GNL911

Maximumlé(t)

Faház

Bemutatnak egy ivóban egy maga alá esett fickónak, aki állítólag újságíró. Sűrű ködébôl felnéz, majd közli: “Utáljuk egymást. Inkább arra válaszolj, ki a fasz vagy, milyen álnéven írsz és melyik érdekcsoporthoz tartozol. Különben is, jobb lett volna, ha artistaként mutatkozol be".

Szakmai tapasztalatcserénk ezzel le is zárult.

Eljött újra a hivatásos utcai zenész. Alig néhány hete egy magányos éjszakán bluest nyomott egy szál szájharmonikával, Stones-t, Zeppet, és fantasztikusan énekelt. Akkor is sokat ivott. Most is. De ezúttal “szolgálatban volt", megrendelték, hogy játsszon egy csapat részeg diáknak, akik vizsgáikat ünnepelték. Nyomta egyre a fárasztó slágereket, jókedvet varázsolt magára, de közben egyre ingerültebb lett, majd belekötött mindenkibe, különösen azokba, akik bele akartak inni a sörébe. Másnap megkapta az elôzô este még érte rajongó pincérlánytól, hogy hülye alkoholista. Pedig már arról beszéltek, hogy Mexikóba mennek, és ott a srác elkápráztatja a helyieket flamenco-gitártudásával. Harmadnap visszatért, láthatóan nem volt ott, és közben csak azt motyogta magában, hogy a lánynak valamilyen ajándékot szeretne adni. De énekével már egy másik pultoshölgyet boldogított.

Vajon ad-e majd éjszakai szállást egy éjjel-nappali kocsma annak, aki korábban éjt nappallá téve ott vedelt és ettôl hajléktalanná vált? Vagy csak az elôtte lévô fapadon vackolhat meg magának?

Biztonsági ôrök pihenôben. Elmesélik, hogy a közeli centerben az egyik zömök fickó szinte az egész stáb szeme láttára vert véresre egy lányt, aki ott akart pénzes férfiakkal ismerkedni. A szekusok be akartak avatkozni, de közben megtudták, hogy ez az az ember, aki nemrégiben egy egész kaszinót pakolt ki egymaga. Fülig Jimi és a Vörös Vaszics sírva kérhetné a receptet. De akkor még más erkölcsök uralkodtak. Sztorijaikból is az is kiderül, hogy egy-egy biztonsági csapatból kiszállni legalább olyan nehéz, mint egy maffiából. Valaki megpróbált, és eszméletlenre verték. Pedig a legnagyobb, legelismertebb, hivatalosan is sokszor felkért cégrôl van szó. A külsô szemlélôknek korábban is feltűntek fasisztoid vonásaik. Akkor mégsem tévedtek olyan nagyot.

Betér ide az agyongyúrt, szűzmáriás tetoválású kopasz, akirôl akkor is kiderül, hogy csakis a legmagyarabb futballcsapat hangadója lehet, ha az ember nem ismeri. Kicsit félve adok neki kezet, csak akkor nyugszom meg, amikor kiderül, hogy a bombázónak látszó pultoslány a babája.

Betér egy két méter körüli fickó, aki még sört is csak ritkán iszik. Borsodi bányász volt, akit az apja egyszer nagyon megvert, mert a gyereket megverték a cigányok. Azóta ô veri a romákat.

Délelôtt jön be az érdekes, vékonyarcú, zöldszemű lány. Sántikál, bottal jár. Pillanatok alatt megtaláljuk egymást, a pohár mellett, pedig ô fehér bort iszik, ami nem az én műfajom. Néhány perc múlva már úgy beszélgetünk, mintha régóta ismernénk egymást. 37 éves, de legalább egy tízessel fiatalabbnak látszik. Elmeséli, hogy kiugrott az ablakon a harmadik emeletrôl és ez lett belôle. Kiderül, hogy művészettörténész haverom kolléganôje, és együtt szoktak jól berúgni. Elkísérem Krúdy házáig, útközben már csókolózunk, majd telefonszámot cserélünk. Én azonban pillanatok alatt el is vesztem a számot. Vajon véletlen volt-e?

