Az önpusztító, megszállott tekintetű színész elhatározza, hogy megrendezi saját gyászszertartását. Ő maga készíti el ravatalát, amelyet mindenféle rikító színű művirágokkal, és festett, túlsminkelt vudubabákkal díszít ki. Sokan figyelik lázas készülődését, és valaki megjegyzi, hogy ha már erre a végzetes tettre szánja el magát, lehetne egy kicsit jobb ízlése is, mert így a döbbenet helyet az egész cselekedete köznevetség tárgya lesz, és nem lesz belőle olyan mítosz, mint ami kijárna neki.
Egy szobrászművész olyan, könyvbe is betehető portrésorozatot készít, amely embereknek egy véletlenül tett mozdulatát örökíti meg, ahogyan ezt a láva tette Pompeiben. Özönlenek hozzá a megrendelések egészen addig, amíg ki nem derül, hogy mostantól kezdve ez a póz lesz modelljeinek hivatalos portréja, a legkomolyabb ügyek és hatósági igazolványok esetében is. Ekkor új ötlete támad: olyan nagyméretű ecseteket készít, amelynek a nyele felső része modelljeinek fejét formázza.
Édesanyám hosszú hálóingben, a maga teljes törékenységében áll a hírügynökség régi épületének aulájában és egy hatalmas ecsettel élénk sárgára festi a zöld mozaikos falat. A dolgozók közül többen megállnak, elismerően bólintanak, aztán tovább haladnak.
Világhírű futballisták egész sora érkezik, hogy részt vegyen nálunk egy gombfoci-bajnokságban. Én is felveszem kedvenc mezemet, és bekéredzkedem közéjük. Amikor rám kerül a sor, előveszem rég nem használt fésűmet, de nem működik úgy, mint régen. Megpróbálom körömmel pöckölni a gombot, de úgy sem halad előre egy tapodtat sem. Próbálkozásaim végül közröhejbe fulladnak.
Egy ismeretlen férfival találkozunk egy lottózóban, és felvásároljuk az összes létező szelvényt és sorsjegyet, fejenként 10 ezer forint értékben. Amikor valamennyit megnézzük, diadalittasan felordítunk, pacsizunk és távozunk. De hogy mennyit nyertünk, az nem derül ki.
Meglátogat minket a halk szavú, szelíden ironikus színész, a Hanyas vagy? zseniális előadója, H.B. elválaszthatatlan magyar hangja és bejelenti, hogy végleg elköltözik tőlünk. Nem is tudtuk, hogy nálunk lakott. De mégiscsak így lehetett, mivel az egyik folyosói szekrényből kivesz egy vállfát, rajta egy tucatnyi inget, amelyek közül egyik sem az enyém.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
