GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Spirituális gitársodrások – Devadip Carlos Santana: The Swing of Delight (1980)

santana_-_the_swing_of_delight

„Remény-folyó folyik, remény-folyó folyik/az ismeretlen szárnyán/ez a mosoly folyója/Minden percben sírok zokogok és remélek/ismét én vagyok aki táncolok Urammal/az öröm sodrában” Sri Chinmoy bengáli guru szavai ezek. A Mesternek nemcsak milliók köszönhetik lelki békéjüket és kiteljesedésüket, hanem a Zene is örök hálával tartozik ihletéséért, amelyet olyan óriásoknak adott, mint Leonard Bernstein, Pablo Casals, Yehudi Menuhin, továbbá John Coltrane, John McLaughlin és Carlos Santana. Ez a versimája éppen Santana 1980-as albuma, a The Swing of Delight borítóján olvasható.

A mexikói születésű muzsikus, aki zaklatott gyermekkor után került bele a San Franciscói hippivilágba, már első, máig emlékezetes nagy sikerei, a Woodstock-i fesztivál, a bemutatkozó Santana-album és főleg azt követő Abraxas után zenei és lelki válságba került: kezdte szűknek érezni az általa kitalált „latin rockot”, miközben kábítószer- és magánéleti problémái is nyomasztóan hatottak rá. Így indult el a spirituális élet és zene irányában, és ennek nyomai már az 1972-es Caravansaray című lemezen is érezhetőek voltak, hogy az erősen jazz-rockos Welcome-ban (1973), Borbolettában (1975) és a Lotus című tripla albumban kiteljesedjenek ezek a törekvések. Ez utóbbin már meditáció is hallható. Ekkor Carlos már Sri Chinmoy tanítványa volt, felvette a Devadip (Isten Fénye) nevet, leszokott a drogról, és zenéjét a Mester által hirdetett Legfőbb Szeretet (Love Supreme) szolgálatába állította. Az Illuminations (1973), amit Coltrane özvegyével, Alice-szel készített és Mahavishnu John McLaughlinnal közös gitárlemezük, a Love Devotion Surrender, amelyen két híres Coltrane-darabot, az A Love Supreme-et és a Naimát is feldolgozták, új dimenzióba   helyezte Santana muzsikáját.

A nagyközönség azonban nem ezt várta Carlostól, hanem a lendületes, afro-kubai ritmusokra alapuló, közérthetőbb zenét. Így a 70-es évek végére Santana kénytelen volt kétlakivá válni: zenekarával funkys elemeket sem nélkülöző, nemegyszer a kommersznek túl nagy engedményeket tevő korongokat vett fel, míg saját nevén adta ki – részben   a Santana Band tagjaival – a Mesternek szentelt felvételeit. Az utolsó és a legjobb volt ezek közül a The Swing of Delight.

Santana ehhez a különleges munkához néhány állandó zenésztársa, köztük a „Gorilláknak” nevezett szenzációs ütősnégyes – Armando Peraza, Graham Lear, Raul Rekow, Orestes Vilato – mellett a jazz- és jazz-rock olyan nagyságait hívta meg, mint Herbie Hancock, Ron Carter, Wayne Shorter és Tony Williams. Ez a négy muzsikus a 60-as években Miles Davis kvintettjét alkotta a legendás trombitással, a következő évtizedben pedig a V.S.O.P. formációban játszottak együtt, Shorter pedig alapítója volt a jazz-rock egyik meghatározó csapatának, a Weather Reportnak.

A borítón gyermekrajz-szerű vízfesték, a hátsó fedélen Santana csillogó szemű, tiszta mosolyú arca, míg a belső borítón egy Buddha-alak tengerrel és piramisokkal a háttérben, valamint Carlos bioenergiát gyűjtő „mudra”-kéztartással.

