Barcelonában ismét a viták középpontjába került Kolumbusz Kristóf, akinek szobra 1888 óta áll a városban, annak kapcsán, hogy a katalán nacionalista CUP párt (Candidatura de Unitad Popular) el akarja azt távolítani, de a helyi önkormányzat eddig elutasította.

A La Vanguardia történészeket szólaltatott meg a témában. Az általuk elmondottakból a következők derültek ki Amerika felfedezőjéről.

Enigmatikus személy volt, származása rejtély maradt, mivel születéséről nem maradt fenn semmiféle irat. Gyermekkorát és ifjúságát Genovában töltötte. Beszédében a katalán és más mediterrán nyelvek szavait keverte.

Kereskedő és kalóz volt, aki Indiába akart eljutni az Atlanti-óceánon keresztül. Tervéhez különböző királyi és hercegi udvarok támogatását kérte és ezt végül Spanyolországban kapta meg.

Bátor tengerész volt, jól értett a hajók kormányzásához és a térképekhez. Értett a legénységgel való bánáshoz, a lázongók lecsendesítéséhez. Ha szükséges volt, az iránytű elállításához, az út hosszának megváltoztatásához. Tudta, hogy a feldühödött emberek könnyen a tengerbe hajítják a nekik nem tetsző kapitányt.

Nem végzett semmilyen tengerészet iskolát, autodidakta volt, gyorsan tanult.

A bajtársiasság nem tartozott az erényei közé. A királyok 10 ezer maravedit (arany dínárt) ígértek annak, aki elsőként meglátja a szárazföldet és Kolumbusz hamisan azt állította, hogy ő volt az.

A kortársak leírásaiból azt is lehet tudni, hogy a felfedező szőke volt, sasorrú, kezdődő kopaszságát Plinius receptjével próbálta orvosolni. Szerényen öltözködött, mértéktartó volt az evésben-ivásban. Szívélyes volt az idegenekkel, és kedves a háza népével. A bírálatot azonban nem tűrte, ilyen esetekben elvesztette önuralmát, előfordult, hogy tettlegességhez folyamodott.

Minden új dolog érdekelte, ez kiderült a naplójában olvasható élvezetes útleírásokból. Kíváncsiságának kielégítésére meghívta asztalához az indián törzsfőnököket.

Az egyik fő erénye azonban az volt, hol tudta „eladni magát”. Amint visszaérkezett első utazásából, levelet küldött minden európai udvarhoz, amelyben eldicsekedett útjának jelentőségével.

Mai kifejezéssel családszerető ember volt. Szerette maga mellett tudni fiait, menyeit. Távoli útjain panaszkodott, hogy azok ritkán írnak neki. Elsőszülöttjének tanácsok hosszú listáját küldözgette.

A reneszánsz tipikus fia volt, kozmopolita, európai. A balkeze, amellyel az üzleteket kötötte és a pénzt mozgatta, piszkos volt, a jobb kezei, amellyel ideáljait védte, tiszta. Negyedik utazása idején, 1500 februárjában, indiánok kerítették körbe szálláshelyét azzal a szándékkal, hogy megöljék. Ő kihasználta a kezdődő napfogyatkozást és az istenek haragjával fenyegette őket, ha nem távoznak.

Milyen mértékben volt felelős Kolumbusz az indiánok kiirtásáért? – merült fel a kérdés a történészek között. (A CUP egyik vádja ugyanis éppen a genocídium a felfedező ellen). Egyesek szerint Kolumbusz rabszolgatartóként viselkedett egy olyan néppel szemben, amelynek ismeretlen volt az ültetvényeken végzett munka, de nem hasonlítható össze olyan spanyol hódítókkal, mint Pizzarro vagy Cortés, az inka és az azték birodalom leigazói. Az ő „népirtásának” oka az volt, hogy embereivel bevitte az indiánok közé az összes európai betegséget, amelyeknek nem tudott ellenállni a szervezetük. Mások szerint túltengett benne az önbizalom és rossz kormányzó volt, ezért váltották le. Rosszul bánt mind az őslakossággal, akikből sokakat Európába küldött rabszolgának, mind az új telepesekkel.

Hogy a „katolikus királyok” megbocsássanak neki, ferences rendi szerzetesi ruhát öltött, ami az alázat szimbóluma volt, és ajándékokat küldött Kasztíliai Izabella királynénak, fő pártfogójának. Biztosan jól megértették egymást – vélik a történészek, akik azonban lehetetlennek tartják, hogy szeretők lettek volna, ahogy azt a regények és filmek állítják, mivel a királyné imádta férjét, Aragóniai Ferdinándot. Kolumbusz  bocsánatkérése mindenesetre meghallgatásra talált.