1.
A legújabb metróvonal megnyitásáról kell tudósítást írnom. Az ünnepélyes átadást szándékosan lekésem, mert nem vagyok kíváncsi a sok díszpintyre, de az első útra odaérek. A metró egyszer csak feljön a felszínre, és elindul ismeretlen tájak felé. Hihetetlen nevű települések mellett halad el, olyan falvak táblái bukkannak fel, amelyekről még soha nem hallott senki, de a sínek egészen a házak küszöbe mellett mennek. Mindenhol integetnek a szerelvénynek, vannak, akik a mozgó metróba könnyedén beugranak, nemcsak fiatalok, idősebbek is. Elhaladunk aztán egy állatkert mellett, ahol csupa torzszülött lényt mutogatnak: hatlábú elefántot, kéttörzsű zsiráfot és hasonlókat.
A végállomás egy futballpálya, amelyet a metró megállás előtt kétszer megkerül. Már zajlik az ünnepi mérkőzés, amikor megérkezünk, a tribünök nem épültek meg, így azonban a nézőknek lehetőségük van közvetlenül bekapcsolódni a meccsbe: bedobásokat végezhetnek el, a kirúgott labdákat úgy rúgják vissza, hogy abból gólhelyzet lesz. A végén természetesen a hazai csapat nyer.
Az út végén egy füstös kávéházba térek be, ahol maga Amélie szolgál fel. Fizetni szeretnék, akkor veszem észre, hogy valaki ellopta az Életemtől nemrég kapott csodálatos pénztárcámat. Amélie hisz nekem, hogy nem potyázni akarok, és megígéri, hogy gyorsan bezár, és visszamegyünk azon az úton, amelyen elindultam, és biztosan megtaláljuk az erszényt.
2.
Munkahelyemre igyekszem, és a kapuban egy tábla fogad, hogy szerkesztőségünk az éjszaka folyamán új helyre költözött és része lesz a nagy médiacentrumnak. Bár elég nehezen tudom elképzelni, de azért elmegyek a megadott új címre. Ott csupa ismeretlen arc fogad, és erőnek erejével állítják, hogy a korábbi szerkesztőség nem is létezett, sem a személyi állománya, sem a székháza, de ha dolgozni akarok, akkor szívesen látnak. Lenne is rögtön egy feladat. Az emberi jogok napja alkalmából kísérletet végeznek önként jelentkezőkön, akik olyan injekciót kapnak, mint a Texasban kivégzendők, természetesen kisebb dózisban, hogy ne haljon meg senki, csupán pokoli kínokat kelljen átélniük. Eddig még csak a beadásra akadt számos jelentkező, arra azonban senki sem hajlandó, hogy ezt a kínvallatást rajta próbálják ki. Mint új jövevénynek, felkínálják a lehetőséget: vagy adom, vagy kapom, más választásom nincsen…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
