közös sors vár miránk
s gyűrűinket fonja össze
elfordítjuk fejünk
valóvá leszünk
karunkat szárnnyá terjesztjük
toll lebeg lábunk előtt
alattunk az égé lesz
mert az idő parancsol és ébreszt
s mindünket hollóvá tesz
szerelmem királyok levegőjét szívta
de elhagyta a szerencse
szívében vágyódott még
mielőtt az idő kiütötte
Isten minden ajándéka
és kiket a sors megtagadott
elmentek a kincsek földjére
ahol szállnak a hollók
ó vannak még helyek hová mennék
ahol elkalandoznék
Egyiptom és a
Jeges-tenger ahol
kísért és sóhajt az árnyék
de nem az ég
útján kell mennem
hogy hozzád visszatérjek
oda hol a toll öröklétbe száll
de hogy hollóvá váljak én is
rám még sok idő vár
mert az idő parancsol és ébreszt
s mindünket hollóvá tesz.
(1996)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