Mindig ugyanabban a sarokban ül, akkor is, ha tele van az ivó, akkor is, ha csak néhányan lézengene. Mindig az az ablak mellett, mindig csak sört iszik, azt is nagyon lassan. Beának mondja magát. Mindig kisírt a szeme, hajdanvolt szépsége arcának mégis elôvillan, amikor elmosolyodik. De a mosoly csak pillanatokig tart. Ha megszólítom, elôször örül nekem, aztán elkomorodik: “Nem együtt jöttünk, ha pasizni akarok, nem ide jövök" - mondja, és ettôl már úgy érzem: fel kellene szednem, és kijózanítanom. Hátha felébred nálam és megmutatja igazi arcát. De kiábrándítanak: nem iszákos, csak elmebeteg. Nézem, szemeznék vele, próbálok kiigazodni rajta. De nem hagyja. Lehet, hogy bennem egy idegorvos veszett el, hogy vonzom a bolondokat?

A Tábornok, akit többen Cukinak hívnak, betámaszt egy vörösre festett nôvel, aki leissza ôt a legmélyebb padig. Hogy miért tábornok? Mert van a vendégek között valaki, aki megrögzött északi, bár Custert, mint indiánfalót utálja, és Leet látja benne szürke sapkájában. A nô provokálja a tulajt, hogy ha fizet neki mégegy barna sört, akkor megmutatja igen kövér melleit, amelyek még nem tudtak lelógni. Az attrakció sikerül, tényleg szép dudái vannak. Csak a lelke fáradt már le rendesen. És közben eszembe jut egy másik hely, amikor egy lány nagyon keresett magának egy pasit, és megmutatta keblét Jimi Hendrix zenéjére. hogy gyereket akar még. És lett is neki.

Évek óta elôször találkoztam a Prófétával, akivel még egy másik kocsmában ismerkedtünk össze, és közös ivás közben vitatkoztunk a Bibliáról. Antikrisztusnak nevezett engem és kilenc gyereke volt. Csodákat tett, gyógyított és térített. Ma már nem kell az embereknek, mondja, ôt pedig agydaganattal műtötték és már csak gyümölcslevet ihat. Ennyit ért mélységes hitével.

A Faház melletti zöld pázsíton fekszik valaki. Nô vagy férfi, alig lehet megmondani. Inkább talán nô, de ennek nincs jelentôsége. Már tavasz van, de az esték még hűvösek, fagy is várható. Kérdezem tôle, hogy mi baja, rosszul van-e, és nem tudom megállapítani, hogy részeg, beteg, vagy egyszerűen fogyatékos, esetleg olyan véglény, akirôl Samuel Beckett álmodott. Ott akarom hagyni, de könyörög, hogy ne menjek el. Felsegítem, és betámogatom a Faházba. Ennivaló már nincs, inni nem kér. Leültetem egy fűtôtest mellé. A pultoslány flegmán tudomásul veszi. Én pedig menekültök a látvány, az élmény elôl.

Hangsziget, némajátékokkal

Fejemen walkman. Nick Cave énekli angolul a Valahol a Volga mentént. A buszon hatalmas tumultus leszállás elôtt. A levegôben van egy hatalmas tömegverekedés elôszele. Mégis úgy érzem magam, mint egy videoklip szereplôje, aki mégis csupán külsô szemlélôje az eseményeknek.

A fejembe Neil Young nyomja az Ohiót. Közben a szerkesztôségben a török éhségsztrájkolókról írok. Ohióban 4 halott volt, Törökországban 20. A különbség mindössze 31 esztendô.

