Összehajolunk
mint háló-gyökerű fák
büszke koronáink
már nem akarnak az égig érni
ujjainkon a hűség
évgyűrűi
álmot hoz borongós
reggelünkre
hársfalomb-susogásod
amint az éjszaka melegét
hűti benned
koránkelő testem
e fészek az otthonunk
mit szívedből raktál
feltámadt tölgyem
súlyos ágaira
együtt fogantunk
a Fény anyaméhében
mely végső csendjével
visszavár
(2018. február 8-13)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.