GNL911

Ha egy legenda beveszi magát a köztudatba, akkor az ott is marad, ha a fene fenét eszik. Ilyen legenda az, hogy egy ügyes ausztrál születésű producer, bizonyos Robert Stigwood, meglátva a Melody Maker szavazását az év legjobb hangszereseiről, úgy döntött, hogy összehozza őket egy bandába. Az MM-szavazás tény, hogy Stigwood lett a producer, az is. Csakhogy nem ő hozta össze a Creamet, hanem maguk a muzsikusok keresték meg egymást az ötlettel.

Eric Clapton és Ginger Baker kölcsönösen tisztelték egymást, és miután mindketten továbbállni szándékoztak akkori együttesükből, John Mayall Bluesbreakers-éből, illetve a Graham Bond Organizationből, felvetették egymásnak egy közös banda lehetőségét. Igen ám, de a gitárosnak az volt a feltétele, hogy a leendő trióban Jack Bruce legyen a basszusgitáros (plusz énekes, szájharmonikás) akivel a dobosnak finoman szólva sem volt felhőtlen a viszonya. Baker viszont volt annyira profi és tisztelte annyira Bruce-t, hogy egy ilyen izgalmas zenei kísérlet kedvéért hajlandó volt félretenni a nézeteltéréseket!

Így született meg a rock-történet első „szupergroupja”, amely annyit jelent, hogy tagjai már korábban más bandákban letették névjegyüket. Baker, Bruce és Clapton előéletéről már olvashattak látogatóink ezeken az oldalakon. Mindegyikük számára a Cream csak az első „szupergroup” volt, valamennyien később több olyan csapatban is zenéltek, amely méltó volt erre a névre. Csak címszószerűen: Blind Faith, Airforce, Bruce, West & Laing, vagy a 90-es évek „Creamje”, amelyben Clapton helyét Gary Moore foglalta el…

Ugyancsak a Creamre alkalmazták először az „erőtrió” (power trio) kifejezést is, amely a gitár-basszus-dob formációt jelenti, és forradalmi újítás volt a beat/rock bandákban addig „kötelező” ritmusgitár mellőzése. Ugyanígy emlegették – stílusra való tekintet nélkül („hurrá, végre egy skatulya!” – jeligére) a Jimi Hendrix Experience-et, a Taste-et, a Grand Funk Railroadot, később a Beck, Bogert, Appice triót, a ZZ Topot, a Motörheadet, manapság pedig a Green Day-t. Ugyancsak „ősforrásnak” tekinti a Creamet a szakirodalom egy része a „heavy metal” műfajhoz, ebbe inkább ne menjünk bele, mások a „progresszívekhez” sorolják őket….

A trió tehát összejött, 1966. július 31-én volt a hivatalos bemutatkozásuk a Windsori Jazz & Blues fesztiválon. Hamar lenyűgözték a közönséget blues-alapú, elsősorban a virtuóz improvizációkra épülő, de a különleges dallamokat sem nélkülöző zenéjükkel, amelyek elsősorban Jack Bruce agyából pattantak ki, miközben nagyszerűen dolgozták át a Mississippi Delta és Chicago blues-nagyjainak dalait.

1966. december 9-én jelent meg a Cream első albuma, a Fresh Cream, amelyet – az együttes teljes munkásságának fényében – nyugodtan nevezhetünk „zenés vázlatkönyvnek”. A lemezen ugyanis ott hallható jó néhány azokból a dalokból, amelyek a Cream legsikeresebb koncertdarabjaivá váltak. Az együttes hat „eredetinek” mondható lemezéből kettő teljes egészében koncert, míg a dupla Wheels of Fire-nak egyik korongja, a Goodbye-nak pedig kétharmada élő felvétel. A trió, bár akadtak jócskán emlékezetes dalaik, amelyek nemigen hangzottak el koncerten (Dance The Night Away, Swlabr, We’re Going Wrong, Those Were The Days, stb…), elsősorban a színpadon élt, ott tudtak felejthetetlen produkciókat nyújtani, jazz-muzsikusokat is lepipálva rögtönzéseikkel. Ilyen „vázlatnak” tekinthető a saját szerzemények közül az N.S.U., a Sweet Wine, vagy Ginger Baker dobszólója, a Toad (a rock-történet első lemezre vett nagyobb ütős improvizációja), de a „klasszikusoktól” vett I’m So Glad (Skip James), a Rollin’ and Tumblin’ (Muddy Waters), vagy a Spoonful (Willie Dixon) is. az N.S.U. száguldását és a Sweet Wine finomságait, valamint a Rollin’ and Tumblin’ szájharmonika-őrületét a Live Cream 1.-en, az I’m So Gladet a Goodbye-on – nekem ez a totális szabad asszociációs játék volt a bevezetésem a Creambe, és ekkor határoztam el, hogy megtanulok basszusgitáron játszani…- míg a Spoonful nyegle blues-a és a Toad a Wheels Of Fire 2. lemezén szerepel, egyaránt negyedóránál hosszabb változatban! Azért a „skiccek” sem rosszak…

És akadnak még az albumon más érdekességek is: például Bruce és első felesége, Janet Godfrey által jegyzett blues-a, a Sleepy Time Time, a bizonytalan eredetű Cat’s Squirrel, amely felbukkan számos bandánál, ha másképp nem, idézetként a Jethro Tulltól a Ten Years Afteren át a Led Zeppelinig…Kapunk egy többszólamú, két perces lírát Jack-től Dreaming címmel, és egy Robert Johnson-dalt, a For Until Late-et, amelyet még a hangjával rossz viszonyban álló Clapton is el mert énekelni. Ezzel kezdődött több évtizedes kapcsolata az „ördög gitárosával”, akinek közel 40 évvel később két tisztelgő lemezt is szentelt. De már Cream-korában is szívesen rázendített a Crossroads-ra.

A Fresh Creamnek, amely a 6. helyig jutott a Billboard listáján, a Rolling Stone örökranglistáján pedig a 101. helyet foglalja el, nem csupán az amerikai változata tért el az angoltól, hanem az európai is. Az amerikairól hiányzik a Spoonful, ellenben nem az N.S.U-val nyit, hanem a zenekar által elsőként felvett dallal, a kislemez-sláger I Feel Free-vel. Ezzel kezdődött Jack Bruce és Pete Brown máig tartó együttműködése. Brown performance-művész, költő, avantgárd muzsikus, aki a 60-as években hozta létre A First Real Poetry Band nevű együttesét, amelynek gitárosa John McLaughlin volt. Miközben a Cream, később Bruce szólómunkáinak állandó szövegírója lett, olyan különleges jazz-rockos ihletésű bandák vezetője volt, mint a Piblokto! vagy a The Battered Ornaments, amelynek lemezeit sem szabad hagyni elsüllyedni a feledés homályából… Az európai változaton van egy másik Bruce-Brown darab, a felejthető Wrappin’ Paper, valamint a The Coffee Song, amely legfeljebb Jack néhány szép futamáért érdemel említést.

A Cream nem egészen első albuma után két évvel már múlté volt, de a trió és tagjai etalonok maradnak, amíg a rock élni fog….

Track Listing:

Side One:

N.S.U (Bruce)

Sleepy Time Time (Bruce/Godfrey)

Dreaming (Bruce)

Sweet Wine (Baker/Godfrey)

Spoonful (W.Dixon)

Side two:

Cat's Squirrel (trad.)

Four Until Late (R.Johnson)

Rollin' and Tumblin’ (M.Morganfield)

I'm So Glad (S.James)

Toad (Baker)