GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Johanna nőpápa nemcsak legenda volt?

johanna.png

A középkori legendák szerint a 9. századi pápák között volt egy nő is. Ez azonban nem a nők felé nyitást jelentette.

A történet egy angol származású nőről szól, aki, hogy feljusson az egyházi hierarchia csúcsára, férfinak álcázta magát.

Az ausztráliai Adelaide Flinders egyetem egyik régésze, Michael Habicht, bizonyítékot talált arra, hogy Johanna nőpápa valóban létezett: olyan régi pénzeket, amelyek abból a korból származtak.

Johanna angol származású volt, de a németországi Mainzban született, ahol akkor sok angol szerzetes élt, majd Athénban tanult, itt tanulmányozta a keresztény szent szövegeket.  Állhatatosságának köszönhetően – szól a legenda – sikerült neki VIII. Jánosként pápává választania magát 855-ben. Johannes Anglicusnak is nevezték. Fényes pályája azonban hamar kettétört. Nem volt elég, hogy férfinak mondta magát, a szüzességi fogadalmat is megszegte, és teherbe esett. A titkárának kijelölt fiatalember lett a szeretője és gyermekének apja.

A csalásra egy körmenet során derült fény. Lova megijedt valamitől, megugrott és Johanna leesett róla. Az eséstől megindult a szülés mindenki szeme láttára. Egyesek szerint Johanna a szülésbe halt bele, mások szerint a földühödött emberek a ló farkához kötötték és az állat addig vonszolta maga után, míg Johanna belehalt.

A nőpápa állítólag a Lateráni Szent János bazilika közelében van eltemetve, ahol leesett a lóról. Egy kis fülke áll ott, amely a helyi lakosok szerint Róma egyik szimbóluma. Utódai mindenesetre kitörölték a nevét a regiszterekből. A szégyennek nem maradt nyoma. VIII. János nevét megkapta egy másik pápa, aki 872 és 882 között uralkodott.

Habicht, aki megírta  a Johanna nőpápa című könyvet, felállított egy sorrendet, ahogy az általa talált bizonyítékok alapján akkortájt a pápák követhették egymást. Johannát III. Benedek előzte meg (853-855), majd I. Miklós követte (858-867).  Johanna tehát alig három évig ült a trónon, de maradtak róla emlékek.

Vele azonosítottak egy képet, amely a Szent Péter bazilika főoltárának baldachinja alatt látható. Utalt rá Gregorianus középkori történész, bár ő mesealaknak tekinti. Igaz történetként írja viszont három dominikánus barát már a 13. században.

Peter Stanford újságíró-történész, aki szintén könyvet írt róla, azt állítja, hogy a korai középkorban nem volt annyira különös, hogy egy nő papi pályával próbálkozzon. Cuthburga például az angliai Wimborne katedrálisának első apátnője lett, Hilda pedig a Yorkshire-i apátság főnöke 600, illetve  700 körül. Mivel Johanna is angol volt, lehet, hogy e két nő inspirálta és az is szerepet játszott, hogy a papoknak abban az időben borotválkozniuk kellett, nem viselhettek szakállt, ami könnyebbé tette a férfiszerep  játszását. Ráadásul a Vatikánt abban az időben korrupció és szétziláltság jellemezte.

Igaz volt-e Johanna története, aki úgy maradt meg az emlékezetben, mint felvilágosult pápa? Habicht feltételezéseit azokra a pénzérmékre alapozta, amelyeket a pápai sírokban találtak. Az érmék egy felén az akkor uralkodó frank királyok voltak láthatók, a másik oldalukat a pápák képmásai. de az igazi VIII. Jánosnak vélt és korábbra datált néhány érmén a monogram kissé eltérő, a betűk másképpen helyezkednek el, és néhány szimbólum is más.

Tekintettel arra, hogy a pápai pénzeknek a pontifikátus tanúsítása és megerősítése szempontjából mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak, ezek az eltérések azt bizonyíthatják, hogy Johanna pápa nemcsak legenda volt, hanem valóban létezett.  

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr514301361

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Thomas Dantes 2018.10.17. 17:15:02

Na most lehet a blog bejegyzés hibája, de ez még mindig nulla bizonyíték a nőpápa létezésére.

Attól ,hogy monogram másképp helyezkedik el, miért következne az ,hogy az nem férfi , hanem nő?

Egyébként úgy megjegyezném, hogy a pénzérmék adott korszak adott uralkodója alatt is változtak, nem mindig ugyanúgy ugyanazzal a mintával verték őket.
Másik pénzverde, új pénzt bocsájtottak ki, ennek sok oka lehet.

Pláne, hogy mi van más pápákhoz köthető érmékkel? Mondjuk VIII. Jánost követő pápák pénzérméi mind egyformák? Sehol semmi eltérés?

Pláne, hogy VIII. János kapcsán elég sok mindenrről lehetne beszélni ,például a szaracénok elleni harcáról.
Na most akkor voltaképp egy nő vezette a harcot a pogány szaracénok ellen? Vagy az nem ő volt, egy másik pápa valójában?

Találkozott más államfőkkel...nem tűnt fel azoknak sem, hogy nő?

Ha valóban lett volna egy női pápa, hogy lehet, hogy egyetlen korabeli írás sem maradt fenn,
Azt hagyjuk hogy a gonosz egyház eltitkolta...

Ugyanmár. A világi királyi udvarok krónikásainál fenn maradt volna,vagy az egyháznak azon személyei, részeinél akik felett a pápának nem volt hatalma. De semmi ilyesmi.
Ráadásul VIII. János pápa korára is trónviszályok is jellemzőek, az egyházon belül elég komoly belső harc volt.

Az ellenfelei nem jegyeztek volna fel egy ilyen rendkívüli dolgot?

Ugyanmár.

Nem, ehelyett egy pénzérmét másképp vertek...mert...miért? Miért lett volna más a monogram, ha kiderül hogy nő?
Ebben semmi logika nincs.

HARP3R 2018.10.17. 17:15:14

Végre egy jó poszt a témában. Igen létezett női pápa, ha sokan tagadják is. Ráadásul nem is volt ez annyira kirívó esett, hiszen a XI. századi gregorián reformok előtt az egyház hemzsegett a durva visszaélésektől. Sok főpap nyilt párkapcsolatban élt például és a nők számtalan módon próbáltak számukra tiltott "utakra" lépni.

Pár hónapja egy másik blogon ment késhegyig menő vita a női pápa kérdésében, korlátolt vitapartnerekkel.

Csizér Márton 2018.10.17. 17:15:18

Nem volt, ezt már részletesen és többen cáfolták. Csak legenda. Érdekes, hogy a poszt sem utal semmilyen konkrét bizonyítékra.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) álom (128) Álom (1) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) élet (2) Élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) Emlékek (1) emlékek (22) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) Fotó (11) fotó (12) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) Gondolkodom (17) gondolkodom (42) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) Kultúrtörténet (1) kultúrtörténet (48) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) Leonard Cohen (34) leonard Cohen (2) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) Rock (18) rock (55) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római Birodalom (3) Római birodalom (1) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) zene (7) Zene (68) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása