GNL911

Ettetek-e már olyan sütőtököt, amelynek sülés közben sült csirke illata volt?

Belenézek egy filmbe, amelyben Fecskelány esküdt ellensége D. játszik, majd azt álmodom, hogy hozzá kell elmennem interjút készíteni. Ő azonban csak akkor hajlandó velem beszélgetni, hiába bizonygatom neki, hogy milyen nagyra becsülöm, ha részletesen elmesélem kapcsolatomat Fecskelánnyal, azt is, amikor elvonultunk több hétre egy forgatókönyvet megírni. „Vagy mindent, vagy semmit” – szegezi nekem a filmbeli replikát, és belekezdek az „alkotóház” történetébe, pedig az csak terv maradt, miként a forgatókönyv is. Felriadok, hogy ég a szobában villany, miközben Életem békésen mellettem alszik. Vajon én felejtettem úgy, vagy valaki itt járt és felgyújtotta?

A miniszterelnök eltöri szemüvegét, és az én Lennon-szemüvegemre fáj a foga. Még egy titkárnőt is küld hozzám, hogy adjam neki oda. Azzal utasítom el az a visszautasíthatatlan ajánlatát, hogy a szemüveget magától Yoko Onótól kaptam 21 évvel ezelőtt és nincs az a pénz, amiért megválnék tőle. Ez persze nem igaz, igaz, hogy éppen 21 éve találkoztam Yokóval, de a szemüveget magam csináltattam Lennon-keretesre hét évvel később, amikor már szükségem volt rá. És különben is…

Ősz, kövér asszony a kórházi folyosón. Arca valamikor gyönyörű lehetett, elhízott vonásaiból még kiviláglanak macskavágású szemei. Mintha Shirley MacLaine-t gyúrták volna össze néhai nagynénémmel, akiről azt mondták, hogy fiatal korában igazi szépség volt, de lustasága hamar tönkretette. És uramfia, még a hangja is olyan…

Futball-világbajnokságot rendeznek egy olyan országban, amelyet képtelenek vagyunk beazonosítani. Pedig kisfiam a fő kommentátor, nagyfiam pedig minden meccs előtt lefutja az előző és a következő meccs közötti távot. A játékosok mezőn azonban nincsen se szám, se név, mégis naponta játszanak. Valaki azt mondja, hogy Spanyolországban vagyunk, de városneveket ő sem tud mondani, ezért nem is hiszünk neki.

Egy idős kolléganővel érkezünk egy házba, ahol tanítok, de mielőtt elkezdem az órát, el kell küldenem egy lányt, aki soha nem tanul semmit. Amikor felszólítom, hogy szedje össze a holmiját, azt feleli, nincs és nem is volt semmije. Bent úgy kell megtartanom az órát, hogy a tanítványaim közé fekszem és átölelem őket, így azonban képtelen vagyok a tárgyra koncentrálni, miután egyikük ölelése egyre inkább erotikus előjátéknak hat és úgy tesz, mintha neki erre határozott előjoga lenne.

Életem, amikor kilép a fürdőkádból és törülközik, olyan, mint egy Degas-festmény. Ezért a gyönyörűségért érdemes élni.

Találkozom kedvenc bandám ősz orgonistájával, aki meghallotta, hogy éppen állás nélkül vagyok, ezért felajánl nekem egy ideiglenes basszusgitárosi munkát, amíg az ő zenészük szabadságom van. Valaki azonban lelopott egy húrt a hangszeremről, sebaj, mondja D., azon is el tudod játszani, amit akarsz! És már bele is vágunk a Lost Angeles-be…

Egy fogadáson rám tukmálnak egy spanyol hölgyet, akiről hamarosan kiderül, hogy prosti, miután átsétálunk egy parkon. Én közlöm vele, hogy nincsen rá szükségem, de azért benyújtja a számlát, mert állítólag út közben véletlenül hozzáértem a melléhez.

Három különböző színű hölgy, saját színükkel ellentétes lepkéket tartanak kezükben. Munkanélküliek és így hívják fel magukra a figyelmet, hol nem szándékoznak pillangóként dolgozni.

