Az Újságíró és Felesége annyira megkedvelték a tengert, a kék öböl végtelen fenségét és nyugalmát, hogy semmi kedvük nem volt hazaindulni. De szólította őket az otthon, a kötelesség, a munka. Késedelem nélkül felszálltak utastársaikkal együtt a buszra, amely a hazatérés előtt még néhány festői, békebeli üdülőhelyen át vezette őket.
Az utolsó állomás A. volt, egykor művészek, előkelőségek kedvence, ma is álló gyönyörű szecessziós palotáival, nemes kertjeivel, ódon hangulatú éttermeivel és cukrászdáival.
Ez volt az utolsó város, ahonnan a csoportkísérő még kapcsolatba tudott lépni az otthoni irodával, ahonnan az utasok még sms-eket küldhettek szeretteiknek.
Az autóbusz nyomtalanul eltűnt.
Másnap az újságíró lapjának web-oldalán a politikai híreket is megelőzte a címlapsztori: elraboltak egy magyar turistabuszt! Alcímben megírták, hogy a kolléga is túszok között van, de róla sincsen semmi hír.
Az on-line kiadás aznap kattintási csúcsot ért el, hiába jött egy szenzációs bejelentés egy magas rangú vezetőtől. A rekord azonban nem volt hosszú életű: másnap újabb csúcs dőlt meg, amikor az olvasók megtudhatták, hogy a buszt éppen a kolléga rabolta el – ezt bizalmasan közölte egyik munkatársával – de sem célját, sem követeléseit nem hozta nyilvánosságra, miként a busz tartózkodásának koordinátáit sem.
Az izgalmak kezdtek fokozhatatlanná válni. A harmadik napon azonban jött a bomba: az egész csak vicc volt, hogy nőjön a web-oldal látogatása. A busz hazaért, az utasoknak semmi bántódása nem esett, örülnek, hogy tehettek valamit a lapért.
Másnap feszülten várták a szerkesztőségben a pillanatot, amikor betoppan a világot járt kolléga és elmeséli az egész történetet, az ötlettől a kivitelezésig, amelyről akkor már újabb nagy kattintás-számú feltételezések születtek.
Csakhogy a kolléga nem jött. Telefonja nem válaszolt. A határállomáson sem tudtak róla, sőt, ott még azt is tagadták, hogy valaha kiutazott volna. Nemzetközi körözést adtak ki ellene, hiába.
Az újságíró és felesége eközben egy, még a helyiek által sem ismert tengeröbölben telepedtek le, minden reggelt azzal kezdtek, hogy úsztak egy nagyot felkelő nap fényében, végiglátogatták a sziklás part barlangjait, örültek a természettel való egyesülésnek és egymásnak.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
