GNL911

Egy sportközvetítés-szponzoráló autót a Black Sabbath Paranoid-jával hirdetnek. A rendező nyilván csak az egyenletes, lüktető tempót hallotta, Ozzy szavait aligha. Hacsak nem a reklám agymosására asszociáltak a „can you help me, occupy my brain” sorral. 

Ismerős nagypapa dicsekszik a wellness-ben alig hatéves unokájával, K.-val, aki szinte a szemünk láttára nőtt ki a babakorból: lovagol, sakkozik, zenét tanul, és 0. éves angol tagozatra jár, és a család gondolkodik azon, hogy beíratja teniszezni is. Életem kérdése: és mikor lehet K. gyerek?

Nagyobb vihar kavarodott a hírességek általi zaklatási ügyekből, mint a pedofil papokból és a Wikileaksből együttvéve. Aki bűnös, az bűnhődjön, ezen nincs mit vitatkozni. De lassan már ott tartunk, hogy az is feljelentést tesz, akire egyszer sok-sok évvel ezelőtt félreérthetésre okot adóan ránéztek…

„Legalább megköszönnéd, hogy nem ütöttelek el” – ordít rám a Vörösvári úti piac előtt egy elborult agyú fickó WV-jének volánja mögül, miután Életemmel átmentünk az úton, amely nyugodt volt addig, amíg ez a vadállat át nem jött a másik sávba, ahol ránk gyorsított. Erre szokták mondani, hogy azért a tegezés egy kicsit erős volt…Az illető nem volt sem migráns, sem iszlamista, hanem telivér magyar. Úgy látszik, életem nagy eseményei körül mindig meg kell élnem egy ilyen helyzetet. Nagyfiam születésekor egy első osztályú éttermet vert szét ünneplő társaságunk körül egy tökrészeg katona. 2002 újév hajnalán Sousse-ban az éjszaka semmijéből előbukkanó autó száguldott el mellettem alig fél méterre. Aztán a törés-zúzást megúsztuk, és Nagyfiam nagyra nőtt, hazatértem Tunéziából és nemsokára Életemmel végleg összekötöttük az életünket.

Egybehangzó közvélemény-kutatások szerint 50% felett van a kormányzó párt támogatottsága. A megkérdezett minta, vélhetően mindig ugyanaz, 1000 fő. Az ország felnőtt lakosságának 8 ezreléke…

Láttam egy fotót annak a falunak a polgármesteréről, ahol migránsoknak nézték a Halottak Napjára érkezőket. A látottak alapján nem csoda…

Megszólalt a nagy fintorgó megmondóember is, hogy őt is zaklatta egy meleg kolléga. Nyilván úgy érezte, hogy az egész sztori nem ér semmit, ha ő nincsen benne…Különben, ahogy szaporodnak a vádak és feljelentések, és még véletlenül sincsen közöttük egyetlen ismert politikus sem, kezd olyan érzésem lenni, hogy az egész – legalábbis nálunk – egy nagy elterelő hadmozdulat, amin csámcsoghat a sajtó más disznóságok helyett…

„Az embernek nincs miért gőgösnek lennie. Nincs jogcíme arra, hogy büszkélkedjék. Legyen elnéző és ne fölényeskedjék mások rovására. Mindannyian egyformán jöttünk a világra. Ahogy ma láttad, úgy születnek királyok és kapitányok, kovácsok és kádárok. Ez a tanulság irányítsa a férfiakkal és nőkkel való bánásmódodat, s e szerint gondoskodj majd mindig anyádról is!” – mondja Richard Llewellyn Hová lettél, drága völgyünk? című könyvében az apa a kiskamasz fiának, aki véletlenül meglesett egy szülést.

Egy barátom hívta fel a figyelmemet arra, hogy 46 éve jelent meg a Led Zeppelin IV (ZOSO, Four Symbols, ahogy tetszik). Nem kerek évforduló, de egyike azoknak a lemezeknek, amelyeket bármikor, bármilyen körülmények között örömmel hallgatok meg. Most is megdöngettem újjávarázsolt lemezjátszomon, a 46 éve meglévő bakelitet, amelynek hangzását még az évtizedek karcolásai sem zavarják. Ez a 8 dal ma is a rock tökélye. Együtt öregedtünk meg, de még mindketten jól bírjuk magukat. Hát nem fontosabb ez, mint elmebeteg politikusok zagyvalékai, vagy pedig a magyar foci újabb mélyrepülése?

