Azon a napon született Jim, akiről azt hittem, hogy én vagyok. Mert kíváncsisága, a minden, a tudás és tapasztalat iránti szomja nem ismert korlátokat. Azt akarta, hogy költőnek tartsák, mint én, közben a külvilág a legkülönbözőbb skatulyákba próbálta őt belegyömöszölni, mint engem, de mindegyikből kilógott. Mint az állítólagos koporsójából, amelyben nem is volt egy percig sem. Három éven át öltöttem magamra az ő bőrét, agyát, szenvedélyeit, égettem vele testemet, és további hét évig tartott, mire letéphettem magamról és kiléphettem a fényre úgy, amilyen vagyok, és többé nem érdekelt, hogy minek hisznek, kinek hisznek. Néha még megszólít, néha még elbeszélgetünk, megiszunk valami légneműt, aztán mindenki megy a dolgára.
Azon a napon született Sinéad, és amikor meghallottam a hangját, majd megláttam óceánkék szemeit, kritikának álcázott nyílt szerelmes levelet írtam hozzá egy ifjúsági lapban. Sosem rohangáltam hírességek után, szobám falait sem díszítették az elérhetetlenek, de őérte elkárhoztam volna. Elképzeltem, hogy Budapestre jön, én interjút készítek vele, aztán nyakunkba vesszük a várost, és eltűnünk, napokig életjelt sem adunk magunkról, aztán egyik pillanatról a másikra ismét megjelenünk, kéz a kézben, boldogan. Aztán csak nem jött, csak húsz évvel később a szerelmes levél után és csak telefonon tudtam vele interjút csinálni, amikor még Varsóban volt, ráadásul fáradtan, rosszkedvűen fogadott. Addigra már nem élt bennem a varázsa, az ő életkanyarjaival, megtéréseivel már én sem tudtam mit kezdeni, aki sokáig mindent megbocsátottam neki. El sem mentem a koncertjére.
Azon a napon halt meg John. Másnap reggel hallottam, amikor Nagyanyámat indultam köszönteni 87. születésnapján. Egy barátnőm hívott fel a hírrel, nem kételkedtem a szavában, mégsem hittem el. Aztán a délutáni lapban már benne volt a hátsó oldal jobb alsó sarkában. Ő volt a példaképem, mert nála jobban senkiben sem egyesült az elemi vadság és külső-belső béke utáni vágy. És mindig szerettem volna, ha olyan határtalan szerelem részesévé válok, mint ő, univerzális testlélek, Egy. Ezt az állapotot halála után csaknem 21 évvel, 61. születésnapján értem el, azóta is ebben élek és innen már nincsen visszaút számomra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
