GNL911

Ilyenkor, Húsvét körül sok szó esik hitről, Isten kereséséről és megtalálásáról. Dinnyés József számára ez nem évszak kérdése, neki annál sokkal mélyebben gyökerezik a hite, legyen szó akár választott hitvallásáról, akár magyarságáról, akár a költészetről – mindezek együtt élnek benne elválaszthatatlanul. Talán születésétől fogva, de ötven éve meg is vallja ezt a nyilvánosság előtt: klubokban, iskolákban, közösségi házakban, börtönökben és nem utolsósorban templomokban.

A dalos, aki egy szál gitárjával éppen öt évtizede indult útnak szabad szellemű szegedi fiúként, akiről nem lehet mondani, hogy műfajt teremtett, hiszem ő maga egy műfaj, magától értetődően dallal, verssel, előadásokkal ünnepli énekmondói létének fél évszázadát. Ezekhez ad keretet új lemeze, A templomok lázadása, amelyen 15 magyar költő 19 versét szólaltatja meg. Valamennyi a hitről, az imádság általi önvallomásról, megtisztulásról vagy pedig a lélek kétségeiről szól.

Számos olyan sor hangzik el, amely nyomán óhatatlanul szélesebb képzettársítás születik meg bennünk. Mit jut eszünkbe például arról, hogy „A fát szüntén vad viharnak/felvágnák fejszés hatalmak” (Kiss Jenő: Tönkből sarjadt vesszők), vagy az Ima a székelyföldért című Gál Éva Emese-versben a „ne hatalmaskodjanak sarlatánok” sorról? Bogdán József Reggeli Imájáról nekem egy hajléktalan képe jelenik meg: „Nem tudom, melegségre vágytam/hideg koporsó volt az ágyam…Uram, ha a misén elalszom/ugye lesz, aki betakarjon..” És sokan elmondhatnánk Berde Mária Egy tékozlójának szavaival: „Világ zsoldjába álltam/Kincseim szétkínáltam/Jó napokért, néhányért/Örömért, egy parányért.../Felejtettem bolondul/Egyszer egy óra kondul/S ki, azt hittem, barátom/Foga fehérit látom.” De a címadó, amely Czegő Zoltán versét szólaltatja meg, sem csupán valóságos magyar templomtörténet, hiszen figyelmeztet, hogy „telítve vagyunk konzerv-imákkal” , és hogy „Az ég nem, csak néhány gyertya pislákol/mikor a becsapott templomok, corpusok/kivonulnak hívők nélkül a világból.”. Amikor ezt a versszakot hallottam, majd újra olvastam, először úgy gondoltam, felvetek néhány lehetséges értelmezést, de aztán úgy döntöttem, mindenki önmaga adja meg rá a választ - ha tudja.

A lemez egyik utolsó darabja Szép Ernő Imádság című verse. Azé a költőé, aki azon szerencsések közé tartozott, akik túlélték 1944-ben a munkaszolgálatot, mégsem gyűlölte meg hazáját, magyarságát.

„Ki ülsz az égben a vihar felett,

Én Istenem, hallgass meg engemet.

Hozzád megy szívem, ajkam csak dadog,

Hazámért reszketek, magyar vagyok.

A népekkel, ha haragod vagyon,

A magyarra ne  haragudj nagyon.

Ne haragudj rá, bűnét ne keresd,

Bocsáss meg néki, sajnáld és szeresd.

Szeresd, vigyázz rá Istenem atyám,

El ne vesszen a sötét éjszakán.”

A lemez különlegessége, hogy Dinnyés Jóska ezúttal nem egyedül kíséri összetéveszthetetlen énekét, „dallamaiban”, ahogy ő nevezi, Rósz György elektromos gitárral szekundál neki, egyúttal érdekes hangszerelésekkel színesítette a dalokat. A 60-as évek beat (rock) zenéjének hívei azonnal ráismerhetnek a korszak kedvenc hangzásaira, zenei fordulataira, jellegzetes akkordsoraira. Van közöttük tiszta blues (Gál Éva Emese: Ima az emberekért), egészen hard-rockos riff (Nagy Gábor: Régimódi imádság), míg A templomok lázadásának zenéjébe, fordulataiba nem lehet nem beleérezni Bob Dylant, a Like A Rolling Stone korszakát, amikor rajongói kis híján kiátkozták „protest-song” előadói útjának és az akusztikus gitáros hangzásnak feladásáért. Emlékszik még valaki arra, hogy pályája kezdetén Jóskát egyesek csak „Bob Dinnyésként” emlegették?