Dübörög a Ten Years After, amikor felszállok. Egyetlen szabad hely van már csak a buszon, de senki sem foglalja el. Az ablak melletti ülésen egy farmeres, dzsekis, mezitlábas csavargó ül. Elôször fordul elô velem, hogy élô ember szagától csaknem a rosszullétig undorodom. Bár ki tudja, mert a férfi nem adott életjeleket.

A Pink Floyd von körém falat. A lány sötét szemüveget visel, Black Sabbathos fekete pólót. Elôtte még csaknem kamasz, össze-vissza álló fülű, de máris hatalmas termetű német juhász. A kutya minden zajra felpattan, idegesen rángatózik a bôre, morog, ugat, látszik, hogy legszívesebben nekiugrana valakinek. A lány folyamatosan dresszírozza, üti-veri. Többen ráförmednek, hogy állatkínzás, amit csinál. Kevesen veszik észre, hogy a gazda vak és a kutyával valószínűleg becsapták.

Metropolis

Melyik koldusnak adnál tiszta szívedbôl?

Aki elôtt hegedűtok, kalap, szentkép, vagy McDonald’s-os pohár van?

Lószarkupacok a járdán. Európai értekezlet tiszteletére felújítjuk a lovascsendôrséget. Vagy pedig fejlôdésünket mutatjuk a kutyaszarral küzdô nyugattal szemben.

Magyarország lakosságának 10 százaléka mozgássérült. Ez az arány hamarosan emelkedni fog, mert egyre többen mobiltelefonoznak az utcán úgy, hogy mindkét kezük foglalt, és a bunkofont fejük és válluk közé szorítják. Így lassan félzsódérossá válnak.

Egy lány, óvidvatú szoknyában, ódivatú szandálban, ódivatú harisnyában kering a buszmegállóban és magában énekel. Érkezik egy magas, furcsán kopaszodó fiú, kezével érthetetlen mozdulatokat tesz, ô is magában énekel. Mindketten ugyanarra a buszra szállnak fel, mégsem találkoznak.

Egy feketerigó a fán perceken át szirénahangokat hallat. Várja, ahogyan a rigókörökben szokás, hogy valamelyik társa visszaszól. De csak döbbent csend az osztályrésze. Még néhány “ninóval" próbálkozik, aztán ô is elhallgat.

Ha meguntad a kéregetôket, küldd el ôket az Országimázs központ elé. Hajtsák be rajtuk az ôket megilletô jogdíjakat. A szerep megtagadásáért is lehet fizetni.

Ifjúság, reménység - világít egy rosszarcú fiatalember szeme és egy ifjú műhölgy fogsora. Reménykedjünk azokban, akik brillantintól ragadva, pipsóérzést az utcán végigböfögve törnek elôre.

Miután a 30 éves vadászgépeket már csak a szentlélek tartja össze, a repülôezred védôszentet kapott.

És a két ártatlan felnôttnek azon a délelôttön nem jutott már hely és idô csókokra, ölelésekre, mint egy pad egy kis parkban a nagyváros egyik csomópontjában, ahol körbe-körbe hajléktalanok aludtak, ettek, rádiót hallgattak Öleléseik, örömeik napfényt varázsoltak a szmogtól, októbertôl ködös nagyváros egére, szenvedélyük felszippantötta a párát és megszépítette a szürke csütörtököt. Talán vittek tiszta szenvedélyükkel egy kis melegséget e nyomorultak szívébe is.

Elôbb a terrortámadás a World Trade Center és a Pentagon ellen, aztán a lépfene és a himlô. Elôbb a katasztrófafilmeknek fellegzett be, aztán az orvosregényeknek.

Az Empire State Buildinggel hírdetik az elsô amerikai-magyar biztosító társaságot. Szeptember 11 után nem tűnik szerencsésnek. Igaz, az ESB hetven éve áll és még King Kong sem tudott benne kárt tenni.

