A magasságmérő manipulálása vagy bomba – ez a két feltételezése volt a novarai motorjavító műhelynek, amely megvizsgálta az 1962. október 27-én lezuhant repülő motorjainak maradványait. Az esetet évtizedekig titokban tartották és a 90-es évek második felében jutott Vincenzo Calia, a paviai helyettes ügyész tudomására, aki újra indította a vizsgálatot a gépen utazó befolyásos üzletember, Enrico Mattei meggyilkolásáról.

„Mint ahogy a paviai ügyészség 2003-ban a nyomozás végén megállapította, a 760-as Morane Saulniert, amely Bascapénál lezuhant, szabotálták, előző este egy kis mennyiségű robbanó anyagot rejtettek el benne, amikor Cataniában a Fontarossa repülőtéren parkolt. Matteit rábeszélték, hogy utazzon Szicíliába, ahol az ékszakát töltötte 1962. október 27-re virradóra. Ott zárult meggyilkolásának csapdája. A Cosa Nostra Stefano Bontatén és Giuseppe de Cristina riesi maffiafőnökön keresztül csak a kisegítő munkát végezte” – nyilatkozta az ügyész a Business Insidernek.

A repülőt szakértő kezek manipulálták. A gyutacs a futómű kiengedésére szolgáló szerkezet volt, amit a pilóta akkor hozott működésbe, amikor a kis gép már a kifutó pályán volt, leszállásra készült a milánói Linate repülőtéren.

A szakértői vizsgálat eredménye és eddig nem publikált anyagok szerepelnek a Chiarelettere kiadó esszéjében, amely március 31-én jelent meg Olaszországban. A könyv egyik szerzője maga Calia, ő írta a nyomozással kapcsolatos részt.

Calia ebben cáfolja a balesetet, mint a szerencsétlenség kiváltó okát, amelyet a Giulio Andreotti akkori védelmi miniszter által létrehozott bizottság megerősített. A szakértők a repülőgép fémdarabjainak elemzése, Mattei személyes dolgai, és az exhumált holttestekből kiszedett szilánkok ugyanis határozottan azt bizonyították, hogy robbanás történt a gépen.

Matteivel együtt utazott a Time-Life újságírója. William McHale, aki interjút készített vele. A testeket szétszaggatta a robbanás és szétszóródtak a mezőn. Azt a földművest, aki az éj sötétjében látta az égő gépet a levegőben, meggyőzték, hogy vonja vissza a Corriere della Serának és a RAI-nak adott interjúit.

A roncsok körül  - írja Calia a tanúk elmondásai alapján – rengeteg rendőr, ENI-s alkalmazott és civilruhás SIFAR-ügynök (olasz katonai titkos szolgálat) nyüzsgött. A SIFAR vezetőjét, Giovanni Allavena tábornokot, Amintore Fanfani miniszterelnök két héttel korábban nevezte ki. A tábornok évekkel később a P2 titkos „szabadkőműves” páholy listáin is szerepelt.

Calia által több mint 35 év után felkutatott tanúk szerint magas katonai és politikai körökből jött parancs volt kimutatni, hogy a repülő a rossz idő és a pilóta hibás manőverezése miatt esett le. Ám a tanúk szerint a látási viszonyok akkor este jók voltak, csak egy kis gyenge eső esett. A futómű első részét az ép gumikkal a repülőtől sok száz méterre találták meg. Ezt sok fénykép bizonyítja, de annak idején nem vették őket figyelembe. Ha a repülő a földdel való ütközéstől tört volna össze, darabjai a roncs körül maradtak volna és a testek a kabinban. Nem ezt bizonyítják a fákon lógó emberi testrészek és Mattei leszakadt keze. Ezenkívül nyilvánvaló, hogy ha a repülő a földön gyulladt volna ki, a közelben lévő fákon égésnyomok látszottak volna. A fákon talált emberi maradványok csak fentről eshettek oda, szétszóródásuk széles sugara is azt mutatja, hogy a bomba még a levegőben robbant, amikor a pilóta kioldotta a futóművet.

Meglepő, hogy ennyi év után a vonakodás és a hallgatás ellenére, ami körülveszi a Mattei-ügyet, Calia ennyi tanút, bizonyítékot talált. A legérdekesebb az ügyben az a nagy tevékenykedés, amelyet a félrevezetésre, a bizonyítékok elhallgatására fordítottak.