Egy anya megosztotta a FB-on azt az üzenetet, amit úgy tudja, a fia írt neki, mely szerint egy angliai kisvárosban volt egy furgonos merénylet, többen meghaltak és ő maga is kórházba került. Többen a hír nyomába eredtünk, de egyetlen megbízható portálon sem lehetett róla egyetlen szót sem olvasni. Feltettem a kérdést: nem lehet, hogy valaki otromba tréfát űz vele? Erre az egyik hozzászóló nekem támadt, hogy mit képzelek, egy gyermekéért aggódó anya hogyan tréfálna? Holott nem is ezt mondtam, de az illető szándékosan kiforgatta a szavaimat. Pedig csak arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy manapság minden hírt muszáj ellenőrizni, mert a net szabadságában egyesek szó szerint minden aljasságra képesek. Mások is megkérdőjelezték a hír hihetőségét, az anya azonban ragaszkodott ahhoz, hogy fia komoly ember, nem viccel ilyesmivel. És az biztos, hogy a fia küldte az üzenetet? Aztán volt, aki azzal érvelt, hogy biztosan egy kisebb merénylet, aminek már nincsen hírértéke. Azért ott még nem tart a világ, hogy egy angliai terrorcselekménynek, amelyben halottak vannak, nincs hírértéke. Ha igen, régen rossz a világnak. Ezen a napon is tanultam valamit.

Dupla őrület, dupla szülőzés: a dolgozók a főnököket szidják, a vevők pedig a boltot, ahol – a karácsonyra való felkészülés jegyében – még véletlenül sem találnak meg semmit ott, ahol szoktak. Tudjuk, hogy ez egy marketing-fogás, hogy minél több időt tölts a boltban, és megvegyél olyant is, amire egyáltalán nincsen szükséged. Csakhogy ez egy kétélő fegyver: már eleve rossz hangulatba csöppen bele a vevő, amikor látja a kizsigerelt dolgozókat, akik már eleve utálják az egyes árucikkeket keresők kérdésözönét. Aztán, miközben állandóan arról pofázik mindenki, hogy az idő pénz, feleslegesen szexuáljuk ott azt a bizonyos rezet, amikor sokkal értelmesebb dolgokkal lehetne eltölteni. Minden évben leírom, és az idén sincsen másképpen: jobb lenne a világ a kötelező ünnepek nélkül, mert eredeti értelmüket már réges-rég elvesztették, az igazi, meghitt emberi szeretetnek pedig nincsen szüksége arra, hogy kinevezett napja legyen.

Az operaház torinói fantomja elrontotta a játékomat. A jövő nyáron időmilliomos leszek. Az azzurrik nem lesznek ott a vb-n, innentől kezdve nem érdekel. Unom a német-spanyol-brazil-argentin négyest, más meg úgysem szólhat bele a vb-győzelembe, a belgáknál mindig hiányzik valami, a franciák sem annyira erősek, a portugáloknak meg nem lesz még egyszer akkora mázlijuk. Hacsak az oroszok meg nem veszik maguknak a vb-győzelmet, mint az argentinok 1978-ban. De azért ne hasonlítsuk a magyar focit a Calcióhoz, ne higgyük, mint ahogyan ezt a néhai kisgazda-vezér mondta, hogy „mi sem vagyunk rosszabbak a Deákné vásznánál”, mert az azzurrik néhány év múlva újra a topon lesznek, nem is szólva a nemzetközi kupákról. Nálunk legfeljebb stadionok épülnek és konganak.

A nagy pipereáruházban „Mennyből az angyal fürdőbombákat” árusítanak, olyan színekben, mint a kerti törpéket szokás. Elhelyeznék az ötletadók és a gyártók fürdőkádjában néhányat. Időzítve.