Már a taxis is Afganisztánról beszél, atombombát emleget, meg napalmot, miközben elmeséli, hogy arab szomszédja a legkedvesebb ember a világon, és lehet, hogy egyik pillanatról a másikra terroristává válik. Mélymagyar riporter kollégám viszont az amerikaiakat szidja, meg a világot, amely lefeküdt a jenkiknek, mint mindig.

A legnagyobb budapesti aluljáróban békésen megfér egymással szemben a legkomolyabb kultúrát kínáló könyvesbolt és egy másik pavilon, amelynek kirakatában kizárólag antiszemita művek viritanak. Magyar pluralizmus...

Miért van az, hogy valaki hosszan megnéz egy idegen arcot, egy idô után riadtan néznek rá vissza?

Aznap egy karakteres, ôsz hajú és szakállú, jóságos arc volt az egyik. Ezüst-piros joggingot viselt a hétköznapi buszon, mégsem tűnt szakadtnak, inkább egy hajdan volt magyar vidéki hippi-költôre emlékeztetett. A másik pedig egy kerekarcú lány, akinek mézszôke haja volt a legfeltűnôbb. De mindketten féltek tôlem. Talán mert nem tudok lopva megnézni valakit.

Távolsági busz, a Dunántúlról Budapestre, vasárnap hajnalban. A rádió a miniszterelnök kedvenc műsorát harsogja. A jegyzetfelolvasó minden második szava balliberális, vagy bolsevik. Egy süldôbanya hangosan és helyeslôen kommentál. Egy idôsebb úr vitába elegyedik vele, de ez csak olaj a tűzre. A nô ellentmondást nem tűrôen rikácsol, legalább fél órán keresztül. Végül a hátsó ülésekrôl elôremegy egy fiatalember - lehet vagy húszéves - és közli vele:

- Senki sem kiváncsi a maga nyilas dumájára.

A nôszemély elôször meghökken, majd szabadságjogaira hivatkozik, végül azonban, miután mások is felbátorodnak, legalább egy rosszalló tekintet erejéig, elhallgat.

Pedig azt mondják, az ifjú nemzedék meggyôzôdéses jobboldali.

Nemes arcélű, szakállas férfi határozott léptekkel halad az ónos esôs januári utcán, hogy ellensúlyozza szedett-vedett öltözetét. A buszmegállóban lehajol két elszórt egyforintosért. Nem bánja, ha meglátják az ordító fogsorú reklámok.

Fémkocka a buszmegállóban, a leghatártalanabbul magyar tv-csatorna székháza

alatt. Rajta a hivatalos felirat: "Csak választási célokra használható". A

kerületben erôsen nyomuló leghatártalanabbul magyar párt néhány

ragasztható-letéphetô emblémája mellett egy függôleges betükkel elhelyezett

kozmpolita szöveg: "I Love Bartók Melcsi".

Ez is választás. Az igazságé, az életé.

Hajléktalanok a Nyugati aluljárójában. Ketten békésen söröznek,egyikük már alszik is kartonlapjain, néhányan ordítoznak egymással. Egy nyugodt sarokban azonban két táblán is sakkoznak, kibicekkel körülvéve. Talán bennük van még egy kis életerô.

Töpörödött öregember a Vörösmarty téren, Húsvét elôtt a kirakodó vásárosok

és lacikonyhások között. Fekete keménykalapot hord, kis pamacsbajszot

ragasztott magának, bambusz sétapálca kezében. Egy szecessziós

falvédô-mintás avitt bôröndöt húz maga után. Már feltűnést sem kelt, de tán

nem is vágyik rá. A cirkuszosok régen felszedték sátorfájukat és Charlot

Félszemű koldusfiú, aki máskor a metróaluljáró felett zsoltárokat szokott kántálni hamisan, most bibliai átkokat ordít ugyanolyan kifejezéstelen hangon a járókelôkre.

Elôtte kereszténymagyar-zöld üvegpohár várja a nem érkezô filléreket.

