GNL911

A történet szereplői és eseményei a maguk egészében a képzelet szülöttei. Ezzel együtt előfordulhat, hogy hőseink egyes vonásait és bizonyos történéseket a valóság ihlette.

Az Író elhatározza, hogy a föld alól is előkeríti a Színésznőt. Miután otthon továbbra sem találja, megpróbál valamit kiszedni azokból a kollégáiból, akik állítólag közel állnak hozzá. Akad, aki sajnálattal közli, hogy ő is keresi, de nem találja, van, aki kifejezetten ellenségesen fogadja az Író érdeklődését, mert attól tart, hogy csupán „témát” keres és valójában nem izgatja a Színésznő sorsa, és van olyan is, akinek reagálásából az Író úgy érzi: tud valamit, de titkolja előle.

Ismét a Doktornőhöz fordul. Azt kéri tőle, hogy kapcsolatai révén próbálja megtudni, hogy tényleg kezelték-e pszichiátrián a Színésznőt, ahogyan azt a bulvármédia állítja, mert ez fontos adalék lehetne az ügyhöz és az eltűnéshez is. A Doktornő először dührohamot kap, hogy az Író nem képes leszállni a témáról, de aztán a régi barátságra való tekintettel megígéri, hogy utánanéz a dolognak – valójában benne is feléled a szakmai kíváncsiság. De azért megesketi az Írót, hogy ha bármi kiderül a Színésznőről, nem írja meg, sem most, sem pedig később.

Telnek-múlnak a napok, és nem történik semmi. Az Író végzi rutinszerűen napi munkáját, de egy percig sem hagyja nyugodni az ügy. Felhívja a filmeseket, akik csak annyit mondanak neki, hogy még mindig áll a forgatás felfüggesztése, de nem feledkeznek el róla, hívják, amint folytatják a munkát. Hívja a Doktornőt is, aki azonban még nem tudott meg semmit, azt állítja, hogy nagyon kemény falakba ütközik, lehet, hogy az ügy sokkal bonyolultabb, mint azt gondolták. Az Író úgy érzi, hogy a Doktornő le akarja rázni ezzel, de megígéri neki, hogy vár türelemmel.

Egyik este nem bírja tovább és ismét lemegy a kocsmába, hátha ott megtud valamit, vagy esetleg ott találja a Színésznőt. A törzsközönség nagy örömujjongással fogadja őt, de amikor rákérdez egykori ivócimborájukra, hirtelen mindenki bezárkózik. Végül a pultoslány elmondja neki, hogy kiderült: a híd alatt talált hajléktalant nem ölték meg, alkoholmérgezés és kihülés okozta a halálát, nem találtak a holttestén semmi idegenkezűség nyomát. Az Írónak közben feltűnik, hogy valaki hiányzik a társaságból. Éppen az az alkesz, aki legutóbb a Színésznő és a hajléktalan különös kapcsolatáról mesélt. Megkérdezi a pultoslányt, hogy nem látta-e azt az embert, és próbál róla személyleírást adni. A lány azt feleli, hogy nem emlékszik ilyen figurára, pedig neki nagyon jó az arc- és névmemóriája. Az Író gondolkodni kezd, hogy hátha nem is úgy nézett ki, elvégre ő is ivott aznap, lopva végig pásztázza a félhomályba burkolt arcokat, hátha mégis közöttük van az ő embere, de egyikben sem ismeri fel. 

Másnap a Rendező hívja az Írót: megkerült a Színésznő! Bocsánatot kért a korábbi viselkedéséért, és azért tűnt el, mert kitört rajta korábbi pánikbetegsége, de most már jól van, és készen áll a forgatásra. Három nap múlva veszik fel az újabb jeleneteket, de ahhoz az eseményeknek megfelelően át kellene írni a forgatókönyv néhány fejezetét. A Rendező úgy gondolja, mégis az Író lenne erre a legalkalmasabb, 24 órát ad neki a feladatra.

Az Író lelkesen belelendül a munkába, minden mást félretesz, hogy időben végezzen. Estefelé azonban felhívja őt a Doktornő, fontos dolgokat tudott meg, de nem akarja telefonban elmondani, menjen ki hozzá sürgősen.

A Doktornőnek sikerült kiderítenie, hogy a Színésznő orvosi értelemben kóros hazudozó, és ez azután tört ki rajta, hogy szakított a barátjával. Ketten próbálják összerakni a történet elemeit: az már egyértelműnek tűnik, hogy a gyilkosságot kitalálta, és az sem biztos, hogy valóban a pánikroham miatt tűnt el, hanem csak egyszerűen a bolondját akarja járatni mindenkivel. Az Író felveti, hogy esetleg meg kellene keresni a Színésznő barátját, biztosan lenne olyan közös ismerősük, aki hajlandó lenne eljuttatni őt hozzá. A Doktornő azonban szigorúan megtiltja neki a további magánnyomozást, miként azt is, hogy az átírt forgatókönyvbe bármi módon őt belekeverje, bár tisztában van azzal, hogy ha az Író fejébe vesz valamit, úgysem tudja arról lebeszélni.

Késő éjszakáig beszélgetnek, észre sem veszik, hogy egy idő után már kettejükről, közös múltjukról. Az Író végül ott alszik a Doktornőnél, miután megállapodnak, hogy nem kísértik meg egymást.

Reggel az Író előbb ébred fel, mint a Doktornő. Csendben nézelődik a dolgozószobában, és az íróasztalán meglát egy többszerzős tanulmány-kötetet. Fellapozza, és megtalálja benne azt a tanulmányt, amit a Doktornő írt az Íróval töltött szeánszok és a neki adott feljegyzései  nyomán egy olyan emberről, akinek a lelkében a valóság és az általa választott szerepek rendre összekeverednek. Az Író nem tudott arról, hogy tudományos anyag lett belőle, még ha név nélkül is, úgy érzi, hogy ennek eltitkolásával a Doktornő visszaélt a bizalmával. Ugyanakkor azt is biztosra veszi, hogy a Doktornő nem véletlenül hagyta elől ezt az évekkel korábban írt könyvet. Amikor a Doktornő is felébred, békésen megkávéznak anélkül, hogy utalás történne az előző estére, vagy a tanulmányra.

Az Író buszra száll, és hazamegy. Amikor megérkezik, látja, hogy a házuk előtt egy férfi hever, a járókelők pedig, ahogyan ez manapság szokás, elmennek mellette. Az Író elborzadva látja, hogy az ember tele van sérülésekkel, mint akit nagyon megvertek, mintha még valami szúrt vagy vágott sebe is lenne, de nem mer hozzányúlni. Azonnal hívja a mentőket és a rendőrséget, eszébe sem jut, hogy nemrégiben még ő maga is gyanúsított volt. A férfiban felismeri korábbi kocsmai informátorát.  

(folyt.)

Az előző részekhez kattintson ide:

http://elmehunyor.blog.hu/2016/03/31/az_igazsagugyi_szakerto_477

http://elmehunyor.blog.hu/2016/04/25/az_igazsagugyi_szakerto_ii