Anyai Nagyanyám, akit az élet sokfelé sodort Vas megyéből Szabadkáig, Franciaországból Zalán után Budapestig, már kisgyerek koromban felhívta a figyelmemet az „itthon” és az „otthon” közötti finom árnyalatnyi különbségekre. Miután életem során én is sokfelé éltem, és sok helyütt éreztem magamat otthon, megtapasztaltam, mit jelent, hogy van egy hely, ahol az ember mindenek felett „itthon van” – és ez manapság sem feltétlenül függ össze a szülőfölddel.
Erről az érzésről alighanem tudna mesélni Bernáth Zsolt, az egyik legtehetségesebb magyar független filmes, aki olyan nemzetközi sikerű alkotásokat jegyzett, mint a Sherlock Holmes nevében, vagy az Aura (nem is szólva a szerzői jogi problémák miatt csak szűk körben ismert Illúziókról), és aki már prózaíróként is letette névjegyét kifinomult, „csendesen érzékeny” novelláival és a Mind egy című regényével. Zsolt jelenleg Máltán él családjával, mert eddigi életműve is kevés volt ahhoz, hogy az itthoni viszonyok perspektívát kínáljanak neki. Azért a „távolból” (alig két óra repülőút) is gondoskodik ittlétéről egy újabb kötettel, amely rock-költészeti fordításait tartalmazza.
Bárcsak itt lennél – egy rock-rajongónak aligha kell magyarázni a címet, de ezúttal többszörös értelmét érzem: Zsoltnak hiányzik, ami az itthoni életéből ma is fontos neki, nekünk pedig ő maga. És nem véletlen, hogy ennek a kis könyvnek a legfontosabb és legsikerültebb pillérei éppen a Pink Floyd darabjai, nemcsak Roger Waters, hanem David Gilmour, illetve az utolsó korszakból Polly Samson szövegei, amelyek a veszteségtől való félelmekről, az elszakadásokról, az emberi gyarlóságról és gonoszságról szólnak. Mennyire aktuálisak például az Animals, vagy Waters Amused to Death című lemezének dalai! De legalább ennyire figyelemre méltó néhány Leonard Cohen, Paul Simon, Greg Lake vagy Roger Hodgson-szöveg – a magyar hagyományoknak megfelelően enyhén szabad fordításban – és az embernek rögtön kedve támad a dalokat meg is hallgatni. Éppen egyik Hodgson-szerzemény kapcsán döbbentem rá arra, hogy milyen régen nem hallgattam a Supertrampet, amely pedig a soft progresszív rock egyik csúcspontja volt a 70-es években.
Zsolt próbára teszi memóriánkat, hiszen az egyes dalverseknek nem írja ki a címét, csak egy számmal látja el őket, hogy aztán a tartalomjegyzékben beazonosíthassuk szerzőjével, előadójával együtt. Ne csaljunk, olvassuk végig, és csak utána ellenőrizzük, hogy valóban eltaláltuk-e őket.
Barátságunk Zsolttal szintén a zenére vezethető vissza, ez jutott akkor is eszembe, amikor ránéztem a könyv borítójára. Koncertjegyek montázsából áll össze a címlap, olyan buliké, amelynek hangjai, hangulata máig bennem lüktetnek – és szólalnak meg most e „dalszöveg-magyarítások” révén is Mark Knopflertől Robert Planten át a Jethro Tullig.
Nem tudom, hogy mondják máltai nyelven, hogy Wish You Were Here - nem bízom a Google fordítóban...
Bernáth Zsolt könyve magánkiadásban, az Underground Kiadó támogatásával jelent meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
