A levelek, amelyeket Albert Einstein húgának, Majának, életének legintimebb gondolatait, az öregségtől, az agyi leépüléstől való félelmét, a tudományba fektetett hitét, a hegedű és a horgászat iránti szenvedélyét árulják el.
„Nagyon szeretett és még inkább irigyelt kezdek lenni” – írta 1923-ban, miután megkapta a fizikai Nobel-díjat.
A nála két évvel fiatalabb, 1951-ben elhunyt Maja Einstein gyermek- és serdülő korának értékes tanúja és egész életében bizalmasa volt. 1939-ben menekült el Európából Princetonba a bátyjához az üldöztetések elől.
Levelezésüket, egyéb dokumentumokat, fényképeket állít ki a Christie’s londoni székhelyén április 13 és 20 között, majd a gyűjteményről május 2-től egy héten át on-line árverést tartanak.
A Nobel-díj után Einsteint nyugtalanította, hogy nem lesz min dolgoznia. 1924 augusztusában, 9 évvel az általános relativitás-elmélet kidolgozása után írta: „Az utóbbi időben tudományosan nem alkottam semmi említésre méltót. Az agyam a korral lelassul”. 49 éves volt akkor, de ezt a félelmét már egy évvel korábban is kifejezte: „Elégedett vagyok a munkámmal, de az ifjúság ragyogása már eltűnt” – írta.
A fiatal éveiből származó kevés dokumentum között van egy, apjához írt levél is. Más levelekben elárulja, hogy problémái vannak az első feleségével. De az Egyesült Államok természeti szépségeiről, a vitorlázás, az olvasás, a hegedülés örömeiről van egy másik levél is, amelyet akkor írt, amikor megtudta, hogy a nácik kisajátították a család birtokait. Keserűen, de bizakodva állapította meg: „Csak a csillagok és a matematika elpusztíthatatlanok”.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
