GNL911

1.

Egy alagsori terembe érkezem meg, ahol hamarosan felvesszük a világ első nagy szupertriójának második albumát. Én is szerepet kapok rajta, mint második basszusgitáros és háttérvokalista. Először a Lassúkezű érkezik meg öregen, szemüvegesen, komoly mosollyal nyújt kezet, majd jön a Vörös Rém, fiatalon, fején egy püspöklila parókával, amelyet aztán ördögi vigyorral lekap, mutatja, hogy már nem volt ideje megcsinálni a frizuráját. Utolsónak betámolyog a Kis Skót, sötét szemüvegben, mintha vak lenne, és két technikusnak látszó figura már le is ül a keverőpulthoz, hogy elkezdődhessenek a felvételek. Próba sincsen, hiszen mindenkinek a vérében van ez a lemez, nekem is. Már el is kezdenénk, amikor a Kis Skót rám szól, hogy a nálam lévő szuper basszusgitár nem jó, hozzam el a régi, fekete szúette hangszeremet, az se baj, ha nincsen behangolva. Futva indulok el, amikor kiérek a felszínre, akkor jövök rá, hogy fogalmam sincs, merre vagyok.

Egy ismeretlen útba igazít, át kell vágni egy épülőfélben lévő szállodán, ha megállítanak, kérdezősködnek, ne is törődjek senkivel és semmivel. Így is van, csak megyek leszegett fejjel, azt sem hallom meg, hogy utánam szólnak: arrafelé nincsen kijárat. Én mégis találok egy ajtót, ami kivezet egy parkba, majd egy várrom peremére, ahol nyaktörő mutatványokkal kell végigegyensúlyoznom, hogy visszaérjek az utcára. Már csaknem visszatalálok a próbaházba, amikor rájövök, hogy nincs is nálam a gitárom. Közben messziről már hallom, hogy a Lassúkezű belecsapott az első dalba, a Strange Brew-ba. Nincs más hátra, marad a léggitározás, a modern hangtechnikával már azt is fel lehet venni…

2.

Egy modern kultúrházban kínálnak munkát.  Látatlanban elfogadom. Kiderül, hogy egy ismeretlen Mozart-opera második főszerepét és a Don Pasquale egyik szintén fontos figuráját bíznák rám. A két operát két nap alatt kell megtanulnom, úgy, hogy közben egyik nap el is utazom. Megkapom a partitúrákat. Nem árulom el, hogy nem tudok kottát olvasni, és bár jó a hallásom, azért távol van az abszolút hallástól. Kérek lemezfelvételt a két operából azzal az indokkal, hogy szeretném őket egészben hallani a szerepmegformálások érdekében. Nem fognak gyanút.

Elindulok közbülső úti célom felé és út közben találkozom egy hölggyel, aki magát ismerősömnek tekinti. Mivel sokfelé jártam már életemben, akár ismerhetjük is egymást. Elmondom neki, hogy jártam. „Nem siránkozni kell, hanem tanulni. Ne félj, segítek!” – mondja, de hangja egyáltalán nem énektanári vagy korrepetítori segítséget sejtet…