Szinte teljes egészében instrumentális alkotásról van szó, csak a La Llave című, karibi hangulatú szerzeményben tesz Santana engedményt. Sri Chinmoy nemcsak inspirálója az albumnak, hanem egyik zeneszerzője is: az ő motívumait használja fel Carlos az első korongot nyitó Swapan Tariban és a második első számában, a Phuler Matanban. Az első egy határozottan energikus, rock-ossá tett dallam, míg a másik egy ismétlődő mantrára emlékeztet- akár a Mester is pengethetné lantján - de ha másképpen közelítjük meg, akkor egy flamenco-táncos méltóság-teljes lépéseit láthatjuk, amelyet aztán bolero-ritmusra pörget fel a muzsikus. Újabb adalék arra, hogy értelmetlen mereven kettéválasztani a keleti és a nyugati szellemiséget. Közben a klasszikus zene és a film világába is tesz egy kirándulást gitárosunk: Aram Hacsaturján Spartacusának szerelmi témája, Alex North átírásában a lemez legszebb felvétele. A darab, amely Stanley Kubrick nagyszerű filmjét zárja (sürgősen nézze meg, aki még nem látta!), visszaidézi azokat a sokszor megcsodált „gitársiratásokat”, amilyeneket csak Santana tud, ha nem olyan bombasztikusan, mint ahogyan azt a Samba Patí-ban, vagy az Europában tette, az ütősök finom visszafogottsággal erősítik az intimitást, Hancock Fender-zongorája csupa merengés, míg Shorter szopránszaxofonja reménytelenül szomorú. A Song For My Brother viszont a rockra vágyók igényeit is kielégíti.

A második korong ismét Sri Chinmoy-témával indít, a Jharma Kala azonban egy teljes életörömöt és felszabadulást árasztó jazz-rock darab, egy másik szaxofonos vendég, Russell Tubbs egészen free-s szólójával, de Carlos játékossága is egészen meglepő. A Gardenia samba-indíttatású muzsikáját is érdemes „belülről” hallgatni, a Caravanseray legszebb hangulatai térnek vissza, és még Ron Cartertől is kapunk egy kellemes bőgőszólót. A negyedik oldal indít a La Llavéval, amelyben a Santana Band mókázhat egyet kedvére. A Golden Hours táncát Santana gitárja és Tubbs fuvolája teszi élvezetessé, de nem unatkozik benne a kongás szekció sem és a végére teljesen bevadulnak: Carlos még a wah-wah pedálra is rátapos. Az albumot ismét egy „elmélkedőbb” darab zárja le, Shorter szerzeménye, a Shere Khan, The Tiger, odavarázsolva nekünk a dzsungelek fülledt, nyüzsgő csendjét – elférne egy korabeli Weather Report-albumon is.

A The Swing of Delight arról is nevezetes, hogy a rock történetében először készítettek lemezfelvételt digitális módon, öt évvel az első rock-CD, a Dire Straits Brothers In Arms-ja előtt. Éppen a felvétel újszerűsége miatt, amely főleg az ütősök hangzásánál észrevehető, a szokásosnál rövidebb időtartamú a dupla LP.

Carlos Santanának, aki a 80-as évek közepére eltávolodott Sri Chinmoy-tól, a következő 20 évben nagy magasságok és nem kisebb mélységek jutottak osztályrészül a lemezfronton. Rögtön a Swing után készítette el a Santana Band legjobb „újkori” lemezét, a Zebop!-ot, de a folytatás elmaradt. Következő albumain mindig akadt egy-egy jól sikerült szerzemény, de nem tudta korábbi sikereit megismételni. 1993-ban a Milagro ígért feltámadást, de további hat szűk esztendő következett zenészünk számára, aki aztán 1999-ben hatalmasat robbantott Supernatural című albumával, amely sztárénekesek egész sorától lett hangos. A lemez 8 és fél Grammy-t eredményezett Santanának (az egyiket egy duettért kapta), ennek ellenére a régi Santana-rajongók kicsit csalódtak, mert éppen az ő zenéje szorult kissé a háttérbe. Koncertjein azonban a mai napig az „igazi” Santanát halljuk, aki, ha belemelegszik szólóiba, a rock és a jazz-irodalom egész világát olvasztja össze saját hangjaival. Tapasztalhattuk ezt számtalan budapesti fellépésén – először 1983-ban, amikor a kettős buli napján született meg fia, Salvador, aki ma már rendszeresen vele játszik  – amelyek alkalmából soha nem mulasztja el megemlíteni, hogy egyik tanítójának Szabó Gábort, Gypsy Queen című örökzöldjének szerzőjét tekinti.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr928113370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) Élet (2) élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) élmény (8) Élmény (7) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) Emlékek (1) emlékek (22) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) Fotó (11) fotó (12) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) gasztronómia (1) Gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) gondolkodom (42) Gondolkodom (17) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) holokauszt (12) Holokauszt (6) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) Jack Bruce (1) jack bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) kollázs (13) Kollázs (6) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) kultúrtörténet (48) Kultúrtörténet (1) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) Leonard Cohen (34) leonard Cohen (2) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) művészet (3) Művészet (1) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) rock (55) Rock (18) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) világpoézis (73) Világpoézis (57) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) Zene (68) zene (7) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása