Immár 50 éve, hogy majdnem gyerekként átéltem 1968-at az egyik legforróbb ponton, Rómában, és az élmény egész életemet meghatározta. Immár 20 éve, hogy megjelent a Hatvannyolc – Mozaikok egy igazi forradalomról című könyvem, máig az egyik kedvencem. Pedig annak idején egyetlen kiadó sem vállalta, egyszerűen féltek tőle, és ezt többé-kevésbé ki is mondták. Így aztán magánkiadásban csináltuk meg Karel barátommal, akinél szabadabb emberrel azóta sem találkoztam, nemcsak szerkesztő-grafikusi munkájával, hanem egész lényével sugározta 68, azaz a „68-as évek” szellemét. És bár 2007-ben – hogy megelőzzem a 40. évforduló esetleges nyüzsgését – megírtam a folytatást Hatvannyolc akkor és azóta címmel (ezt a Pallas Kiadó vállalta, a mai napig hálás vagyok érte Gáspár Istvánnak), és nem kevés cikkben foglalkoztam vele azóta is, minden e témával kapcsolatos írást érdeklődéssel olvasok. Már csak azért is, mert 68 annyira sokrétű, annyira izgalmasan ellentmondásos, hogy sokszor a legkisebb új megvilágítás is érdekes rétegére mutat rá.

Mindezt azért bocsátottam előre, mert Murai András, akit a Metropolitan Egyetemen kollégámnak nevezhettem és Tóth Eszter Zsófia 1968 Magyarországon című könyve még azoknak is sok újat tud mondani, akik behatóan foglalkoztak a korszakkal. Természetesen ők sem foghatták át az egész 68-asságot, ugyanúgy „mozaikokat” készítettek, mint én 1998-ban. Én is mondhatnám nekik, ahogyan annak idején nekem mondták, hogy könyvük háromszor akkora terjedelemben is érdekes lett volna. Az ő mozaikjaik mindenekelőtt a korabeli pártállami hatalomnak a nyugati lázadásokhoz, illetve annak magyar követőihez való viszonyára koncentrálnak, bemutatva, hogy az a bizonyos „három T” (támogatás, tűrés, tiltás) nemcsak a kultúrára, hanem az eszmékre is vonatkozott. Érdekes, és a mai globális média világában szinte hihetetlen, hogy mennyire tudták elhallgatni vagy eltorzítani a francia, német, amerikai, olasz mozgalmak lényegét, hogyan emelték ki azokból a rendszer számára értékes elemeket, és utasították el azokat, amelyek zavarkeltőek voltak, vagy lehettek volna. Biztosan sokakban vitát vált ki a Che Guevara-mítosz alakulásának bemutatása még ma is, de alighanem kevesen tudtak fiatal értelmiségiek „maoista összeesküvéséről”, ennek bizonyos részletei számomra is újak voltak. Ízelítőt kapunk a „frizsider-szocializmusból” meg abból is, ahogyan „tetőzött az ifjúsági probléma”, a hosszúhajúak, a galerik, a rövid életű kommunák világából. Lehetett volna kicsit több az „új gazdasági mechanizmusból”, hiszen ennek kihatásai, minden elfojtási kísérlet és a pártvezetésen belüli harcokellenére nem kis mértékben járultak hozzá a „legvidámabb barakk-léthez”. Furcsállottam azt is, hogy egy szó sem esik a könyvben a kis híján elmaradt mexikói olimpiáról, amelynek magyar hősei közül többen később is ikonok maradtak, mint például Balczó András, vagy Wichmann Tamás, nem is szólva a Varga Zoltán-ügyről, és az olimpiai győztes magyar futball-válogatottról, amelynek kapitányát, Novák Dezsőt, a rendszerváltás után leplezték le egykori csapattársai. No és persze az is megért volna egy misét, hogy miként tálalta a korabeli sajtó a mexikóvárosi diáktüntetés iszonyú vérbe fojtását. A „prágai tavasz” eltiprását viszont remekül mutatják be a szerzők alulnézetből – ezúttal a részt vevő magyar katonák szemszögéből, akiket hol felszabadítóknak, hol pedig megszállóknak tekintették, ők pedig az egészből nem értettek szinte semmit. A „magyar Jan Palach” Bauer Sándor tragikus története a családi 56-os háttérrel válik teljessé.

Murai András és Tóth Eszter Zsófia könyve, amely mögött láthatóan igen komoly forráskutató munka áll, tartalmában nagyon hasznos és informatív, de – főleg történészeknek és a kor iránt érdeklődőknek – elsősorban vitaindító, továbbgondolásra serkentő, különösen egy olyan korban, amikor a hivatalos emlékezetpolitika, mint a magyar történelemben már oly sokszor, megpróbálja saját, önkényes skatulyájába zárni e korlátokat nem tűrő, máig megkerülhetetlen éveket és azok szereplőit. És bár az 50. évfordulót már lekéstük, érdemes lenne megszólaltatni a "nagy generáció" kevésbé szem előtt lévő, de fontos tanúságtevő tagjait - amíg még közöttünk vannak....

(Murai András - Tóth Eszter Zsófia: 1968 Magyarországon. Park Kiadó, 2018).