Azonnali merevedést kínál egy Laura nevezetű. Félreértés ne essék, ő nem a merevedés okozója, hanem csupán a termékmenedzser, az on-line házaló. És honnan tudja, hogy én éppen most akarok merevedni?
Anyám azt álmodta, hogy konkurenciát teremtett nekem, mert megírta helyettem a könyvet, amelyhez legalább egy éve nem nyúltam hozzá. Ha ilyen egyszerű lenne, megosztoznánk a hasznon és a szerzői jogokon.
„Nem adok kaprot, csak tökhöz” – közli velem ellentmondást nem tűrően egy piaci árus. Nem vitatkozom vele, odamegyek a savanyúságoshoz, ahol gyönyörű kaprot árulnak. Leginkább a gyalult tökhöz. Szó nélkül ad, 100 forint csomagja. Érti ezt valaki?
Már a nyári fesztiválozókat is hülyítik a gyógyszergyárak fejfájás elleni pirulákkal. Ezúton közlöm az ifjabb nemzedékekkel, ha nem tudnák: macskajaj ellen a legjobb a hideg tej, a jeges limonádé, és extrém esetben a kutyaharapást szőrével módszer…
Oscar Pistorius megúszta a szándékos emberölést 6 évvel. Lionel Messi megúszott egy több milliós adócsalást 21 év felfüggesztettel. Odaát is vannak egyenlők és egyenlőbbek. De ott legalább adnak a látszatra, hogy jogállam van.
Piac. Szárított gyümölcsöt kíván egy hét év körüli kisfiú. Az anyja felhívja a figyelmét a sok friss gyümölcsre, de a gyerek nem tágít. „Melyik rendes ételt eszed meg érte?” – kérdezi az anya. Egyre több akaratos, követelő gyerekkel találkozunk az utcákon, az üzletekben, a lépcsőházakban. Készítik fel magukat az életre.
Láttunk egy filmet, amelyben egy férfi és egy nő, akik már túl voltak sok mindenen, váláson, erőszakon, börtönön, összetalálkoznak és bár a kontaktus azonnal megszületik, még hosszú ideig gyötrik egymást, mielőtt meghozzák az egyetlen jó döntést. Életem és én, miután már mindketten túl voltunk már sok mindenen (másképpen, mint a filmbeli pár), egyből átadtuk magunkat a szenvedélyünknek, amely első látásra megfogant bennünk, és nem haboztunk meghozni mielőbb életünk legfontosabb és legjobb döntését. Igaz, nem is csináltak történetünkből romantikus drámát.
Egyik éjjel azt álmodtam, hogy válogatott vízilabda-kapus vagyok, aki potyagólok sorozatát kapja, míg másnap éjjel űrhajósként vártam a kilövésemre. Életem szerint ez annyit jelent, hogy pályát kell módosítanom. Vajon megálmodom-e valódi utamat?
Barbra Streisand is beült a pénztárba. Száj megvan, orr is, enyhén bandzsa, kifejező szem is. Énekhangját még nem hallottam és nem is fogom, mert egy hét múlva felmondott. A nagy hajszában 12 ezer forintos hiányt csinált, mert valakinek kétszer adott vissza és az illető a nagy hajszában nem vette észre.
dr.K.dr elegáns öltönyben ül a fürdőkádunkban, és a „Piros bab, fehér bab, de legszebb a futóbab” című dalt énekli torkaszakadtából.
Napok mutogatják minden este a Magyarország Szépe résztvevőit, akik ugyanazzal a vonaglással lépnek ki bikiniben egy medencéből és ugyanolyan pózban mosolyognak rá a nézőre. A negyedik után már valamennyit egyformának látom. Már a szépségek között sem kell az egyéniség az országnak.
Színes magazint dobtak be hozzánk, hogy megmagyarázzák, milyen szép lesz a Liget, ha elkészül. Ha elkészül. Megint megkaptuk a hivatalos szájbarágást ingyen a saját pénzünkből.
Egyre kopárabb lesz ez a 93 ezer négyzetkilométer. Naponta pusztítanak el újabb fákat, pusztulnak el újabb írástudók. Lassan rejtegetnünk kell majd a magvakat, a facsemetéket, és elkezdhetjük megtanulni könyveinket, mielőtt azt is elveszik tőlünk.