A kihallgatások százaiból és a dokumentumokból mégis kiderült, hogy a gyilkosság megrendelőit nem kint, a „hét nővér” (a világ legnagyobb olajcégei) körül kell keresni, Mattei az olajtársaságokkal már a megegyezés előtt állt. Sokkal inkább a kormányzó Kereszténydemokrata Párt (DC) hatalmasai és az államapparátus tagjai között, akik Matteiben a parlamentet és a pártok külpolitikájukban befolyásoló képességei miatt  elpusztítandó ellenséget láttak.

Mindazokat, akik nem fogadtak el az eset hivatalos magyarázatát, valamilyen módon semlegesítették. Egyeseknek ráment az élete, nyilván túl közel jutottak az igazsághoz, mások hagyták magukat megvásárolni könyvek, cikkek visszavonásával és voltak, akik a fenyegetések miatt hátráltak meg. A legnyugtalanítóbb Marino Loretti halála, aki Mattei két gépének motorszerelője volt. Őt azzal vádolták, hogy az egyik motorban felejtett egy csavarhúzót. Valójában valaki direkt odahelyezte, hogy meg lehessen vádolni. Elmozdították a helyéről és Afrikába helyezték át. A nagy tapasztalattal rendelkező technikust, aki a Morane Saulnier pilótájának teljes bizalmát élvezte, akkor távolították el, még 1962 októbere előtt, amikor Mattei halálos fenyegetéseket kapott és biztonsági okokból nagy fontosságú lett volna a gépek műszaki állapotának ellenőrzése. Loretti végül otthagyta az ENI-t, és elment egy kis légitársasághoz dolgozni. 1969-ben halt meg, repülőbalesetben. Az általa vezetett kis gép mindkét motorja felszállás közben állt le Róma közelében.

Calia megszerezte annak a bizottságnak a dokumentumait, amely elfogadta, hogy a gép lezuhanását üzemanyag hiánya okozta. De a dokumentumok és a tanúk azt bizonyítják, hogy a repülőnek volt elég kerozinje és a motorok azért álltak le, mert valaki éjjel Ciampianóban vizet öntött a tartályba. Ez pár hónappal azután történt, hogy Loretti levélben azt írta Enrico Mattei testvérének, Italónak, hogy szándékosan távolították el és olyan információk birtokában, amelyek alapján újabb nyomozás indulhatnak az ENI alapítója halálának ügyében.

Vajon a bizottság miért hallgatott a tartályban lévő vízről, amikor a légierő laboratóriumai ezt kimutatták? Miért vett részt a nyomozásban a titkos szolgálatok egy századosa és egy mérnök?

Az előbbi, Romualdo Molinari Szicíliában volt 1962 októberében, mint a fontarossai antiSom repülős kommandó egységének pilótája. Hangárjában kapott helyet október 27-re virradó éjjel Mattei gépe.

A halálesetek sora Mauro de Mauróval folytatódott. A palermói L’ora című napilap újságírója 1970 szeptember 16-éán ment el BMW-jén a Cosa Nostra néhány emberével, akik a ház előtt vártak rá. Nyomtalanul eltűnt. Francesco Rosi filmrendező őt bízta meg, hogy a Mattei-ügyről készülő filmjéhez rekonstruálja az üzletember utolsó két napját, amelyet Szicíliában töltött. De Mauro végigjárta Mattei útját. Elment Riesibe, De Cristina városába. Az ő házassági tanúja volt Graziano Vezzotta, a DC regionális titkára, aki az ENI külkapcsolataival foglalkozott Szicíliában. Palermóban találkoztak a helyi potentátokkal, köztük Vezzottóval, de barátokkal és ismerősökkel is, és elmondta, hogy olyan anyag van a birtokában, amelytől „megremeg egész Olaszország”. (Rosi filmje 1972-ben készült el, Matteit a baloldali elkötelezettségéről ismert Gian Maria Volonté személyesítette meg).

A nyomozást végző carabinierik arra a következtetésre jutottak, hogy De Maurót a maffia drogkereskedéssel kapcsolatos információi miatt ölték meg. Felesége azonban kitartott amellett, hogy a Mattei-ügyben végzett kutatásai nem tetszettek valakiknek. Mióta nyoma veszett, a nyomozást megszüntették.

