GNL911

Rómában nem lehet úgy elindulni, hogy pontosan tudjuk, merre és meddig megyünk. Különösen, ha már visszajárunk. Az embert viszi a lába, a szíve. Pillanatnyi fáradtság-hullámainkat legyőzve a Trasteverétől tovább megyünk a Tiberina-szigetig, a nagy Zsinagógát megkerülve Marcellus színháza mellett elindulunk a Capitolium felé, és ha már ott vagyunk, fel is megyünk tisztelegni Marcus Aurelius imperatorhoz. Majd onnan lenézünk a Forumra és észreveszünk olyan oszlopsorokat, amelyekre még sosem figyeltünk fel. Pedig már minden bizonnyal legutóbb is ott voltak.

Róma a köztársaság kikiáltásának 69. évfordulójára készül. A Colosseumot már nem lehet megközelíteni, épülnek a Via dei Fori Imperialin a tribünök, ahonnan a notabilitások a parádét figyelik. Már melegítenek a mozgóárusok is. Egy szelet közepes kókusz 2 euró. Néhány nappal később Pozzuoliban a strandon egy egész zacskónyit kapunk ugyanennyiért.

Vatikán. Meg sem számolom, hogy hányszor kunkorodik meg a sor a Szent Péter bazilika előtti bejáratnál. Pedig egy közönséges péntek van, még pápai audencia sincsen. Illetve van, de nem a köznépnek, mert néhány rendőr buzgón terelgeti a tömeget a 11 órás harangzúgáskor és hamarosan átvonul a folyosón egy sötétablakos fekete autósor.

Rózsafüzér-dömping minden második utcai árusnál. Aki az elsőnél vásárol, pórul járhat, mert a következőnél akár akcióban is vehet hármat-négyet. És még meg is fejelheti Őszentsége karikatúra-bábujával. Senki sem kiált szentségtörésért, a pénznek pedig nincs szaga – elvégre e mondás is az Örök Városból származik. Ellenben a Szent Péter térről kijövet, a Via della Conciliazionén esszük az egyik legjobb fagylaltot, egy citrom-pisztácia keveréket. És még messze az út vége.

Az Angyalvár előtt valaki a Monty csárdást húzza, ötven méterrel odébb pedig Jimi Hendrix Little Wingjét pengetik. Több mint 10 éve ezt játszotta Párizsban egy rasta-hajú srác, és miután adtunk neki némi aprót, még a metróba is utánunk szállt. Mostanában ritkábban adok pénzt az utcai zenészeknek, régebben egyetlen alkalmat sem hagytam volna ki.

Újabb adalék Róma állandóságához. A Via della Scrofán ma is működik a francia könyvesbolt, ahol annak idején a Lycée Chateaubriand-os könyveimet vettük. És minden év elején könyvbörzét rendeztek az iskolában, ahol a már nem használt tankönyveket továbbadták a diákok. Megtehették, mert nem változtak minden évben. Az 1968-as Larousse lexikonomat ma is őrzöm, bár már majdnem szétesik. De ha Édesanyámnak megvan az 1940-es, akkor én sem dobhatom ki az enyémet.

Lassan Itália is olyan lesz, mint Franciaország. A fekete és a félvér nők a legszebbek.

Utolsó római esténken még teszünk egy kört a Porta Piától a magyar nagykövetségig, majd onnan az egykori konzulátusig – ma a vatikáni képviseletünk van itt – ahol első szállásunk volt Életemmel 13 évvel ezelőtt, és ahol barátom, kollégám kijelentette: Róma nagy kerítő. Ma már egyformán szerelmesek vagyunk Rómába is, pedig az én vonzalmam 36 évvel korábban kezdődött, de ennek ma már nincsen jelentősége.

(folyt).