GNL911

Az orvos és a szesz drágult a legjobban – írja a Metropol. Akkor az egyikről sürgősen le kell szokni.

Dezsőke, Köcsög, Szufi. Mi köti őket össze? Valamennyien gazdára vára menhelyi kutyák. De akad közük egy szuka is, akit Kapacitásnak hívnak.

„Rokkant holokauszt zajlik” – mondja mozgássérült sorsjegyárus barátnőm – „Van, akinek se keze, se lába, aztán dolgozzon, ha nem tud, kap 22 ezer forintot”. Közben én kaparok egyet, és idézek egy kisvezért, aki egyszer azt mondta: „Egyszer kell nyerni, de akkor nagyon.” Én azért lassan módosítanám a jelszót, nem is lassan: „Egyszer kell megütni, de akkor nagyon.”

„Mi van, Vazul?” – kérdezem egy igen komoly kisembertől, aki úgy pakol a boltban, mintha mindig is ezt csinálta volna. Bizalmatlanul néz rám. Hamarosan kiderül, hogy Félixnek hívják. Egy fokkal jobb.

Viktória bácsi és Marika néni visszavonult. Övék volt a Vörösvári úti piac legjobb kifőzdéje, ahol már 10 órától komoly sorállás volt, halászlevük, birkapörköltjük, rakottkrumplijuk, de még káposztás cvekedlijük is hírnévre tett szert Óbuda-szerte. Egyszerűen elfáradtak: Viktória, azaz Bandi bácsi, aki lányáról nevezte el az étkezdét, az utóbbi években már árnyéka volt önmagának, de még mindig hajtották, amíg lehet. Aztán az idén év elején átadták a boltot, az új tulajdonos rögtön átfestette a cégtáblát Európa életbárra. Ehhez képest a minap nyers volt a krumpli a rakottkrumplijukban. „Mert csak a flanc” – mondta rá Anyám.

A FB-on megjelölt egy régi vásárhelyi iskolatársam, akit csak Durungként emlegettünk, volt benne valami, de amúgy jókat lehetett vele és rajta szórakozni. Egyszer egy tornaóra után a két öltöző közötti ajtóba fúrt lyukon kukkolta a csajokat egy szál mosolyban, tesitanárunk, a drága Imsi bácsi észrevette, és miközben mi visszafojtottuk lélegzetünket, mögéje osont és nekifutásból seggbe rúgta, Durung pedig beesett a csajok közé pucéran. Néhány sört is megittunk annak idején. Visszajelölöm, gondoltam, nagy baj nem lehet belőle. De azért előbb megnéztem az oldalát. Tele volt rasszista, idegengyűlölő posztokkal! Így aztán nem fogadtam el a kérését. Maradtál volna meg annak a kedélyes tökfejnek, aki voltál….

„Lehetnél a lelki társam” – hirdeti egy nádszálvékony meztelen lány a legújabb társkereső show-t. A szövegtől eltakart jobb melle felett születési dátuma római számmal. Kisillabizálom: 1998. január 13. Éppen csak nagykorú.  Nyilván ez a belépő az ismerkedéshez.  Aki rendelkezik e minimális klasszikus műveltséggel, letépheti az írott leplet.

Egy nő olcsóbb varrónőért ordít a metróban, és közben eldicsekszik azzal, hogy átvett valakitől 50 ezer forintot, de nem számolta meg, csak otthon, 200 km-rel odébb, és akkor jött rá, hogy becsapták. „Pedig nem is cigány volt” – harsogja.

A 46 éves orosz szerelvény ajtajában Lenin áll és morfondírozik. Lehet, hogy most készül a Sto gyélaty? frissített változata, miután az első nem jött be.

Konyhaablakunkkal átellenben új lakó költözött emeletünkre, aki folyton kiáll az ablakba dohányozni. Vége a boldog meztelen reggeliknek? Miért lenne? Elvégre mi itthon vagyunk, ő a betolakodó a bagójával, nem?

Olvasom, hogy néhány napra eltűnt, de aztán épen, egészségesen megkerült a csillagszemű énekesnő. Már attól féltek, hogy öngyilkos lett. Valamikor régen elképzeltem, hogy Budapestre jön, találkozunk és miután megtudja, hogy én írtam róla az első, szinte szerelmes hangulatú kritikát magyarul, megkér, hogy a koncert után tüntessem őt el néhány hétre a világ elől. Aztán végül egyik fellépésén sem voltam, túlságosan későn érkezett el hozzánk – hozzám.

