Megismerkedtem egy hajléktalannal – mesélte a minap Édesanyám. A férfi az egyik nagyáruház parkolójában árulta az otthontalanok lapját. Édesanyám már korábban vett tőle ugyanott, most el is beszélgettek.
A férfi 50 éves, feleségével együtt azon az óbudai hajléktalan-szállón lakik, amely húsz évvel ezelőtt még munkásszállás volt, most kívülról is nagyon lepusztultnak látszik. A máltaiak támogatják őket, így havi 600 forintért lakhatnak ott, de csak novemberig. Nyáron a Balatonnál dolgozott, egy kft. háza körüli munkákat végezte, de aztán a cég tönkrement és ettől a kereseti lehetőségtől is elesett. Bárhol keres munkát, amikor megtudják a korát, nem is állnak vele többé szóba. Érettségije van, fűtés-technikusi képesítése, de ez sem elég.
„Pedig még festettem is” – mondta Édesanyámnak, mutatva a lap egyik illusztrációját és felhívta a figyelmet egy kiállításra, amit egy másik nagyáruházban nyitottak hajléktalanok műveiből.
Kérdeztem Édesanyámtól, nem mesélte-e el az otthontalan, hogy miképp jutott ide. Nem, mondta, de ha legközelebb találkozik vele, megkérdezi.
Legközelebb azonban már más árulta ott a lapot.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
