem meghallja a történetet, keserves zokogásban tör ki, majd, amikor szólni akarok hozzá, egy szemvillanás alatt eltűnik. Bejárom az egész pályaudvart, de sehol nincsen, próbálom felhívni, de ki van kapcsolva. Visszamegyek a vasúti kocsiba, amely közben megtelt ismerős és ismeretlen alakokkal, akik azzal vannak elfoglalva, hogy miként férjenek el, és ügyet sem vetnek rám. Akkor jön egy illetékes és közli, hogy ez szolgálati hely, csak az oda beosztottak tartózkodhatnak ott, azok viszont nem hagyhatják el szolgálati idejük alatt, ami 48 órát tart. Kishíján a torkának esek, rajta kérem számon, hogy Életem eltűnt, ő pedig csak flegmán ismételgeti az előbb elmondottakat.

Felriadok, és érzem mellettem alvó Életem meleg leheletét. Felkelek, hogy kitisztítsam a fejemet és a telefonomban Unokám legújabb fotója nevet rám, egy olvasóm pedig azt kéri tőlem: magyarázzam meg, miért anti-sátánista dal az Iron Maiden The Number of The Beast-je…