Calia 1988-ban tanúságtételre szólította fel Ugo Saitót, Palermo ügyész-helyettesét, a nyomozás megbízottját. Saito kijelentette, hogy a nyomozás „befullasztására” vonatkozó utasítást Vito Micelitől, a titkos szolgálat vezetőjétől kapta egy értekezleten, amelyen jelen volt Boris Giuliano ügyész, akit később szintén megölt a maffia és hogy a bűnügy utolsó láncszeme Fanfani volt. Megemlítette többek között Eugenio Cefis nevét is, akit de Mauro lánya szerint apja is felelősnek tartott Mattei haláláért.

Cefis Mattei „árnyéka” volt az ENI-nél. A modenai katonai iskola növendéke volt, majd a SIM, a fasiszta kémelhárítás ügynöke lett. Az ellenállásban aztán Valdossolában parancsnok-helyettese lett a Valtoce hadosztálynak, és szervezetője a Di Dio egységeknek. A partizánharcokban ismerkedett meg Matteivel, aki a katolikus brigádok vezetője volt és a háború után maga mellé vette sz AGIP társaságnál. Amikor 1953-ban létrejött az ENI, a csoport második embere lett, és a Matteinek fenntartott ügyletekkel foglalkozott. Fulvio Bellini, aki könyvet írt Matteiről, úgy jellemzi Cefist, mint aki hatalmát nemcsak abból meríti, hogy markában tart képviselőket és szenátorokat, hanem abból is, hogy gazdálkodni tud azokkal a jelentős összegekkel, amelyek az ENI „intézményesített” céljain kívülről keletkeznek. Barátai voltak a szolgálatok csúcsán állók között, akiktől első kézből kapott információkat és akik számára ő is referencia volt. A szolgálatok egy irata szerint, amelyet Calia megtalált, Celis volt a P2 alapítója. Az biztos, hogy ismerte a páholy több vezetőjét, és kapcsolatot tartott a „nagymester” Licio Gellivel, míg az utóbbit le nem tartóztatták.

Cefis 1962 januárjában hagyta ott az ENI-t ismeretlen okból, ő személyes okokra hivatkozott. Italo Mattei azonban azt állította, hogy testvére távolította el, mert rájött, hogy kettős játékot űz, és az amerikaiak szolgálatában áll. Mattei halála után azonban Fanfani azonnal kinevezte az ENI vezetőjének, amely az állami pénzén a legnagyobb vegyipari magánvállalattá vált. Cefis egészen 1977ig vezette, aztán Svájcban telepedett le, ahol csak a saját üzleteivel foglalkozott. Ott is halt meg 2004-ben.

Mario Reali, aki abban az időben az ENI moszkvai képviselője volt, azt állította, hogy Cefis ismerte az igazságot Mattei haláláról. Sabrina Pisu újságírónő a Mattei-ügyről készített könyvében idéz a feljegyzésből, amelyet 1976. december 9-én küldött Milánó államügyésze a belügyminisztérium bizalmas ügyosztályának, amelyben azt írja, hogy Cefis felelőssége Mattei halálában közvetlenebb, mint hitték és az ENI-nél többen erről meg voltak győződve.

Calia nem foglal állást, a nyomozás beszél helyette, de könyvét Pier Paolo Pasolini Olaj című könyvéből vett idézettel fejezi be: „Ebben a történelmi pillanatban Troyát éppen az Eni elnökévé akarják emelni és ez feltételezi elődjének kiiktatását.” Cefis figurájának neve a regényben Troya, amelyet érthetünk „gazembernek” is, mivel a „troia” szó olaszul „szajhát” jelent. Az Olaj megjelenését Pasolini már nem érhette meg, mert 1975. november 2-re virradóra brutálisan meggyilkolták az ostiai csónakkikötőben. Közel három évtizedig az volt a hivatalos verzió, hogy a kiváló író-filmrendező homoszexuális gyilkosság áldozata lett, ebben azonban sokan nem hittek, köztük olyan pályatársai, mint Oriana Fallaci. Végül a 2000-es évek közepén vallotta be feltételezett gyilkosa, hogy csak „eszköz” volt a valódi elkövetők szemében…