GNL911

A 2018-as évszámban benne van egyszer a 9-es (az utolsó két szám) és több variációban is a 11-es (egyszerű és összetett összeg). Vagyis a 9/11, ami annak idején gyökeresen megváltoztatta az életemet. Bár most nem éreztem olyan, mint 50 évvel ezelőtt, amikor 1968. január 1-ének beköszöntével tudtam, hogy rendkívüli év következik, most sem tartom kizártnak. Akkor volt a Földnek olyan pontja, ahol két Napot láttak felkelni január 1-én. Most pedig Szuperholddal indul az év.

A Diótörő csodálatos előadása az Erkel Színházban úgy végződött, hogy betoltak egy hatalmas ódon órát, amely elütötte a 12-őt, majd a társulat és a közönség a zenekar élő kíséretével elénekelte a Himnuszt, és a táncosok valamennyien Boldog Újévet kívántak nekünk, a vendégművészek mind a saját nyelvükön. Amikor a ruhatár felé igyekeztünk, és visszakapcsoltam a telefonomat, meglepetten láttam, hogy azon éppen abban a pillanatban lett O óra 00 perc. Sebaj, gondoltam, a hatás kedvéért csaltak egy kicsit. Aztán hazaértünk, és otthon vettem észre, hogy az én tíz éves kis butám késik 10 percet, és maradt le az Éjfélről. Pedig, mielőtt kikapcsoltam, még pontos volt. Vajon mit üzent ezzel? Aztán 1-én délutáni sziesztám során volt egy álmom, amelyben minden szereplőnek egészen másképpen járt az órája, nem egyszer fél órás eltérésekkel. Lehet, hogy jobban oda kell figyelnem ezentúl az időre?

Látványos tűzijátékot lőttek ki a színház tetejéről, és a színes gömbök, folyamok szinte körülölelték a telő Holdat. Nem lenne semmi bajom a tűzijátékkal, mint olyannal, ha valóban csak esztétikai célokat szolgálna és ha nem durrogna…

Az Újévi mise a Szent Péter és Pál Plébániátemplomban nemcsak az ünnepi hangulat miatt hatott ránk a reveláció erejével. A szertartást vezető fiatal pap mindenekelőtt igazi prófétának nevezte Ferenc pápát, aki bár rajta tartja a kezét a jelenen, látja a jövőt, majd  újévi békeüzenetét elemezve a befogadás, a tolerancia, az igazi keresztény szeretet, a másik ember tudása és kultúrája iránti gazdagodás mellett szólt, és kárhoztatta az elzárkózást, a gyűlölet propagálását. Többen is döbbenten hallgatták e szentbeszédet, remélem, mások is elgondolkoztak rajta, mint mi, akiknek e gondolatok természetesek. Olyan erős élményt kaptunk, hogy hazatérve teljesen megfeledkeztünk az újévi bécsi koncertről, amit évek óta mindig meghallgatunk.

És milyen érdekes az élet: az M3-on január 1-én este vetített Casablanca, amit sokadszor sem hagytunk ki, szintén a menekültekről szól, és a szereplők egy része – Szőke Szakáll, Peter Lorre, Conrad Veidt, Marcel Dalio – a nácizmus elől menekült Amerikába…

Újévi Szuperholdunkat elhomályosította az a szmog, amelyet az esztelen petárdák okoztak…

Több mint 40 év után bezárt Óbuda legjobb lángossütője a Vörösvári úti piac bejáratánál. Négy évtized alatt mit sem romlott a minősége, mégsem bírta az aluljárói konkurenciát, amelynek pedig égett olajától dél körül már nem lehet az átjáróban megmaradni. Most aztán mehetünk a Belvárosba retro-lángosért, 600 forintért…vagy fogjuk fel úgy, hogy egy csábítással kevesebb? 

Az elmúlt napokban többször voltam olyan helyzetben, hogy csupa ismerősnek vélt arcot láttam magam körül, olyanokat, akiknek idősebb vonásai mögött felfedeztem régi vonásokat. De egyik sem ismert engem fel – elképzelhető, hogy csak képzelődtem.

Federico Fellini és munkatársai gyakran az utcákat járva, metrón, buszon utazva választották ki a filmek extrém pofáit. Ha a Maestro élne, és január első péntekén Budapesten járt volna, minden bizonnyal felvidult volna: előbb két harsány, faragatlan, és szinte fogatlan, ám agyonfestett kurvoid nőszemély keltette volna fel az érdeklődését, aztán pedig egy apró, nagy vörös hajkoronát viselő nő, aki messziről egész fiatalnak látszott, csak közelről tűnt fel, hogy egy több rétegben hullaszínűre meszelt öreg hölgy…