Legkedvesebb tanítványomat látom meg az utcán, már régen nem találkoztunk, ezért nagyon megörülnék neki, ha hagyná. Ő azonban megvetően elfordul tőlem. „Szégyellem, hogy ismerlek” – mondja. Pedig mindig büszkék voltunk egymásra. És most még azt is elfelejtette, hogy ő mindig magázott, ellentétben a többiekkel, jelezve különleges barátságunkat.

Vak lány ül velem szemben a metrón. Időnként szélsebes mozdulatokat kezd tesz mind a tíz ujjával, mintha valamilyen fúvós hangszeren játszana, dallamot vélek felfedezni ajkain. De lehet, hogy csupán egy betegség tünete?

Talán egyszer az életben megtanulom, hogy a démonok támadására nem magyarázatokat kell keresni, hanem kivédeni azokat.

Betört a kánikula. „Láttam ma egy kismamát az ablakból, tolta a babakocsit és felül nem volt rajta semmi” – mondja Életem angyali ártatlansággal.

Újságíró-szerkesztő, médiatanár, történész álláskeresésemre tehergépjármű-oktatói és edzői ajánlatot kaptam, de jött egy kínálat kutató-fejlesztői állásra a Richter Gedeontól.

Rájöttem, hogy miért utálom annyira az Atletico Madridot. Nemcsak azért, mert szerintem antifutball, amit játszanak, hanem azért is, mert az edzője hasonlít az egyik legsunyibb magyar politikusra.

Újságíró gyakornokot keres budapesti irodájába virgo.hu. Néhány jelentkező, és nem lesz az sokáig.

Csendes, nyugodt villamos, könyvembe merülök, mint ilyenkor szoktam. Az Árpád-hídnál felszáll egy tagbaszakadt pofa, leül, majd artikulátlanul üvölteni kezd a telefonjába. Csak annyit értek belőle félpercenként, hogy „ha hazaérek, megöllek, bazmeg!”. Szerencsére az Erzsébet királyné útjánál leszáll. A következő megállónál már két ordítozó fiatalember száll fel, és az egyik élvezettel ecseteli, hogy meg akarták őt késelni, de olyan ügyes volt, hogy végül ő késelte meg a másikat.

Egy film végére érek be a moziba, amikor hat jóbarát egy nagy vállalkozás kudarca után szétszéled, és megígérik, hogy soha többé nem találkoznak. Az egyik szereplőben, akit a kamera a záróképekben követ, magamra ismerek, és látom rajta, hogy nem adja fel. Elhatározom, hogy megírom azt a történetet, amikor újra találkoznak és mégis sikerül. Hogy mi, teljesen mindegy.

Sajtóvetítésre hívnak egy háborús filmhez, de ahhoz, hogy interjút tudjak készíteni a rendezővel, el kellene olvasnom egy könyvet. A sajtóreferens megígéri, hogy egy órával kezdés előtt megkapom tőle a könyvet, tudja, hogy gyorsan olvasok. De hiába érkezem meg, nincsen könyv. Közben egymás után érkeznek a díszvendégek és mindenféle tábornokok, köztük egykori osztálytársaim is, akikről nem is tudtam, hogy ilyen magas rangot értek el. „Itt volt az idő, hogy megtudd rólunk az igazságot” – mondja ügyvéd barátom, akiről sok mindent el tudtam volna képzelni, csak ezt nem.

A villám bejött a dolgozószobánkba, megkerült, majd megállt felettem, és rátelepedett a fejem búbjára, miközben ujjaimon végigfutott, ahogyan írni próbáltam. Közben egy éles mennydörgés-sorozat cérnametéltté szeletelte az éjszakai eget.

A szívbaj jött rám, amikor világosságot véltem felfedezni otthonunkból, ahol elvileg senki sem volt otthon. Aztán kiderült, hogy csak kedvenc szomszédom matat az ajtónk melletti raktárban.

Egyre több csúnya lábú nő tűnik fel az idei jó időben. Vagy én vagyok egyre igényesebb?