GNL911

Kafkát, Cormac McCarthy-t és Benny Hillt emlegetik az ajánlóban, én azonban inkább egy olyan találkozást tudok elképzelni, ahol Willy Loman, a Papírhold és a Született gyilkosok hősei találkoznak az elborult elméjű, perverz pornó-oldalaktól kizsigerelt Casanovával.

Ha Nick Cave, a „bibliás punk”, aki az És meglátá a szamár az Úrnak angyalát című első regényében egy olyan világot ír le, ahol a megváltásnak és a szeretetnek esélye sincsen, miközben a tömeg elvakult istenhite nem szab gátat semminek, főleg nem a gyűlöletnek, a Bunny Munro halálának középpontjában egy olyan ember áll, aki tán maga sem tudja, hogy mennyire kétségbeesetten keresi a szeretetet.

Egy házaló ügynök már Arthur Millernél is szánalmas figura volt, hát még mennyire az a 21. században, ahol az Amway és az MLM már-már vallási közösségbe tömöríti a hálózatépítő kereskedelemben megváltást kereső szerencsétlen naiv embereket. Bunny azonban, „nagyokos” kisfia kíséretében rendületlenül járja kuncsaftjait, de nem azért, hogy mint Willy Loman, sikertelenségében is feláldozza magát családjáért, hanem hogy legalább valami élvezetet csikarjon ki nyomorult életéből, különösen azután, hogy rosszul szeretett felesége végez magával. Bunny-t a vére – vagy drasztikusabban: a farka hajtja – és az általa felkeresettek sem elsősorban vevők, hanem potenciális kefélőtársak, de ugyanígy van pincérnőkkel, és minden vaginát viselő személlyel, aki az útjába kerül. Jól ismerem ezt az érzést: amikor egy amúgy ereje teljében lévő férfiember egyedül fekszik le, és nemcsak testet nem kap, hanem szeretetet sem, minden megoldás jó: idősebb hölgy vagy majdnem gyereklány, a céges buliban a kelleténél többet ivott kollegina vagy aranyszívű kurva, de megteszi egy olyan nő is, aki melléje ül egy kocsmában, és közli, hogy ma éjjel nincsen hol aludnia. És igazából annyi benne az öröme, mint Fellini Casanovájának a bábúnőben.Utólag valahol mégis hálás neki.

Bunny ebben az öntudatlan állapotban rohan a végzete felé, miközben rendszeresen felbukkan a nálam az emberiség elleni bűntettként nyilvántartott Kylie Minogue (Szegény  Cave még duettet is énekelt földijével, nem tudom, hová tette abban a pillanatban ízlését…), mint az elérhetetlen vágyak netovábbja, a befejezés pedig olyan kicsit, mint az All That Jazz fináléja, ahol a főszereplő show-vá rendezi saját halálát.

És közben a háttérben ott leselkedik egy sorozatgyilkos, egy ördögi figura. Cave kétségek között hagyja az olvasót: lehet, hogy Bunny és ezek a démonok egy és ugyanaz a személy? Lehet, hogy így akarja kiűzni magából az ördögöt, hogy elpusztítja?

Nyomasztó, abszurditásában néha már-már kacagtató a Bunny Munro halála. Különösen kísérteties úgy olvasni, hogy tudjuk, hogy Cave hat évvel e könyv megjelenése után elvesztette a fiát. Nem tudom, hogy ilyesmit hogyan lehet túlélni. Lehet, hogy egyszer még megszületik egy újabb regény, a lelkének legsötétebb bugyrait is közel negyven éve meztelenre vetkőztető Nick Cave-dalok és versek mellé.