Egy héten belül két Woody Allen-filmet néztünk meg. A Cafe Society-t a kritika nagyon lehúzta, pedig benne volt a divatos gengszterfilmek tökéletes paródiája, és Woody sokadik zsidó családjának önironikus-tragikomikus képe, helyenként már a Fogd a pénzt és fuss-t idézve. Aztán a Férjek és feleségeken csendben elgondolkodtunk, különösen az egyik asszony mondásán: „Megbeszéljük a problémát, aztán a szőnyeg alá söpörjük”. És boldogan állapítottuk meg, hogy milyen jó nekünk, hogy ezt otthagytuk az időszámításunk előtti években, miként nekem is már lassan a régmúltat jelentik a rajongók okozta sérülések, a nem létező ideálok keresése, ugyanúgy, mint a sehová nem vezető, legfeljebb másoknak sebeket okozó „pótkapcsolatok”. És bár Woody magánéletéről sok rosszat elmondtak és leírtak már, és mostanában újabb botlásai, „bűntettei” is a napvilágra kerültek, én valahol tisztelem a bátorságát, hogy ezekkel nemcsak képes szembenézni, hanem filmjei révén – néha, nem mindig, megnevettetve – beszélni is mer róluk, hogy mások is elgondolkodhassak magukon.

C.D., a hidegen perverz női figurák mestere, aki az Iszonyatban gyilkolta, A nap szépében és a Tristanában pedig őrületbe kergette a férfiakat, a globális női ellentámadások csúcspontján 99 társnőjével együtt követelte, hogy hagyják meg a férfiaknak a zaklatás jogát. Az erőszakot persze ők is elítélik. De vajon honnan fogják tudni a férfiak, hogy hol a nőkkel szembeni megengedhető zaklatás határa? Ugyancsak nőtársai ellen lépett fel a hajdani szex-szimbólum, B.B., aki szerint a nők kifejezetten élvezik, ha a pasik otromba szexuális jellegű megjegyzéseket tesznek rá. Úgy látszik, hogy ő sem tud már mást kitalálni, hogy címlapra kerüljön, miután néhány évvel ezelőtt rokonszenvéről biztosította a francia fasisztákat.

Autentikáció tárgyát képeztem a cégkapumhoz való bejutás végett, sőt még lógó azonosítás állapotában is leledzettem. Mindezt azért eszközöltem, hogy megnézzem e kiváló szolgáltatás működésének módját – erről kaptam ugyanis értesítést. De hiába bizonyultam autentikusnak, nem lettem okosabb. A küldeményt ugyanis elfelejtették elküldeni. Másnap kiderült, hogy nem, csak éppen arról nem tájékoztattak, hogy hol találom meg a tárhelyben. De becsületükre legyen mondva, másnap ezt pótolták. Sőt, még tájékoztattak is az átmeneti időszakról imígyen: „A gazdálkodó szervezetek adóügyeikben 2018-ban még az eddig megszokott módon, képviselőik Ügyfélkapu tárhelyén keresztül is kommunikálhatnak a NAV-val, azonban 2018. január 1-étől minden más hivatalos ügyüket a Cégkapun keresztül kell intézniük.”  (copy – paste…) A használati utasítás 19 oldal. Még egy szofisztikált gépét sem olvasom el, ha  az 4 oldalnál hosszabb..

Agórafóbia és labirintus-szindróma tör ki rajtam valahányszor be kell mennem egy plázába. Sajnos gyakran előfordul, hogy interjúalanyaim ilyenekbe adnak randevút. Mélységes tiszteletem és sajnálatom azoknak, akik e terekben képesek egy óránál hosszabb időt eltölteni, vagy ilyen helyen kell nap mint nap dolgoziuk.

„A visszaemlékezésnek a továbbhaladás a feltétele, ez véd meg a vénemberes elbutulástól” – írja Konrád György a Falevelek szélben – Ásatás 1. című, közel 500 miniesszéből álló új könyvében, amelyet Életemtől kaptam Karácsonyra. Szeretném K.Gy korát megérni, szeretnék ilyen bölcs lenni, és szeretném tudni úgy megfogalmazni gondolataimat, mint ő.

Napjaink legnagyobb hazai sikerfilm-rendezője szerint a mai mozinéző már nem a színészre megy be, legfeljebb néhány amerikaira, mert nálunk nem alakult ki a sztárkultusz. Kétségtelen, hogy a celebvilág egészen másról szól. Érdekes, hogy a Kádár-korszakban sem volt sztárkultusz, a legsikeresebb filmekhez azért mégis olyanok vonzották a nézőket, mint Kiss Manyi, Tolnay, Dayka, Psota, Ruttkay, Béres, Darvas, Latinovits, Sinkovits, Páger, Garas, Bitskey…soroljam még…

Nem tudok elképzelni szörnyűbb csapást egy, a szavakból, az értelemből élő ember számára, mint az Alzheimer-kór. Bevallom, én talán ettől a betegségtől rettegek a legjobban. Iris Murdoch szívszorító történetét hihetetlen mélységgel élte el az idősen is gyönyörű tekintetű Dame Judy Dench, ahogyan foszlányokban felrémlett neki fiatalkori, élethabzsoló önmaga, a nem kevésbé csodálatos Kate Winslet megformálásában, akivel úgy vált eggyé, hogy nem is hasonlítanak egymásra. És leckét kaptunk a nemcsak szavakban, vallomásokban létező sírig tartó szerelemről, két idős ember összeforrásáról, egymásra utaltságáról. Ezt látom szellemileg ma is friss, 66 éve egy Pár Szüleimnél, és így szeretnék elérni egyszer, sokára, Életemmel, utolsó óráinkhoz, hogy tiszta tudattal léphessünk át következő dimenziónkba…