Egy ifjú korán már túl lévő, asszonyának hűséges férfi és egy ifjú korán már túl lévő, férjéhez hűséges nő kettesben találja magát egy este egy hatalmas irodaházban, az utolsó ember, aki elmegy, szól nekik, hogy majd zárják be maguk után a kaput. Mindketten belemerülnek munkájukba, ami miatt túlóráznak, és közben lopva figyelik a másikat, hogy mikor teszi meg az első lépést a másik felé. Vajon mikor áll fel és zárja be az ajtót, mikor nyújtja ki a kezét, mikor veszi le a szemüvegét, mikor mondja ki hangosan, amit már hónapok óta akar, mikor nyúl a felső gombjához, mikor oltja le a villanyt. Egy óra múlva, miközben mindketten lejátsszák magukban a lehetetlent, befejezik a munkát, kikapcsolják számítógépüket, és elindulnak hazafelé. Bezárják az irodaház kapuját. A nő kocsiba száll, a férfi elindul az autóbusz felé.

Szörnyű filmet nézünk, amelyben a főhőst az első jelenetekben lemészárolják, de túléli. Hamarosan rájövök, hogy én vagyok a főhős, örülök, hogy megúsztam az atrocitásokat, csupán azt szeretném, ha lemoshatnám magamról a vért és egyéb szennyeket. Ezt azonban nem engedik, pedig körülöttem több kád és egyéb mosdóalkalmatosság van, ezért inkább kiszállok a produkcióból.

Nálam háromszor nagyobb polip úszik felém, de be tudok férkőzni a csápjai közé, és mielőtt kitátaná félelmetes csőrét, megragadom, és szájzárat okozok neki.

Három tetovált fickó vitatkozik azon a gőzben, hogy vajon az igazi Ceausescut és az igazi Szaddám Huszeint végezték-e ki, vagy csak valamelyik hasonmásukat. Hiszen volt nekik bőven mindkettejüknek. Miután megállapodnak arról, hogy mindkét kivégzés csak a nép átejtése volt. egyikük soron következő tetkóját beszélik meg. Az illető tigrist szeretne, a többiek szerint az ciki, amióta az Üvegtigrist bemutatták és a tigrispárti hiába bizonygatja, hogy semmi köze azokhoz a lúzerekhez…

A hatalom beiskoláz engem egy tanfolyamra, ahol meg akarnak tanítani írni. Bár úgy gondolom, hogy már sokszor bizonyítottam, kipróbálom. Hamarosan kiderül azonban, hogy a hatalom idióta üdvöskéje, D.T. az iskola igazgatója és a harmadik beszólása után elküldöm melegebb égtájakra, a főnökével együtt, nem törődve az esetleges következményekkel.

Egy esti óbudai utcán találkozom aranyhajú, csupa szeplő kolléganőmmel, akivel felidézzük közel harminc éves, közös és párhuzamos pályafutásunkat, és azokat a pillanatokat, amelyek kihagytunk az életünkből, mert a nagy szeretetbe mindig belecsúszott egy adag irigy gyűlölet. Most már bölcsek vagyunk, de egyikük sem tudja és nem is akarja visszaforgatni az időt.

N., a gyertyás kislány váratlanul megjelenik nálunk, és felajánlja gyógynövényes tudását Életemnek, de 17 éves alakban látjuk, mint amikor megismertem őt. A két nő egymás szemébe néz és mindketten tudják, hol válik el a múlt a jelentől.

Világ körüli útra indulunk autóbusszal. Hogy az unalmasabb szakaszokat feldobja a csoportkísérő, társasjátékot kezdeményez. Mindenkinek húznia kell egy lapot, és az azon szereplő kínzást kell elszenvednie a többiek előtt. Életemmel döbbenten nézzük, hogy mindenki önként, gondolkodás nélkül aláveti magát a kínoknak, és csak akkor lépünk közbe, amikor az egyik nőt fojtogatásra ítéli a kártya….

Szilveszter előtti éjszakán nem jött álom a szememre, mert a félhold olyan óarany aurával világított, mintha telihold lenne, majd beleléptem a sötét hálószobában egy tükörszilánkba, ami még a Karácsony előtti törés után maradt a szőnyegpadlóba. Szilveszter délutánján kis híján odaégett a másnapi lencsénk, este pedig Életem elveszítette fél szemüvegét. Ezek után bizakodóan nézünk az Újév elé.