A 20. század számos híres merénylőt ismer, sikereseket és sikerteleneket egyaránt. Ez utóbbiaknak a neve nem mindig maradt fenn. A kivételek közé tartozik egy olasz fiatalember, Ranuccio Bianchi Bandinelli, akinek pedig történelmi szerepe lehetett volna, ha sikerül egyszerre eltennie láb alól Adolf Hitlert és Benito Mussolinit, de a merénylet terve nem ment túl saját lelkén.
Az idei Velencei Filmfesztiválon mutatják be azt a dokumentumfilmet, amely azt a napot idézi fel, amikor Bianchi Bandinelli fiatal régészt jelölték ki 1938. májusában a Führer és a Duce római múzeumlátogatásaihoz. A fiatalember merényletet forgatott a fejében, ami az adott körülmények között megvalósíthatatlan volt, de a filmen keresztül, amely az Istituto Luce archív anyagait használta fel, revansot vett. Enrico Caria filmje az ész revansa a hatalom középszerűsége, az ízlés revansa az ízléstelenség ellen, az élő kultúra diadala a diktátorok akarnok nézetei felett.
Az ember, aki nem változtatta meg a történelmet című film főszereplője nem a két diktátor, hanem az akkor 38 éves tanár, a jövendő generációk elismert régészprofesszora. 1938 tavaszán egy távirat zavarta meg a jómódú firenzei ház nyugalmát. Ebben Ranucciót, aki akkor már a pisai egyetemen tanított, a római közoktatási minisztériumba rendelték. Ott közölték vele, hogy megbízható magatartása és tökéletes német nyelvtudása miatt őt választották ki Hitler és Mussolini útikalauzának. Bianchi Bandinelli megdöbbent ezen, mert meggyőződéses antifasisztának, liberálisnak tartotta magát, utálta a fasiszta rendszereket, de súlyos következmények elkerülése végett vállania kellett a megbízást. Ekkor kezdett el fantáziálni egy kivihetetlen merényletről. Elképzelte, hogy felrobbantja magát, amikor beszáll a két „vezér” mellé az autóba. De az is megfordult a fejében, hogy Firenzében az Uffizi múzeumot és a Pitti palotát összekötő folyosón végez velük. Ráadásul nála jobban senki sem ismerte a program részleteit. Végül azonban, ahogyan egyre részletesebben dolgozta ki magában a merénylet részleteit a maga tudós agyával, rájött, hogy ő csupán egy kétbalkezes összeesküvő, aki egyedül képtelen végrehajtani egy ilyen történelmi tettet. Legalábbis így mesélte el ő maga a történetet évekkel később.
A valóságban csak annyi ellenállást engedett meg magának, hogy a rákényszerített fekete egyenruhára nem tette fel kitüntetéseit. A film azonban ennél tovább megy: ha utólag is, nevetségessé teszi a két rettegett embert, a korabeli felvételek két jelentéktelen, ám annál felfuvalkodottabb pojácát mutatnak be, akiknek a híres műkincsek előtti reakciói is mérhetetlen dilettantizmusukról tanúskodott.
Bianchi Bandinelli, ha a történelmet nem is, a saját életét megváltoztatta. A II.világháború után belépett az Olasz Kommunista Pártba, a földek kollektív használatáért harcolt. Könyvei forradalmasították az olasz régészettudományt és művészettörténetet. 1975-ben halt meg.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
