GNL911

Róma egyik legcsodálatosabb terére, a Piazza Navonára szerveznek egy magyar honfoglaláskori ünnepséget. A tér szinte minden négyzetméterére, még a szökőkutak medencéjébe is asztalokat tettek és mindegyik asztalnál ül egy fehér ruhás, fátylas menyasszony, de vőlegényeket sehol sem lehet látni.

A hangzavar óriási, csak akkor csitul el némileg, amikor megjelenik a rendezvény díszvendége, Károly wales-i herceg, aki franciául mondja ünnepi beszédét, angol tolmácsolással. A műsorközlő ősmagyar zenék felidézését jelenti be, mire megjelenik egy klezmer-hegedűs és egy néger jazz-szaxofonos, akik belevágnak az Ocsi Csorniébe.

Leülök egy asztalhoz, ahol megtalál egy könyvkiadó nyüzsgő vezetőnője és arra kér, hogy a nála lévő két könyvet a lehető legrövidebb határidővel fordítsam le a magam igényes színvonalán. Mesés összeget ajánl a munkámért. Választ sem vár, otthagyja a könyveket, egy kitöltött szerződéssel együtt. Az egyik könyv örmény, a másik szerb nyelven íródott. Szemem se rebben, bár nem ismerem egyik nyelvet sem, belevágok és magam is meglepődöm, hogy mennyire jól haladok vele.

Már csaknem elkészülök, amikor megjelenik egy hölgyismerősöm, Marilyn Monroe-nak öltözve, bár csupán a szőkesége hasonlít rá, alkata, egyénisége a lehető legtávolabb áll tőle. Tanácsot kér tőlem a szemfestéshez, hogy még jobban hasonlítson rá, én pedig úgy teszek, mintha el lennék ájulva megjelenésétől. Ő ettől annyira meghatódik, hogy felkér, játsszam el Joe di Maggiót, és kérjük meg a wales-i herceget, hogy adjanak össze minket. Bár nem vagyok olyan délceg, meg baseball-ozni sem tudok, igent mondok neki, tudom, hogy mire odaérünk a herceghez, háromszor is meggondolja magát. Ezúttal azonban semmi jel nem mutat arra, így kénytelenek vagyok gyorsan kilépni a történetből, hogy megtaláljam Életemet, akit a forgatag elsodort mellőlem…