Negyedórával a kedvezményes belépő idejének lejárta előtt érkezem a gyógyfürdőbe. Úgy tűnik, azonnal sorra kerülök, de egy nagyjából korombéli hölgy megelőz, hogy neki sürgősen el kell intéznie a gyógymasszázs papírjait, mert sietne dolgozni. A kedves fiatal recepciós tőlem türelmet kér, adminisztrál, majd igyekszik másnapra időpontot foglalni a hölgynek egy masszőzhöz.
Végre sikerül egyeztetniük, a nő előveszi naptárát, majd felkiált: „Hiszen nekem a holnap nem jó, mert dolgozom”. A recepciós kislány angyali nyugalommal töröl, majd keresi az új időpontot a következő napra. Az megfelel a hölgynek is.
„Köszönöm, rendben van, akkor holnap jövök!” – mondja a nő. Nem állom meg, hogy ne szóljak neki: „Holnapután…holnap dolgozik…”
„Jaj, köszönöm – hálálkodik a páciens – csak tudja, állandóan össze-vissza osztanak be a munkahelyemen. De legalább van munkahelyem..”
„Na látja – mondom neki – nekem meg nincsen…”
„Akkor ön már boldog nyugdíjas” – állapítja meg a hölgy, választ sem várva.
Ez mélyütés volt.
Néhány hete valaki még 45-nek nézett. Másfél éve ugyanilyen korúként szerepeltem egy tv-sorozatban.
Pedig jól aludtam. Másnapos sem vagyok. Akkor mit láthatott rajtam, amitől nyugdíjkorúnak tippelt?
Életem párja vigasztal. Kortársaink közül sokan már nyugdíjasok. Igaz, Anyáink 55 éves korukban önszántukból elmentek nyugdíjba. Apám 57 évesen, igaz, nem önszántából, de utána még 20 évig aktívan dolgozott másutt. Én pedig ki tudja, hogy leszek-e egyáltalán nyugdíjas?
Boldog attól még lehetek. Koromtól és korunktól függetlenül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
