GNL911

„Mindenki koldul! – mondja felháborodottan a liftben harmadik emeleti idős lakótársam – mentők, egyházak, gyerekek…ha mindenkinek fizetnék, gatyám se maradna”. Igaza van. És ha a pártok a kukába landoló szórólapjaikra szánt összegüknek csak a 1%-át átutalnák a különböző alapítványoknak, már jobban állnánk…

Egy pennsylvaniai lelkész istentiszteletet tartott a fegyverekért, gyülekezetének tagjai töltényekből font koszorút viseltek. 17 nappal a floridai iskolai vérengzést követően.

Párizsban a város képviselői a nagy hidegben egy éjszakát a szabad ég alatt töltöttek, hogy felhívják a figyelmet a hajléktalanok sorsára. Ők legalább eljutottak egy gesztusig.

Purim napján a Klezmatics egyik lemezét hallgattam. „Nem félek Jahvédtől, nem félek Jézusodtól, nem félek Allahodtól. Csak attól félek, amit istened nevében teszel” – éneklik. Azt a kérdést miért teszik fel soha, hogy vajon Istennek tetsző cselekedet-e minden, amiben rá hivatkoznak? Mert tudják, hogy elég nagy lenne a hibaszázalék…

RP színművész szerint gyalázat, orvosi titoktartás súlyos megsértése volt JA szabad ötletek jegyzékének kiadása, mert az egy beteg ember írása volt. Én ezt éreztem évtizedekkel ezelőtt BM beszélgetőfüzeteinél, amikor a gégerákos költő már csak így tudott érintkezni környezeteivel. Ezekben is benne van az emberiség nekrofil hajlama, minél szörnyűbb, annál jobb.

Utazom a 9-es buszon, az ÉS-t olvasom. Idős úr ül velem szemben, úgy mosolyog rám, mintha ismernénk egymást. Mielőtt leszáll, odaszól nekem: „Van benne egy nagyon jó CSE-cikk. Odalapozok. A cikk reflexió HM korábbi írására, mely szerint „Nincs remény”. CSE szerint viszont van, mert mai állapotunk nem sorsszerű.

Sétálunk a március eleji, még havas Margitszigeten. Ikerplatánjaink mintha fehérebbek lennének a szokottnál. „Ilyen fák leszünk egyszer mi is” – mondom Életemnek. „”Azok vagyunk”- feleli Életem.

Együtt a 9-es buszon. Egy férfi végigordít két megállót a Bazilikától a Podmaniczky utcáig. Mert a rokonainak fel kellett jönniük közmunkásnak Budapestre, mert vidéken éheztek, de itt sem tudnak megélni 54 ezer forintból. „Csak tessék, válasszák meg újra ezt a mocskos, büdös….” (Itt nem piszi kifejezés következett), majd leszállt. „Ez is dolgozna inkább, minthogy részegen ordítozik” – jegyzi meg egy középkorú nő.

Életemben először sikerül „tetten érnem” egy politikai szórólap-osztogató hölgyet a lépcsőházban. Hozzánk már éppen bedobta, amit akart. Még éppen csak kiveszem a papírt, amikor megszólít: „Kuka?” Bólintok. De nemcsak az övé, hanem egy másik párt fecnije is ugyanott landol. „Mondják, az internet korában minek pazarolják ezt a sok papírt. Még mindig azt hiszik, hogy bárki is elolvassa őket?” – kérdezem tőle, mélyebb társadalmi összefüggésekbe nem megyek bele.  Vállat von – ő teljesítette aktivista kötelességét.

A minap véletlenül belenéztem az egyik közhíradóba, ahol két percen belül nyolcszor hangzott el a „migráns” szó, vagy valamelyik szinonímája. Egy másik nap meg belenéztem egy államközeli hírportálba, ahol a címoldalon 11 alkalommal fordult elő ugyanez a kifejezés különböző formákban, de legtöbbször „migránsként.” Nemrégiben egy informatikustól hallottam, hogy egy on-line termékismertetőben az a legfontosabb, hogy minél gyakrabban szerepeljen a „hívószó”, a körülötte lévő tartalom szinte teljesen mindegy, lényeg, hogy a hívószó rögzüljön az emberekben. Pedig ha az emberek többsége úgy működne, hogy a tartalmat is „megkapirgálja” egy kicsit, nem vennének be ennyi maszlagot – sem a fogyasztói, sem az illiberális társadalomból…

Amúgy is ritka népszerűségnek örvendő közös képviselőnk önkényes döntése kisebb lázadást robbantott ki a házban. KK vesztére FB-oldalt nyitott a lakóközösség problémáira, itt aztán összecsaptak az indulatok rendesen. Egy haszna biztosan van: legalábbis megismerik egymást azok, akik évek óta egy házban laknak…Mindazonáltal KK két nap után már azt a bejegyzést tette, hogy az oldalt nem vitafórumnak szánta. ..

Közben a liftben megkezdődött a célbaköpősdi a parlamenti képviselőjelöltek arcképeire.

Közel 50 év után ismét találkoztam annak a lánynak a fotójával, aki annak idején Kaliforniában meztelenül fényképezkedett a Stones-szal. Később menő groupie lett, megvolt neki egy sor nagyágyú Jaggertől Jimi Hendrixig. Ma 66 éves tisztes családanya, két gyermekkel és a bulvársajtóban emlékszik a rock hőskorára. Egykor a Giovani című olasz lapban hozták le ezt a fotót és a sztori szerint azért vetkőzött le, mert egy akkor egyáltalán nem divatos maxiszoknya volt rajta, és Mick közölte vele: csak akkor készülhet közös fénykép, ha azt leveszi magáról. Leslie azonban, ha már így adódott, nem aprózta el.

Magyarországon nemcsak megteremtették, hanem már klónozzák is a fényre sötétülő embereket.

Lassan már nemcsak nemzedékem legjobbjait, hanem barátaimat és kedves ismerőseimet is látom az őrület romjaiban. Ha állást foglalsz, leköpnek, ha nem foglalsz állást, akkor is. Hogy is mondja Pelikán gátőr a Megint tanúban? „Tessék nekem békét hagyni”.

Elment a zseniális fizikus, S.W. H., aki már hosszú ideje testben élőhalott volt, az agya azonban szinte az utolsó pillanatig működött, és azt üzente nekünk, hogy siessünk elhagyni a Földet, amíg nem késő. Ugyanaz volt a betegsége, mint legjobb barátomnak, Andrásnak: amiotrófiás laterál-szklerózis, azaz ASL. Azt hiszem, életemben először tudtam hibátlanul leírni. Ő csak 47 évet élt, szemben S.W.H. 77 évével, mert neki nem adatott meg a világhír, pedig  csodálatos szelleme volt neki is, és káprázatos humora, ami élete végéig nem hagyta őt el. Betegségéről soha nem beszélt, én is csak akkor tudtam meg pontosan, hogy mi baja, amikor kérte, hogy segítsek neki egy rokkantkocsi vásárlásához és ehhez be kellett írni a betegség nevét. És majdnem elfelejtettem: orvos volt, akit az isten is gyerekorvosnak teremtett volna, ha srácok halálra röhögték volna magukat fókaszerű fején és szövegén, és sosem féltek volna még a szuritól sem. De nem maradt neki más élete utolsó 20 évében, mint a szakcikkek fordítása – no Édesanyja, meg a barátok végtelen szeretete.

A hazugság mindig korszerű – írta Konrád György 1974-ben.

Gábor fiam egy idő után már nem kapta meg a „hónap gólkirálya” címet edzőjétől, mert mindig ő nyert és a Mester nem akarta, hogy a többieknek emiatt kisebbségi érzése legyen. Ugyanezt kellene tenni a Barcelonával és a Real Madriddal, valamint frontembereikkel, mielőtt az európai csapatoknak végleg elmegy a kedvük a focitól.

Sandro Miller Malkovich, Malkovich, Malkovich című tárlatán kedvenc színészeim egyike mindenféle szerepbe bújik, Hemingway-tól Orson Welles-ig, Che Guevarától Bette Davisig. Érdekes, hogy Jim Morrison alakját nem öltötte magára, pedig rá még hasonlít is egy kicsit, és amikor annak idején Oliver Stone elkészítette Doors-filmjét a bűnrossz Val Kilmerrel, azt mondtam, hogy egyetlen ember tudta volna igazán hitelesen eljátszani és az John Malkovich lett volna. Lehet, hogy ő nem akart egy másik nagy szerepjátékos bőrébe bújni?

