A (néger) spirituálé az Afrikából Észak-Amerikába hurcolt rabszolgák vallásos zenéje, amely afrikai és európai kulturális gyökerekből táplálkozik. De hogyan vált közkinccsé?
Az amerikai polgárháború után több egyetem jött létre Délen feketék számára, mert nagy volt bennük a tudás általi emancipáció iránti vágy – írja a Le Nouvel Observateur. Közülük az egyikben, a nashville-i Fisk egyetemen létrehoztak egy kórust, zömmel volt rabszolgákból az egyetem fenntartására szolgáló pénzalap összegyűjtésére. A kórusvezető, George White kívánságára a tagok vonakodása ellenére lassan bekerültek a spirituálék is. A kórusvezető úgy alakította át azokat, ahogy a közönség által ismert énekeket polifonikus változatban adták elő. Az együttesnek, amely a Fisk Jubilee Singers nevet vette fel, nagy sikere lett.
A módosított spirituálék illeszkedtek a fekete lakosság iránti, jól meggyökeresedett paternalizmushoz és a társadalom faji szemléletéhez. Még az abolicionisták között is elterjedt volt az az elképzelés, hogy a feketék természetüknél fogva engedelmesek, kedvesek és türelmesek – mint ahogyan Tamás bátya, a meggyőződéses rabszolgaság-ellenes Harriet Beecher-Stowe regényében.
Megszületett a rabszolgatartó Dél mitológiája, amely Északon egyfajta tudatlanságból, Délen a szörnyűségek minimalizálásából eredt. A módosított spirituálé ennek a mítosznak kifejezőjévé lett. Integrálta először a „minstrel show”-kat, a 19. században nagyon divatos előadásokat, amelyekben a fehér szereplők befestették az arcukat és karikírozták az afro-amerikai kultúrát.
Majd az 1930-as években a mozi is magához ragadta a témát, de az első hangosfilmben, a Jazzénekesben, az orosz-zsidó Al Jolson "néger maszkban" énekelt.
Ennek okai között ott volt a rabszolgatartó Dél történetének átírás is. Ezt illusztrálta az 1939-es Way Down South, amelyben a Hall Johnson Choir énekelte a Peter, Go Ring Dem Bellst vidám regiszterben. Aztán jött az első felirat: „A régi Louisiana, a polgárháború előtt. Ott a nagy birtokokon, amelyet a hatalmas Mississippi táplál, élnek az arisztokrata ültetvényesek, valamint lojális néger cselédjeik, akik a rabszolgatartó törvény szerint begyűjtik a virágzó föld minden bőségét.” Az első megjelenő szereplők mosolygó rabszolgák, akik megköszönik Istennek, hogy gazdájukhoz tartozhatnak.
Marc Connelly és William Keighley Nagy legelők (1936) című alkotása egyike annak a hat hollywoodi filmnek, amelyeknek szereplői kizárólag feketék. A Biblia néhány részletét dolgozza fel az afro-amerikai kultúra feltételezett módján. Az ének technikája: van egy szólista, aki kérdez és a kórus válaszol, nem is annyira énekel, inkább skandálva beszél. Ez jellemző az afro-amerikai vallási ceremóniák stílusára és megfigyelhető a prédikátorok beszédénél is. a prédikátornak fontos szerepe van a fekete közösségben, ő tartja egybe és beszéde folyamán mindig felhangzik az ének. A filmben a prédikátor maga az Isten, aki azt kérdezi fekete angyalaitól, hogy megvannak-e keresztelve.
William A. Seiter Dimples című filmje (1936) a spirituálé paradox és anakronisztikus felhasználásának iskolapéldája. Shirley Temple énekli benne a Get On Board című spirituálét, mögötte a kórust feketére festett fehérek adják, holott valójában a Hall Johnson Choir énekel. a dal szökésre biztatja a rabszolgákat.
Ezek a filmpéldák jól mutatják, hogyan használták fel a 30-as évek hollywood-i filmjei a spirituálét a történelem meghamisítására. Ugyanakkor minden negatív víziójuk ellenére segítették a spirituálé elterjedését. És éppen ebben az évtizedben tűntek fel olyan legendás előadók, mint Mahalia Jackson, Paul Robeson és a Golden Gate Quartet…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
