Irgalmas nővérek nem tűntek el sosem
Vártak rám mikor azt hittem itt a végem
elhozták nekem a békét majd elhozták ezt a dalt
talán összefutsz velük te ki messzikedvű vagy
Te ki elhagysz mindent mi nálad erősebb
a család a kezdet majd lelkedet veszted
láttam hogy bolyongtál mint akit keresztüldöftek
néha szentnek tűnsz de magányod kimondja bűnödet
mellém feküdtek s én nekik mindent meggyóntam
szememet csókolták s én harmatukat ittam
ha életed falevél mint az évszakok elsodornak
egy friss hajtásnyi kecses szerelemhez láncolnak
aludtak, mikor elmentem, tán hamar megleled őket
ne gyújts lámpát, holdfénynél olvasd el címüket
s nem leszek féltékeny, ha megédesítik éjedet
nem voltunk szeretők és még minden megtörténhet.
(1967)
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.