Harmincöt év után ismét levetítették a szabadszájú futball-kapitány portréját, aki vénségére némi sportpolitikai karriert is befutott. Valahogy durvábbra emlékeztem. Lehet, hogy megvágták az eredetit? Vagy csak az idők változtak és ma már egy délutáni családi vígjátékban is több csúnya szó hangzik el, mint amit a kapitány kiüvöltött a világba extatikus állapotban?
„Napi áron vásárolunk autókat, akár rendezetlen papírokkal is!” – olvasom az újabb liftreklámos kínálatot. Igaz is, éppen most loptam két Mercit és három Volvót, azonnal jövök!
Egy óceánöbölben úszunk Életemmel. Valaki azt mondja, hogy ez New York, de sehol nem látjuk a Szabadságszobrot, ellenben a part felett egy olyan kastély emelkedik, amely egyszerre emlékeztet Charles Foster Kane Xanadujára és a Hófehérke gonosz királynéjának várára. Persze nem véletlen, hiszen az utóbbit az előbbiről mintázták. Az öbölben egy mólón egy magányos pad áll, rajta egy ülő ember szobrával, mellette egy bronzból készült madárral. Az óceántól mélybe vezető lépcső végén egy újabb tengeri panoráma tárul elénk, amely Életem szerint a Nápolyi-öböl, bár én nem ismerek rá. Ő se szó, se beszéd, beleveti magát a naptól ragyogó hullámokba, én pedig utána. Csak már amikor bent vagyunk jó messze a partoktól, látjuk, hogy egy óriási, a közeli hegynél is magasabb hullám közeledik felénk, lassan, lomhán, de feltartóztathatatlanul. Mégsem félünk tőle, vele együtt emelkedünk a magasba, és a hullám nem is gyűr maga alá, hanem szelíden letesz minket sértetlenül a partra. Ahogyan visszanézünk, csak a tükörsima tengert látjuk magunk előtt.
„Immár 82 csatornán nem találunk egyetlen nézhető műsort sem” – hirdetném a tv-újság címlapján. Még mindig inkább megnézzük ötvenedszer is a Tenkes kapitányát, azzal legalább nem lehet tévedni, és akkor sem unjuk, ha már minden képsorát, minden poénját kívülről tudjuk.
Bombázzák városunkat, a metróba menekülünk. Az alagutakat elárasztja a víz, de azért a szerelvények közlekednek a hömpölygő árban lebegő peronok között. Csak azt nem tudjuk, hogy melyik merre megy, teljesen elveszítjük irányérzékünket.
Mindenütt erről a Pokemon Góról írnak, nekem pedig fogalmam sincs róla, hogy mi az, és nem is érdekel. Néha fantasztikus érzékkel maradok ki világot elöntő őrületekből. Például a mai napig nem hallottam a Spice Girlst. Emlékszik még rájuk egyáltalán valaki?
Farkasüvöltés a Corvin-negyedben, Nem egy teliholdat lekéső vérfarkas, nem a Corvin-köziek kóbor szelleme. Csupán egy részeg próbál hangosan felidézni egy futó slágert.
„E.P. volt az utolsó magyar ember a maga elegáns, szellemes, polgári magatartásával, műveltségével, tisztességével, szabadságával. Azért kellett ilyen fiatalon meghalnia, mert már nem bírta elviselni ezt az országot” – mondja az élő legenda filmrendezőnő. Talán kutatni kellene a rossz társadalmi közérzet rákkeltő hatását.
Artúr halála napján piaci hasonmása sem nyitott ki. A Zenebohóc utolsó heteire nem kért morfiumot, hogy végig tiszta aggyal élje végig a halál közeledését. Megértem egy szörnyű vállalását: másfél hónappal korábban ugyanez a rettenet vitte el egy Barátnőnket, aki a végén arra panaszkodott, hogy teljesen kába, és folyton elalszik, a legjobb könyvvel is a kezében. Nem tudom, ha osztoznom kellene sorsukban, melyik utat választanám.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.