Barátom 34 év után vált meg tudományos munkahelyétől. Sok-sok évvel ezelőtt a pincéből hozott fel egy íróasztalt, ami hajdan egy nagy elődé volt. Amikor távozott az intézettől, a volt kollégák összevesztek az íróasztalon.
„Azért tűr el a magyar nép, mert 56 után belenevelték, hogy fogja be a pofáját” – állapítja meg házunk mindenese, aki maga is a szűk körű morgásnak híve és mindennapos gyakorlója. Milyen jó nekünk, hogy van egy lassan 60 éves traumánk, amire rá lehet fogni mai gyávaságunkat.
„Máskor bezzeg tucatjával ülnek itt a közmunkásokat a padon, most, amikor nem lehet a járdán lépni a jégtől, senkinek nem jut eszébe, hogy ideküldje őket” – dühöng egy másik szomszédom, majd kifejti, hogy a párizsi terrorakció nem a sajtószabadságról szólt, hanem arról, hogy az iszlám hittel nem lehet viccelni. „Ők készek meghalni a hitük védelméért. Szerinted lenne nálunk olyan ember, aki hajlandó lenne az életét áldozni, hogy lelője Orbánt?” – kérdezi. Nem szállok vitába vele.
Azt nem reklámozzák a rezsicsökkentők, hogy e kedvezmény áramingadozással jár, aminek következtében képtelen vagyok normálisan végighallgatni egy bakelit-lemezt, ami tudvalevőleg igen érzékeny az ilyesmire. Hogy a filhallásomat már ne is említsem…
Óriási szélvihar, vezetékes telefonom bemondja az unalmast. Várok, hogy visszajöjjön a vonal, nem jön. Felhívom az illetékest. A szokásos behízelgő reklámkörök után végre kapcsolnak, elmondom minden bajomat. „Azonnal kapcsolom a kollégát” – mondja egy kedves hang. Egy géphang bemondja, hogy a várakozási idő 2-3 perc. Tizenhat perc múlva még mindig a várakozó szignált hallgatom, közben félpercenként türelmemet kérik. Leteszem, újra hívom. Ezúttal egy másik ügyintéző veszi fel, elmondom a panaszt, és hogy nem vette fel senki. Elnézést kér, és közli, hogy azonnal kapcsol egy szakembert. Géphang: várakozási idő 2-3 perc. 13 perccel később feladom. Felmegyek a cég honlapjára. Kéri az ügyfélazonosítómat, amivel a telefonban bejelentkeztem. Nem fogadja el. Kéri a szintén érvényes jelszavamat. Azt sem fogadja el. Végül nagy nehezen az e-mail címemen keresztül eljutok egy levélírás lehetőségéhez, amiben végre elküldhetek mindenkit melegebb égtájakra. Visszaírnak, hogy rövidesen válaszolnak. Legkésőbb három napon belül. Kíváncsian várom. Talán gyorsítja az ügyintézést, hogy odaírtam levelem végére: szabadúszó újságíró – gondolom. Másnap végül sikerül elérnem a hibabejelentőt, fél órán belül közlik, hogy megkezdték a hiba kivizsgálását. A vizsgálat azóta is tart…
Kellemes, kulturált kávézó a Flóriánban, rendszeresen itt találkozom barátaimmal. Egyszer csak megérkezik négy férfi, akik harsányan üdvözlik a személyzetet, leülnek egy asztalhoz. Barátommal éppen távozóban vagyunk, halljuk, amint milliárdos beruházásokról, műfűről esik szó. Nem kell fülelnünk, mert harsog tőlük a helyiség. Az egyik férfiban felismerjük az Amerikából kitiltott főtanácsadót, a másikban egy hozzá közelálló publicistát. Ide még beengedik őket…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