Megnéztük a nagy sikert aratott Liza, a rókatündér című filmet. Nekem sok tekintetben az Amélie jutott róla eszembe, valószínűleg az alkotóknak is. Csakhogy Amélie úgy jut el az igaz szerelemhez, hogy mindenkivel jót tesz, míg Liza, bár ő is csupa jószándék, körülötte hullanak az emberek, mint a legyek, mert átok ül rajta, amíg meg nem találja azt, aki tiszta szívből, érdek nélkül szereti. Ennyire pesszimistábbak lennénk a franciáknál?

Rosato, Lazio – olvasom egy borosüvegen egy olasz nyelviskola előcsarnokában. Tudatlan népség. Minden idők egyik legjobb emberfogó védője sosem játszott a Kék Sasoknál, a Torino után a Milanban teljesedett ki, itt nyert BEK-et, innen lett EB-győztes és VB-ezüstérmes.

Naptár, organizer – olvasom egy 2018-as noteszon. Az ilyent én még határidőnaplónak ismertem.

Meghalt a Teenager Party lemezlovasa, 90 éves korában. Annak idején műsora és neve tilalmas volt Magyarországon, hacsak nem „hétpróbás fasisztaként” emlegetve, ahogyan ezt a „kékfényes” Szabó tette meggyőződéses felsőbb utasításra. A rendszerváltás után ismertem csak meg, műsorát korábban nem hallgattam, mert egyrészt szüleim elveinek nem volt összeegyeztethető a SZER, másrészt pedig amikor a műfaj igazán érdekelni kezdett, már Rómában voltunk, ott pedig mindent lehetett hallani, ami jó volt. Cs.L. kedves, joviális úriember volt, egy kellemes vacsorát töltöttünk el a Kéhliben az immár szintén néhai Blöróval, és közösen ötlöttük ki a Valaki mondja meg…című magyar rock-történeti tv-sorozatot. Sajnos csak 4 rész készült el belőle, nem rajtunk múlt. Többször is szó volt róla, hogy folytatása következik, egy ötévenként felbukkanó link tv-s ígérte meg többször, de sosem lehetett komolyan venni. Most már ez a projekt is végleg lezárult, de azért büszke vagyok, hogy részt vehettem benne.

Franciaországban, helyt adva az ország fekete közössége követelésének, immár nem lehet „négernek” nevezni azokat az írókat, akik bérmunkában más nevében írnak könyveket, csupán „tollkölcsönzőnek”. Nálunk a „stróman” szóval vannak időnként gondok. Esetleg a „vagyonbérlő” kifejezést tudnám ajánlani.

Meghalt a "Főnökök Főnöke", Toto Riina. 87 születésnapján érte a halál. Már 1993 óta börtönben volt, előtte 23 évig bujkált (na/sze), de a corleonei keresztapa a rács mögül is irányította a "tiszteletre méltó társaságot". Őt tartották Falcone bíró 1992. májusi meggyilkolása "megrendelőjének". Bőségesen olvashattok róla a Golyók és húsgolyók című könyvünkben. Riina, aki persze egy csomó titkot magával vitt a sírba, természetesen médiasztár volt, és halálával is címlapot tudott kiharcolni.

„Megint volt egy merénylet, most hallottam a rádióban, hét vagy nyolc rendőr meghalt” – mondja az öreg aszaltgyümölcsös-almás cigány piacon. „Most már a politikusokat sem ártana robbantgatni. Lehetőleg az összeset egyszerre” – mondom neki, miközben azon morfondírozom, hogy egy rendőröket ért terrorakció bizony üti a keresztapa halálhírét is. „Azokat nem kell, előbb-utóbb úgyis felrobbantják magukat” – feleli az öreg, bár nem tudom, konkrétan mire gondol, de tetszik az ötlet. Aztán hazamegyek, belenézek a világmédiába és sehol sincsen nyoma a rendőrök elleni merényletnek. Csak reménykedem, hogy az öreg a piaci zajban félrehallott valamit…

Három példányban dobták be levélládánkba a legújabb agitációt közös képviselőnk ellen. Az aláírás „több tulajdonos”, nevét persze egyikük sem adja a feljelentéshez. A haladó hagyományok immár kollektivizálódnak. Elgondolni sem merem, mi lenne itt, ha az éberség megint állampolgári kötelesség lenne…

Riina után néhány nappal meghalt egy másik gonosztevő, akinek ugyanúgy nincs és nem lehet bocsánat, mint a corleonei keresztapának. „Legyen Neked ólomból a föld” – írták Charles Manson halálhírére a Twitteren. Öregen, betegen, csaknem magatehetetlenül is félelmet keltett. Vannak olyan árnyak, amelyek soha nem oszlanak szét. Egy korszak sötét ikonja, őrült tekintetével, aki egyszerre volt nagyon intelligens, nagy manipulátor és pszichopata, miközben a korlátlan szabadságot hirdette, mindenki a rabszolgája volt, aki tagja lett a Családnak. Még a Beatles-t is megpróbálta cinkosává tenni a Helter Skelter jelszóval, pedig csak egy tehetségtelen zenész volt. Negyvenöt évig élt bezárva a kaliforniai Corcoran börtönbe, soha nem bánt meg semmit, akárcsak még mindig raboskodó női. És közben időről időre visszahódította magának a médiát, utoljára egy rajongójával kötött házasságával. Most talán utoljára. Emlékszünk-e még áldozataira? Sharon Tate brutális lemészárlását most felidézik, esetleg megemlítik a mesterfodrász Jay Sebringet és a La Bianca házaspárt. Az igazi végtisztességet azonban soha nem adták meg nekik. A Times és a CNN site-ja az első sorban, egy szinten közölte Manson halálhírét a Robert Mugabe zimbabwei elnök körüli huzavonával. Ugyanígy tett a New York Times és a Washington Post is. A La Repubblicában viszont megelőzte őt az olasz futball-szövetség elnökének lemondása.

Eusebio Di Francesco, az AS Roma edzője azt mondja Diego Simeonéról, az Atleti edzőjéről: "Azt vitte magával az edzői pályára, amit játékosként nyújtott." Simeone minden idők egyik legalattomosabb játékosa volt...így dicsérd ellenfeledet...

A Nemzet Színésze lehülyézte a színpadról az egyik nézőt, akinek a Fösvény kifelé szóló kérdéséről is Soros jutott eszébe. A párbeszédet nagy nevetés fogadta a nézőtéren. Félő azonban, hogy a beszóló nem fogta fel, hogy a Színész éppen őt tette nevetségessé. Még több ilyent és még nagyobb nyilvánosság előtt, ha lehet.

A szomszédunkban nyílt egy vietnami vegyesbolt. Eladót keresnek. Jelentkezem, hátha nem vagyok nekik sem öreg, sem túlképzett, sem politikailag problémás. Máshová úgy sem kellek. Amúgy is támadt nevük láttán némi nosztalgiám. Volt a római Chateaubriand iskolában egy kis vietnami haverom, akit ugyanígy hívtak, azóta sem tudom, mi lehet vele…

„Viszketeg vágy ragad a hűs tó felé, görcsös rángások és pillanatonként dús kenetek csodái, majd az elmerülés kéje és gyötrő sürgetés: közelebb, mélyebbre, szorosabban! A két vérnek ebben a csókjában, az érzékek önfeledt tolongásában a lélegzet hirtelen kihagy, az izmok kővé merednek és a hátgerinc, mint az éneklő húr, feszül meg az íjász kezében, hogy a nyilat célba juttassa. És az röptében olyan magasságba ér, amelyet a földön nem ismerünk. Zsoltár zúg fel, költemények zengnek fel, melyek még nyelvet nem ismertek, hangos, különös dallamok, az ősszivek tüzei lobbannak a megvakult szemek mögött és miriádnyi lángoló hold fon örökké egy újonnan született, tömjéntől és mirhától illatozó aranymindenséget” (Richard Llewellyn: Hová lettél, drága Völgyünk? II.157.old).

És egy nappal azután, hogy ezt a gyönyörű részletet olvastam, megszületett első Unokám, Gáborka. És innentől kezdve kit érdekel, hogy milyen ez az év és milyen világ vesz minket körül…