Alig 10 méterrel odébb egy férfi monologizál arról, hogy titoktudományi tanszéket vezet, és hamarosan megfejti a lehetetlen és a leheletlen közötti különbséget.

Egyikükre sem figyelnek. A budapestiek telítôdtek a magasztos szónoklatokkal.

A Kossuth térre készül egy kopasz, fekete bomberdzsekis, Hungária-címeres, bakancsos fiatalember. Kezében hatalmas nemzeti színű zászló. Mivel a megmozdulás hosszúnak ígérkezik, elôtte bôségesen megebédel a McDonalds-ban.

Csodarovarok

Az alanyi költô hajnali három órakor felhívta verseinek birtoklóját, hogy közölje vele: enged unszolásának, folytatja a költészetet. “A nagy dolgok váratlanul jönnek" - mondta és szabadkozott, hogy kudarcot vallott az idô beszabályozásának kísérletében.

Kolléga késik, mert elhagyta tanksapkáját. Úgy kell neki, miért jár tankkal, ráadásul ilyen melegben sapkában. De lehet, hogy a tank álcázására húzott sapkát? Amíg kereste, a sapka, mert simlis volt, önállóan feltankolt száraz tankpezsgôbôl, nem csoda, hogy nem talált vissza, hiszen egybôl sapkarózsás kedve volt.

Volt egy pillanatom egyik este, amikor éppen semmi nem jutott eszembe. Mintha egyszerre csak kimenôre távozott volna az agyam. Legalább csend volt egy kicsit odabent.

Krimi

A férfi tudta, hogy tilosban jár, de már nem bánta egy ideje. Szerelme férjes asszony volt, és mindig csak titokban találkozhattak, amikor urát a munka külföldre szólította. Szerencsére ez gyakran elôfordult, így szinte hetente láthatták egymást.

Karácsony elôtt azonban ezek a szép órák nemigen akartak összejönni. Már-már azt hitték, nem tudnak ünnepelni, amikor a felesleges harmadik mégiscsak távozott néhány napra.

A férfi csak este tudott busszal elindulni, mert munkahelyérôl nem engedték el. Alig tettek azonban meg 60 kilométert a 160-ból, amikor a jármű lerobbant - elfolyt az olaja.

A hosszú várakozásban a férfi szóba elegyedett egy fiatal, rövid, vörös hajú nôvel. Nem is tudta miért, de valahogy felizgatta a fantáziáját és ezt a lány is észrevette. Mikor kiderült, hogy át kell szállniuk egy másik buszra, a férfi megkérdezte tôle: hol száll le? Mire a lány elárulta, hogy eggyel elôbb, mint ô, bár furcsállotta a kérdést. A férfi nem tudott okot mondani rá.

A lány leszállt, egy fél órával késôbb a férfi is megérkezett kedvese kisvárosába. Már éjfél is elmúlt, mindent hó borított, és egy pillanatra nem tudta, hogy merre kell mennie.

Egy fehér dzsip fékezett mellette. Rendôrök. Rögtön igazoltatták, elvégre mit keres itt egy ember éjnek idején, láthatóan eltévedve, egy nagy piros sportszatyorral. A férfi nem volt teljesen nyugodt. Hátha a rendôrök idevalósiak és ismerik a férjet, akkor lebuktak. Szerencsére csak környékbeliek voltak, ezért útba sem tudták igazítani. De legalább közölték vele, hogy nem áll körözés alatt.

Az asszony kitörô örömmel fogadta végre megérkezô szerelmét, és hamarosan szabadjára engedték hosszú napokra visszafojtott szenvedélyüket.

Másnap a rádióban bemondták, hogy a szomszéd város egyik buszpályaudvara mellett holtan találtak egy fiatal, rövid, vörös hajú nôt, akit utoljára egy negyvenes férfi társaságában láttak. Az illetônél egy nagyméretű piros sporttáska volt.

(2001)