GNL911

Életem egy fárasztó nap után korán lefekszik. Már alszik, amikor beállít hozzánk három figura: egy ismeretlen, akivel állítólag együtt jártam még általános iskolába, de ő aztán kibukott és huligán lett, egy volt katonatársam, aki 11 hónapon át élen járt a sunnyogásban, és maga Athos, ahogyan megismertük és szerettük: átható kék szemekkel és erősen italosan. Valójában őt hozták a többiek, hogy végre találkozhassak vele, de nem sokáig élvezhetem a társaságát, mert beájul az egyik ágy mellé. A másik kettő élvezettel hangoskodik, hiába próbálom őket csitítani, hogy már ketten is alszanak, nem használ. Közben folyamatosan figyelem Athost, hogy lélegzik-e, mert tudom, hogy később halálra itta magát és nem szeretném, ha éppen nálam következne be ez a tragédia. De szerencsére néha kinyitja a szemét, ilyenkor iszik egy kortyot, aztán visszazuhan kómájába. Életem álmát azonban senki sem tudja megzavarni.

Valaki felszólít, hogy túl sok mindent őrizgetek a múltamból, válogatni kellene a sok újságcikk között, és kiszórni azokat, amelyek érdektelenek, aktualitásukat vesztették. Tiltakozom, hogy bárki is beleszóljon az emlékeimbe, de azért tessék-lássék nekilátok a már sokszor átválogatott dossziék „letisztázásának”. És percenként jövök rá, hogy mennyi mindent kiszórtam korábbi önkéntes és kényszerű szelektálások során, olyanokat is, amelyekről azt hittem, hogy megvannak és most hiába keresem őket.

A mozgóbüfésből lett falusi kiskirály kiszállásra küld egy vidéki nagyvárosba, ahol egy kirakatban két újságcímet látott, egy közéleti és egy bűnügyi hírt. Mindkettő érinti őt, de úgy akar belőle kimászni, hogy e mondatokat kiadja elemzésre egy iskolában. Egyúttal kéri, hogy az ő gyerekei dolgozatát írjam meg én, természetesen fizeti az úti és egyéb költségeimet, és ezen túl sem lesz hálátlan. 

Életemmel egy szűk szobában vagyunk, este lecsendesedésünk perceit töltjük. Hirtelen olyan éles, ezüstös fényt látok, mint életemben egyetlen egyszer, amikor szer és alkohol együttes hatása alatt álltam. A szoba még jobban összemegy, Életemet egy sarokban látom egészen parányira összezsugorodva, védekezőn összekuporodva, miközben úgy érzem, mintha a fél arcom megbénult volna, és beszélni sem tudok. Aztán ugyanolyan gyorsan, ahogy jött, elmúlik ez az iszonyat, kitisztult a kép, Életemmel újra átöleljük egymást. „Csak egy gömbvillám futott át rajtunk” – mondjuk fellélegezve.

Megérkezem egy erdő melletti településre egy meg nem határozott témájú találkozóra. A fogadó küldöttségből kilép egy fiatal, gombafrizurás, szexin bandzsa lány, virágcsokorral és szenvedélyes csókkal köszönt nagy tapsvihar közepette, azt sem tudom, hová legyek zavaromban. Ott közlik velem, hogy két előadás között részt kell vennem egy jótékony célú focimeccsen is. Akkor jut eszembe, hogy előző nap ebben az erdőben jártam egy titkos randevúm, és ott hagytam a piros-kék melegítőmet, amely nélkül nem léphetek pályára. A csókos leány azonnal készségesen felajánlja, hogy elindul megkeresni a cuccomat, és kisvártatva meg is érkezik vele. Nem győzök neki hálálkodni, még azt is megígéri, hogy hallgat erről a kalandomról, ha elveszem feleségül egy éven belül. Közben majd megfojt egy újabb csókkal, de akármilyen hosszú is, semmi nem jut eszembe közben, amivel elháríthatnám teljesíthetetlen követelését. Egyszer csak hatalmas röhögés tör ki a közelemben, ugyanis esküvői menet vonul át a színen és a fehér ruhás menyasszony nem más, mint Bástya elvtárs. Igazi felszabadítóként üdvözlöm őket.

Pénztárosi állást kapok a közeli szupermarketben, kedvenc mackós hölgyem helyét veszem át, ő ugyanis üzletvezetővé avanzsál. Munkába állásomra összecsődül valamennyi dolgozó, köztük egy rövid, fekete hajú nő, akit még sosem láttam. Hatalmas mosollyal közli velem, hogy ő intézte el felvételemet, és várja, hogy mikor és milyen módon rovom le hálámat. Erről nem volt szó – morgok magamban, és mindjárt az első vevőnél 10 ezer forintos hiányt csinálok a boltnak.

Egy nagyvárosban vagyunk, ahol Életemmel néhány órára szétválunk, mert én szeretnék egy nagy modern antikváriumot megnézni, ő pedig befejezné félbehagyott festményét. Alig tudok bejutni, akkora a tömeg, mindenféle nemzedék képviselői tolonganak a pultok körül. A sokaság odasodor engem az egyik pulthoz, ahol generációm alapfilmjeinek zenéi kaphatók gyönyörű kiadásban. Rögtön rá is vetem magam az Easy Rider és a Zabriskie Point lemezeire, mert furcsa módon csak kazettán vannak meg évtizedek óta. Már fizetnék, amikor kiderül, hogy száz dollár darabjuk és annyi pénz nincs is nálam. Próbálok kijutni, de képtelen vagyok magamat átverekedni a tömegen, amely egyre sűrűbb lesz. Akkor látom meg a forgatag igazi okát: két pultsor között maga a Király, minden idők legnagyszerűbb futballistája tart bemutatót különböző labdatrükkökből, hamisítatlan aranymezben. Valahogy sikerül magamat a közelébe verekednem, csodálatomnak adok hangot, hogy még 77 évesen is milyen nagyszerű formában van, ő pedig úgy örül nekem, mintha rég nem látott barátját ölelhetné meg. Körülöttünk mindenki tapsol, fotózik. Ekkor jövök rá, hogy nincs nálam a telefonom, pedig hívni kellene Életemet, hogy jöjjön ő is ide, és osztozzon élményemben. Végül a Királyt kérem meg, hogy adja kölcsön a telefonját egy hívás erejéig. És kiderül, hogy Életem már régóta itt van, mert elkészült a festménnyel és minden mozdulatomat figyelte, csak nem tudott a közelembe kerülni. A Király ebben is segít: ahogy elindul kifelé, szétnyílik a tömeg előttünk, így hamarosan ismét együtt lehetünk Életemmel.