GNL911

Eredeti, restaurált formájában, egy DVD-vel egyidejűleg újra megjelent Európa számos mozijában Charles Chaplin örökbecsű, napjainkban is aktuális filmje, A diktátor.

„Minden hasonlóság Hynkel diktátor és a zsidó borbély között puszta véletlen” – hangzik a film bevezetőjében. A hasonlóság, bár nem véletlen, mivel a rendező akaratából jött létre, csak külsődleges, hiszen Hynkel valójában Adolf Hitler, a kis zsidó borbély pedig Charles Chaplin.

„Nem vagyok zsidó, de azt, hogy így bánnak egy kisebbséggel, jobban szívügyemnek tartom, mint az ideológiát, a munkások mozgalmát és minden mást” – jelentette ki a rendező 1948-ban az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság előtti kihallgatáson, amelynek titkosítását az FBI csak a 80-as évek végén, Chaplin halála után oldotta fel. A művész életében soha nem erősítette meg, de nem is cáfolta a zsidó származása körüli legendákat, de például az 1948-ban kiadott Zsidó enciklopédiában szerepelt, állítólag igazi neve Israel Thornstein volt, és egy régi kelet-európai családból származott. Egyes források még azt is tudni vélték, hogy a család Budapestről indult el Angliába. Patricia Erens amerikai filmtörténész a Csavargó figurájában keresi a kötődéseket és úgy véli, hogy a halhatatlan Charlot nem más, mint a zsidó irodalomból jól ismert balszerencsés kisember, a „slemil” édestestvére...

A filmben kreált külső hasonlóság mögött a két embert szakadék választotta el egymástól. A korabeli szerzők gyakran hasonlították össze pályafutásukat: mindössze 4 nap volt születésnapjuk között, Chaplin 1889. április 16-án, Hitler pedig április 20-án született. Míg Hitlert nem vették fel a bécsi művészeti akadémiára, Chaplin az 1914-es filmes kezdettől fogva aratott a művészi pályán. A művészként megbukott Hitler a politikának szentelte magát, megírta a Mein Kampfot, ezzel egy időben – 1924-25-ben vagyunk - Chaplin megalkotta egyik klasszikus filmjét, az Aranylázt. 1939-ben Hitler megtámadta Lengyelországot, Chaplin pedig megtámadta Hitlert. Az egyik a történelem egyik legnagyobb bűne, a másik a mozi egyik legnagyobb alkotása lett.

A diktátornak, amely békére való felhívás volt az egész világon, gyökerei 1931-re nyúlnak vissza, amikor Chaplint egy európai turné alkalmával meghívta egy teára az általa nagyon csodált Albert Einstein. Mint útinaplójában olvasható, a találkozó alkalom volt Chaplin számára, hogy kifejtse érdeklődését a társadalom szociális és gazdasági oldalai iránt, amelyeket mesterien jelenített meg a Modern időkben. A diktátort lezáró beszédében, amely végleges átmenet volt Chaplin számára a némafilmből a beszélőbe (a Modern időkben még csak egy énekelt jelenetben szólalt meg), visszhangra találnak Einstein beszédei, írásai, kezdve az 1930-as történelmi beszédéről, amelyet a tudós több millió hallgató előtt mondott el Berlinben a rádió felavatásakor: „A rádió speciális és egyedi szerepet töltött be a népek összebékítésében. Most az embereknek kell megpróbálniuk megismerni egymást a napi sajtó görbe tükrén keresztül” Tudjuk, hogy Hitler milyen szerepet szánt a rádiónak, erre A diktátorban is történik utalás.

Régen benne volt Chaplin agyában a személyiség-változás komikai eleme is, amikor a Hitlerhez egyre jobban hasonlító zsidó borbély a nemzethez szól, de azt mondja, amit a szíve diktál, éppen az ellenkezőjét, mint amit a diktátor: „Sajnálom. Én nem akarok uralkodni felettetek” – hangzanak a beszéd első szavai. Korda Sándor sugallta Chaplinnek, hogy készítsen egy filmet diktátorokról, felhasználva a szegény-gazdag cseréjéből adódó klasszikus bonyodalmakat. Chaplin először Napóleonra gondolt, akinek a hasonmása tér vissza Szent Ilona szigetéről, aztán annak nyomán, hogy sok szatirikus írás jelent meg a Führerrel való hasonlatosságáról, megváltoztatta elképzelését, egyúttal bosszút állva azért, mert, mint mondta, „Hitler ellopta a Csavargó bajuszát”.

Így 1938. november 12-én, három nappal a Kristályéjszaka után Chaplin levédette az amerikai kongresszusi könyvtárban a film címét (The Great Dictator). A rendező tökéletesen tisztában volt azzal, hogy mire vállalkozik, mivel kell szembenéznie! Kész volt személyes vagyonát kockára tenni – két millió dollárt fektetett be a filmbe – és tudta, hogy sok európai és latin-amerikai országban be fogják tiltani. Éppen ezért úgy döntött, hogy a kereskedelmi hálózatokon kívül, személyesen fogja forgalmazni. Nem mondott le azonban a mozik számára készített „emléktárgyak” – kettős-keresztes, sávos zászlók, Hynkel-álarcok – bevetéséről.

1939.szeptember 9-én reggel, nyolc nappal a II. világháború kitörése után elkészült a film első jelenete a gettóról. Chaplin később többször hangsúlyozta, hogy ha ismerte volna a koncentrációs táborok szörnyűségeit, nem csinálta volna meg a filmet. Az első változat szerint a film nagy része ott játszódott, majd néhány jelenetet kihúztak. A táborban a kis zsidó csodálatos emberekkel találkozik, a legnagyobb zenészekkel, színészekkel, tudósokkal. Mind rettenetesen letörtek, de ő nem. „Úgy veszi a dolgokat, ahogy vannak” – olvasható a rendezői utasításban. A filmnek végül egészen más kicsengése lett. Fenti képünk egy ilyen kivágott jelenetből való.

George Orwell így írt A diktátorról: „Olyan korban élünk, amikor a demokrácia fokozatosan eltűnik, a világot „szuperemberek” tartják sakkban, a szabadság koncepcióját átértelmezik, és okot találnak a zsidók kiirtásának igazolására. Ennek ellenére az egyszerű ember bízik az elveiben. A mindennapi ember bölcsebb az értelmiséginél, mint az ahogy az állat is bölcsebb az embernél. Bármelyik értelmiségi képes lenne megdönthetetlen érvet összetákolni mások megsemmisítésére. De a mindennapi ember, akit nem vezet az „intellektusa”, csak ösztönnel és hagyománnyal van ellátva, tudja, hogy ez nem igazság.”

Chaplint már a filmforgatás idején többször megfenyegették. Amikor Hitler megnézte a filmet, dührohamot kapott és megparancsolta Chaplin likvidálását. Azóta sem szereti egyetlen, magát mindenhatónak tartó öntelt pojáca, hogyha nevetségessé teszik. Az „utódoknak” pedig ajánljuk ama nevezetes földgömb-jelenetet…