GNL911

A történet szereplői és eseményei a maguk egészében a képzelet szülöttei. Ezzel együtt előfordulhat, hogy hőseink egyes vonásait és bizonyos történéseket a valóság ihlette.

A másnapi forgatáson sem az Író, sem a Színésznő nem jelenik meg. A rendező dührohamot kap, pedig újabb kulcspillanat következne a filmben. A Színésznő még hagyján, hiszen előző nap alaposan összerúgták a port  és várható volt, hogy még duzzog egy sort, de az Író eddig mindig nagyon pontosan megjelent és profikat megszégyenítő hozzáállással vett részt a munkában. A rendező, miután egyiküket sem éri el sem telefonon, sem interneten, a rendőrséget hívja fel. Ott azt a választ kapja, hogy a Színésznő eltűnését már többen bejelentették, ennél bővebb tájékoztatást nem adhatnak róla, ellenben az Írót előző este őrizetbe vették.

Miután a váratlan letartóztatás ügyében sem kap a rendező felvilágosítást, a forgatókönyv egyik konzulenséhez, egy valódi igazságügyi orvosszakértőhöz fordul, hátha kapcsolatai révén sikerült megtudni, hogy mivel vádolják az Írót. Mindketten megdöbbennek, amikor kiderül, hogy a Doktornő jól ismeri az Írót, mert valamikor a páciense volt egy pszichoterápiás kezelés során, kapcsolatuk már-már túllépett a megengedhetőn, de utána még évekig figyelemmel követték egymás életét és munkáját. Arról azonban a Doktornő sem tudott, hogy az Író elvállalta ezt a filmszerepet.

Jó döntésnek bizonyul a Doktornő megkeresése, mert sikerül neki kiderítenie, hogy az Írót gyilkossággal gyanúsítják, ő azonban, mint egykori pácienséért, garanciát vállal az ártatlanságáért. Meggyőződése ugyanis, hogy mivel az Író már korábban is gyakran volt kóros szerepjátszó, ezúttal is túlságosan beleélte magát, és már maga sem tudja, hogy mi a film és mi a valóság. Így végül az Írót kiengedik, a Doktornő személyesen megy el érte és hazaviszi őt közeli vidéki házába.

Ott aztán alaposan összeszidja. Bízott benne, hogy az Írónak végre benőtt a feje lágya, és kigyógyult abból a szokásából, hogy egy-egy újabb nő meghódítása vagy csupán egy jó sztori érdekében belebújik egy, éppen a célnak megfelelő alak bőrébe, holott tudhatná, hogy ezek soha nem veszélytelenek. Emlékezteti arra, hogy egyszer éppen a közös szeánszuk előtt lepte meg őt, amint egyik köz- és önveszélyes betegével csókolózott az intézet kertjébem. Az Író visszatámad: ha a Doktornő nem hasonlította volna az ő Szondi- és Rorschach-tesztjét és az általa rendelt gyógyulási naplót mindenféle híres elődökhöz, akkor talán már régen túl lenne az egészen, mert a Doktornő sem volt képes szétválasztani magában a pszichiátert a rajongótól. A kölcsönös vádaskodás úgy felcsigázza mindkettőjüket, hogy már-már az ágyban kötnek ki, de a Doktornő az utolsó pillanatban kijózanodik és kidobja az Írót, aki így stoppal kénytelen visszamenni a városba, de még beér az aznapi forgatási időre a stáb által bérelt lakásba.

Mivel a Színésznőről továbbra sincsen semmi hír, a rendező már az Író megérkezése előtt úgy dönt, hogy megváltoztatják a jelenetek felvételi sorrendjét, az sem baj, hogy az Író nem tudja a szövegét, biztosan tud majd rögtönözni valamit, ahogyan a próbafelvételen kiválóan tette. Ezért elindulnak ahhoz a hídhoz, ahová a Színésznő, állítása szerint, áldozata holttestét rejtette, hogy felvegyék a „helyszínelést”. Hivatalos engedéllyel két szolgálaton kívüli rendőrt is magukkal visznek, akik egyenruhás alakjukat adják a filmhez – arcukat nem – és útközben felszednek egy hajléktalant, aki vállalja aznapi betevő falatjáért, hogy eljátssza a „holttestet”. Minden készenáll a forgatáshoz, amikor az egyik rendőr – nyilván szakmai rutinból – vizsgálgatni kezdi a helyszínt. Mindenkinek földbe gyökerezik a lába: valóban hever ott egy holttest, vélhetően már napok óta.

A hajléktalan felismerni véli a tetemben egy korábbi ivócimboráját, akivel gyakran megfordultak abban a kocsmában, ahová néhány nappal korábban az Író és a Színésznő is betért. A forgatás valódi helyszíneléssé válik, amelyből immár kizárják a stábot.

A filmeseket alaposan megviseli az eset, hiszen nem voltak erre felkészülve. Ráadásul a Színésznőről továbbra sem tud senki semmit. A producer úgy dönt, hogy a vizsgálat lezárásáig felfüggesztik a forgatást, és utasítást ad, hogy írják át a forgatókönyv további részeit. Az Író ajánlkozik erre a feladatra, de elutasítják, hiszen valamennyire „érintett” az ügyben.

Az Írót azonban nem hagyja nyugodni az eset és saját szakállára nyomozni kezd. Visszamegy a kocsmába, érdeklődik a halott férfi után, mintha ismerné, persze nem árulja el, hogy tudja, mi történt. A pultosnő és a törzsvendégek egybehangzóan állítják, hogy a múlt héten még látták, és akkor éppen a Színésznővel ittak együtt. A férfi valamikor szintén a filmes szakmában dolgozott, elismert hangtechnikus volt, de teljesen lezüllött, és mindenhonnan kirúgták. A Színésznő azonban valamiért kedvelte őt, és rendszeresen kisegítette egy kis pénzzel. Az egyik iszákos még azt sem tartja kizártnak, hogy a férfi egykor a Színésznő szeretője volt. Egy másik vendég arról beszél az Írónak, hogy a férfi néha hajnalig tudott mesélni a színészvilágról, és a legelképesztőbb történeteket is képes volt olyan hitelesen előadni, mintha nemcsak az ital beszélne belőle. Egyszer még a Színésznőről is elejtett néhány mondatot, hogy az utóbbi időben több forgatás is megakadt miatta, mert olyan zavart volt, hogy nem tudta szerepét eljátszani, aztán szinte bocsánatkérően vissza is vonta szavait. Amikor utoljára látták, azzal dicsekedett, hogy a Színésznő elhívta őt a lakására és talán nála is marad néhány napig. Azt azonban az Író már nem tudta kiszedni beszélgető partneréből, hogy ez pontosan mikor történt. Pedig egyáltalán nem mindegy, gondolta, hogy a gyilkosság azután történt-e, hogy a Színésznő „bevallotta” tettét, vagy pedig előtte.

(folyt.)

 Az előző részhez kattints ide:

http://elmehunyor.blog.hu/2016/03/31/az_igazsagugyi_szakerto_477