GNL911

Nemrégiben megkezdődött Auschwitz egykori, 94 éves könyvelőjének pere. Van, akiben felmerül, hogy egyáltalán bűnös-e, hiszen nem ő döntött az elgázosításokról, neki csupán az volt a dolga, hogy lajstromba vegye a zsidóktól elkobzott értékeket és állítólag többször is kérte áthelyezését. Van, aki a zsidó értékek emlegetése kapcsán attól tart, hogy ebből is csak azt szűri le a világ, hogy minden zsidó vagyonos volt, holott tudjuk, hogy egyrészt például a magyar vidéki zsidóság szegény volt, másrészt az utolsó pillanatban sokan azért fektették ékszerbe kevéske pénzüket, mert abban reménykedtek, hogy azzal talán megmenthetik az életüket. Az „értékek” azonban csak akkor értek életet, ha nagyon sok volt belőlük, mint például nálunk Weiss Manfrédék esetében. Számomra egy percig sem kétséges, hogy az auschwitz-i könyvelő bűnös. mert része volt egy emberirtást végrehajtó gépezetnek és ezen sem a bocsánatkérése nem segít, sem pedig az, hogy évekkel korábban nekiment egy holokauszt-tagadónak, saját életével példázva, hogy ő ott volt. De emlékezzünk csak Eichmannra, akiről még bírái is azt mondták, hogy nem egy elborult agyú, szadista tömeggyilkos volt, hanem egy tökéletesen precíz hivatalnok…

Vajon javíthatatlan gyári hiba-e, hogy amikor egy gólnál a hangosbeszélő háromszor a gólszerző keresztnevét kiáltja, és a közönség háromszor ráordítja annak vezetéknevét, nekem mindig a „sieg!heil!” jut eszembe?

Az iszákosnak mindig csak a következő napot kell kibírnia, hogy ne igyon. A depressziósnak is mindig csak a következő napot kell kibírnia, hogy ne kezdjen bele valami önpusztító tevékenységbe.

Nem azért ragaszkodom néhány régi kapcsolathoz, mert keveslem a jelenlegieket, hanem azért, mert bennük soha nem csalódtam az évtizedek során. Hogy valamennyien nők? Így alakult…

Megújították internetes szerződésemet, miután négyszer egymás után közöltem velük, hogy nem kérek tv-s szerződést. Megerősítették, hogy az ár változatlan. Ezért mindössze 300 forinttal lett drágább…

A közeli multi-nagyáruházban egyik reggel maga az áruházvezető állt be a kasszába. Ennyire rosszul állnának az állami fenyítés után, vagy pedig van még hely, ahol működik a munkahelyi szolidaritás?

Hónapok óta áll magányosan egy kerékpár a kereszteződés sarkán, egy lámpaoszlophoz láncolva. Senkit nem zavar, senki nem akarja elkötni. Egy nap valaki egy csokor virágot dugott a csomagtartójába. Lehet, hogy az ismeretlennek a fülébe jutott, hogy az a másik ismeretlen meghalt? „Névtelen dráma” – mondta rá Anyám.

Gyönyörű kínai lány európai bombázókon megszokott fekete szerelésben, csodás lábain kihívó szandál. Mégsem tűnik olyan közönségesnek, mint fehérnek mondott társnői, mert semmi smink nincsen finom arcán.

Orosz barátnőnket gyilkossággal vádolják, 20 évet kap, és hiába bizonyul ártatlannak, köteleznék arra, hogy az első fokú ítélet miatt legalább egy évet letöltsön börtönben. Addig kutatunk ügyvédek után, amíg találunk egyet, aki kideríti: a szóban forgó áldozat nem létező személy, tehát nem is ölhették meg, így barátnőnknek nem kell börtönbe mennie.