„Többet nem vezetek Szentendrén. Nem akarom, hogy megöljenek, és azt sem akarom, hogy én öljek meg valakit.” – panaszolja Enikő, a kenyérboltos hölgy. A nyugalomért, a friss levegőért költöztek ki párjával, és most egyre több fiatal „kihaénnem” újgazdag telepedik rá a zöldövezetre. A minap egy Hummeres jött le vele szemben a dombon, és kis híján az árokba szorította sz ő kis Suzukiját, mert a lejtőn kanyarban telefonálva jött le. Aztán mindjárt azt is elmeséli, hogy a Flórián téri villamosmegállóban egy néni megcsúszott kiszállás közben, és a vezető azonnal indított, centiméterekkel elsuhanva korábbi utasa mellett. „Mi van itt, már mindenkiből kifogyott az érzés?” – kérdezi Enikő, és nem is vár rá választ. Néhány évvel ezelőtt egyszer azt hittem, hogy várandós, óvatosan rákérdeztem, mire közölte, hogy erre a világra ő nem akar gyereket szülni. Nem értettem vele egyet akkor sem, de elítélni sem tudom döntéséért…

Utálom az olyan telefonokat, amelyeknek hívójával nem tudok beszélni. És utálom azokat a leveleket, amelyekre nem lehet válaszolni. És nemcsak a kéretlenül hívogató és levelező politikusokat. A minap jelentkeztem egy nagy reményeket tápláló on-line laphoz, válaszra sem méltattak, ezzel szemben felhívott egyik jól ismert munkatársuk, hogy vegyek részt a portál közösségi támogatásában. Egy nappal később pedig kiderült, hogy az egész terv fuccsba ment, mert a tervezett összegnek mindössze 12%-át sikerült összegyűjteniük. Nincsen bennem egy szemernyi káröröm sem, de sajnos ez az eredmény várható volt. Magyarországon, ahol képesek migránsokat nézni egy másik városból érkező kirándulókat, hogy is gondolhatták, hogy közösségi finanszírozásból összejöhet egy ilyen portál, amikor még az ötlettel elvileg rokonszenvező hipergazdagok sem nyúlnak a zsebükbe…

„Megjött már a csávó?” – kérdezgették a helyi aranyifjak a kultúr előcsarnokában. Az igenlő válaszra újabb kérdés: „Milyen kocsival jött?” Amikor közölték, hogy az előadónak nincsen kocsija, egy „baszki” kíséretében távoztak  - mesélte legújabb élményét az 50 éve úton levő Daltulajdonos barátom.

Ágnes napján ismét leesett a hó, és bár gyorsan olvadni kezdett, az óbudai  Zsinagóga előtt hatalmas hógörgetegeket és hóembereket építettek a gyerekek. Még mindig vannak, akik szeretnek így játszani, legszívesebben beálltunk volna közéjük..

Az utóbbi évtizedekben elszaporodtak az olyan best-sellerek és filmek, amelyek az elveszett isten kereséséről, valami szép, megvilágosodott jövőről szólnak. A mennyei próféciától A viskóig. Ez utóbbi főhőse egy halál közeli élmény keretében tesz fel kérdéseket, mindenre kap választ a legilletékesebbeknek tűnőktől, csakhogy ezek a válaszok a legjobb esetben is csupán illúziók. A jóság, a megbocsátás soha nem lesz végtelen, mert az ember nem úgy lett teremtve. És a legjobb embernek is tudnia kell, hogy vannak dolgok, amelyekre nincs bocsánat. A gyermekgyilkosságtól Auschwitzig. Hősünk csupán egy halvány kísérletig jut el, hogy ráborítsa a gazdagon terített reggeliző asztalt a gospel-kórusba illő fekete asszony képében megjelenő Mindenhatóra. A viskóval újabb megerősítést kaptam, hogy nem ez az én utam. Vágyom ugyan a belső békére, jó úton is haladok felé, de ne egy külső, megfoghatatlan erő mondja meg nekem, hogy merre menjek.

Szomszédom meséli, hogy nemrégiben meghalt egy régi barátja, és elment az emlékére tartott gyászmisére. A pap az elhunyt érdemeitől villámgyorsan eljutott a migránsokig...

Negyven év után először fordult elő, hogy egy biztonsági őr nem akart beengedni a Mini öltözőjébe és külön kegyet gyakorolt, hogy egy pillanatra mégis bekukkanthattam. Mert nem volt karszalagom, és a szervezők így döntöttek. És a szabály alól az sem lehet kivétel, aki negyven éve a zenekar rajongója és egyik fő krónikása. Úgy jártam, mint az újpesti legenda, akit nem ismert meg a Megyeri úton a főrendész. Legalább kaptam egy leckét a dicsőség és az idő mulandóságából.