Hiába próbálok kibújni a magyar médiaháború elől azzal, hogy egy ideje csak külföldi hírportálokat olvasok. Az invazív magyar politikai reklám azokon is utolér. Ennyit a magánszférához való jogról…

Sandie Shaw, az egykori nagymezítlábú angol énekesnő azt állítja, hogy jobb felesége lett volna John Lennonnak, mint Yoko Ono, még a neki szánt lövedéket is elkapta volna. Kár, hogy szerelmét titokban tartotta, bár aligha vetekedhetett volna Yoko kisugárzásával…

Nagyfiaméknak mindennapi kenyere lett a 60-astól a 90-es évekig született zenéket sugárzó rádió. Ezt hallgatja Unokám is két napos korától. Talán mégsem kell zenegyűjteményemet egy idegen könyvtárra hagyni…

Egyetlen napon két levélben értesítettek arról, hogy 12.000 forint rezsicsökkenésre vagyunk jogosultak a földgázszámlánkon. Az egyiket a Főtáv, a másikat a Nemzeti Közmű küldte. Hamar rájöttem, hogy miért a két levél: az egyikben arról van szó, hogy március 8-án megjelent róla egy kormányrendelet, március 12-én pedig kihirdették.  Történt mindez 16 nappal a parlamenti választások előtt.

Csupán frissíteni akartam Arckönyv-oldalamat, mire megjelent előttem a S.Gy. pártja nevű oldal, borítóképen mindazokkal, akik állíítólag le akarják bontani a kerítést. Hová bújjak előlük?

Gépeimnek lelke van. Múltkor a laptopomra mondtam ki a halálos ítéletet – azóta tökéletesen működik. A minap a 19 éves lemezjátszóm tűnt úgy, hogy végleg kilehelte a lelkét. Aztán még aznap délután adtam neki még egy esélyt – és gyönyörűen szólt. Lehet, hogy ragaszkodnak hozzám?

Nagy küzdelemben győzelemmel felérő vereséget szenvedtünk a kazahoktól. Utána a közsportadón CucufiaPéter 10 percen belül 4x is elmondta, hogy csapatjátékunkban semmi elképzelés nem látszott. Szakértett mellette egy középszerény múltú volt válogatott játékos, aki azt kifogásolta, hogy a csapat 4-4-2-et akart játszani, és mégsem ment, pedig ez a futball alapja, ezt mindenkinek tudnia kell.  Úgy látszik, még sosem hallott a 4-2-4-ről, amit az Aranycsapat talált ki, és amivel a brazilok három világbajnokságot nyertek, vagy az ősformációról, ami úgy nézett ki, hogy 2-3-5, és minden ebből alakult tovább az évtizedek során  - még a 4-4-2 is, amivel az angolok 1966-ban meglepték a világot.

Egy parlamenti párttól ugyanazt a levelet háromszor kaptam meg egyetlen napon, abból kettőnél még a címzés is ugyanaz volt, a szöveg pedig egy az egyben egyezett mindhárom esetben. Miért gondolják, hogy hülye vagyok és elsőre nem értem meg?

A piacnál három párt/tömörülés állta az el az utat a járdán támogató-aláíró standjánál. Mindez csak rég nem látott utcai dalnokunkat nem zavarta, aki a szokottnál is hamisabban énekelte magyar szöveggel a Honky Tonk Woment.

A Moszkva téri mélymetró mozgólépcsőjének falát telenyomtatták meztelen hátú hölgyekkel, akik első látásra úgy festenek, mintha korbácsnyomok lennének rajtuk. Aztán derül csak ki, hogy olyan fehérneműt hirdetnek, ami nem vág bele a bőrükbe. Vajon más férfiből is kitört e képekre a szadista állat?

Egy több mint ötven évvel ezelőtti magyar filmben két munkatárs véletlenül (?) egymásba gabalyodik egy vidéki kiszállás alkalmából. Aztán szenvednek, mert munkahelyük meg akarja menteni nemlétező boldogságukat. Néhány évtizeddel később ez a film úgy folytatódott volna, hogy „ez jólesett, de nem akarok tőled semmit…”. Aztán ugyanúgy feldúlnának mindent maguk körül, immár teljes szabadságuk tudatában.

Az egyik választási párt olyan papírkampókat akasztott ki az ajtóinkra, mint amilyeneket a szállodákban szoktak „Do Not Disturb” felirattal. Nagyra értékelném, ha ők is ehhez tartanák magukat.