Szakfelügyelőként látogatunk Életemmel egy hittanórára 7-8 éves gyerekekhez és elszörnyedve tapasztaljuk, hogy a tanár teljesen „átírja” a Bibliát, mert nem tud mit kezdeni az Énekek Éneke erotikájával, továbbá nem tudja nekik megmagyarázni Szodomát és Gomorrát sem. Ott helyben bebizonyítjuk a hitoktatás eme formájának teljes feleslegességét, és inkább kiengedjük játszani a gyerekeket az udvarra. Egy kisfiú és egy kislány azonban odajön hozzánk és ragaszkodnak hozzá, hogy felvilágosítsuk őket az inkriminált részek nyomán…

Lemegyünk egy ötórai teára, ahol egy remek blues-banda nyomja. Nem tudom megállni, hogy ne „léggitározzam” a basszusgitáros futamait, mire ő átadja nekem a hangszerét, mert látja, hogy az én futamaim jobbak, mint az övéi. Felajánlja, hogy a jövőben felváltva játsszunk a bandában és örömmel elfogadom. Átmegyünk egy másik bulihelyre is, ahol egyből kiszúrnak, hogy menjek játszani, ott is megragadom a basszust és nyomom a Creameket, még énekelek is. Hosszú évek óta először álmodom, hogy úgy zenélek, hogy nekem is tetszik. Lehet, hogy azért, mert előtte láttunk egy klipet a tv-ben egy 90-es évekbeli sztárról és amikor kijelentettem, hogy ennyi erővel belőlem is lehetett volna sztár, Életem azt felelte: igen, sőt, jobb is…

A Margitszigeten leül a közelemben egy kopaszra nyírt, szemüveges lány, és hosszasan tanulmányozza Budapest térképét. Megdobban a szívem, talán a csodaszemű ír énekesnő, akiért 30 évvel ezelőtt a világ végére is elmentem volna? Még az ujjatlan trikó rajta is olyan, mint amilyent ő szokott hordani. A napokban lépett itt fel, majd másnap 20 perc alatt elhajtotta a magyar újságírókat ostoba kérdéseik miatt. Én persze nem voltam ott, nem is hívtak. Már régóta nem hívnak. Lehet, hogy S. itt maradt titokban és egy nagy találkozásra vár? Közelebb megyek hozzá, de csalódnom kell: egyetlen tetoválás sincs rajta…

Láttunk egy tócsát, amelynek formája kiadta a mai Magyarországot. Azért nekünk sikerült a pocsolyát kikerülnünk.

Életemet annyira felzaklatta a Gonosz érintése, hogy inkább visszamenekült a Tíz kicsi négerhez. Már látom, hogy örökre elmarad közös Mechanikus narancs- és Fal-szeánszunk. De másnap visszakaptam a Becéző szavak tömény giccsével, az amerikai „tuti megoldás” rákkal, és egy elgondolkodtató, önző anya-gyermek kapcsolattal.

Kincsvadászatra indulunk egy régi kollégámmal, akinek már megint új, még fiatalabb barátnője van. Egy sivatagi házba azonban már csak én érkezem meg, ahol egy szakadt alak tesz-vesz és várja a parancsaimat. Nem tudok mást kitalálni, minthogy alaposan súroljon le és fel mindent, mielőtt megeszi a kosz a házat. Nekiáll, közben szakadatlanul próbál füstölt kolbásszal és sonkával kínálni, hiába magyarázom neki, hogy nem eszem húst. Egy ideig sikál, aztán felajánlja, hogy cseréljünk szerepet. Egyetlen mozdulatomat sem hagyja szó nélkül, miközben zabálja a kolbászt, mire én a festéket is lecsutakolom bosszúból a szekrényekről és a falakról. Végre megszabadulunk egymástól, inkább kifekszem az országút közepére, betakarózom egy színehagyott pléddel, és várom régi kollégámat, aki egy egész családdal érkezik, de autójuk szélsebesen elszáguld mellettem. Én viszont különös rezgéseket érzek magam alatt. Lehet, hogy ott van a kincs?

Rómában vagyok, számomra ismeretlen utcákon – létezik-e ilyen? – betérek egy trafiknak látszó boltba és régi filmeket szeretnék elő hívatni papír alapú képekre. A trafiknak a boltnál jóval szélesebb alagsora van, ahol egy kórus próbál hatalmas hangzavarral. Lehet, hogy egy kortárs, atonális művet énekelnek, de az is lehet, hogy visszafelé hallom az éneket. Vállamon két szatyor, mind a kettő alaposan megtömve, köztük egy óriási sakktáblával. Végre elkészülnek a képek, távoznék, de alig férek ki az ajtón, mert szembejön velem egy hatalmas, szőkére festett nő, akkora, mint Fellini trafikosnője, még szerencse, hogy nem dobja ki a dudáit. Azért sikerül kiszabadulnom, és hamarosan a francia nagykövetség melletti utcába keveredem, ahol már otthon tényleg vagyok.