GNL911

XVI.kép.

Barbara otthona. Arthur kissé csodálkozva néz körül a lakásban. A falak ugyanolyan feketék, mint a lány körmei. Ô azonban zöld vastag filcet vesz elô, és iratni akarja Arthurt. A lány vezeti a férfi kezét, aki megadóan írja a szövegeket, a jeleket. Közben látjuk egészen közelrôl Barbara duzzadt ajkait, pajzánul csillogó szemeit. Arthur firkál a fekete falakra.

azt hiszem

voltam hajdan

azt hiszem voltunk

az én borom a tejed

az én selymem a fényed

Barbara átöleli a férfit, és ô is néhány sort idéz:

fekete macska

véredet fa

nyalja

És ô is felírja ezeket a szavakat a falra.

Arthur letérdel a lány elé, miközben a háttérben Doors-zene szól. (Az utóbbi két idézet Jim Morrisontól való). Barbara elringatja magát a zenére, miközben Arthur a lába elé borul, lehúzza fehér zokniját, és finoman, átszellemülten csókolgatni kezdi a lány csupasz lábát, körmeit. Barbara a lábán is feketére festette minden körmét. A lány arca, az élvezet csúcsán.

A kezüket látjuk, amint Arthur odaadja Barbarának oroszlános arany nyakláncát, a lány pedig ráhúzza Arthur kisujjára a denevéres gyűrűt.

Barbara:

Most búcsút veszek tôled. Soha többé nem fogsz látni.

Arthur:

És soha többé nem kapod vissza a denevért.

Barbara:

Anyám kis ribancnak nevezett.

Arthur:

Én pedig fekete csipkelánynak. Megegyeztünk?

Barbara letépi magától trikóját, és ugyanezzel a mozdulattal megoldja farmernadrágját is, mire Arthur szájjal keresztet vet a lányra: a felsô ág az ajka, a két szélsô a mellei, az alsó pedig sötét szeméremdombja.

XVII. kép.

Arthur az utcán, belenéz sok-sok arcba, mintha egy bizonyos arcot keresne. Csatangolása során egy hangot hall, Barbara hangját:

Összesürítik a levegôt körülöttem az asztali tornádók és az idôhatározó gépek. Szalagcímek, vastagbetűs bekezdések tolakodnak elém, provokativ telefon csörög. Jótékony rosszhírekkel elcsábított kamaszlányok szopnák ki párnámból agyam rabláncait, miközben letapad a lábam egy folyamatosan rövidülô futópályán. Feloldhatatlan mássalhangzó-torlódássá válok és próbálok elhajolni a fulladásos halál jobbegyenesei elôl.

A hang menet közben keveredik Arthur hangjával. Arthur elképzeli, amint fekszik a földön, magatehetetlenül, és Barbara meztelen talpával az arcába lép, és halálra tapossa.

XVIII. kép.

A Guru háza, belülrôl. A földön egy nagy kockás vászonterítô, szinte csendéletként raktak ki rá almákat, paradicsomokat, egy tálba fekete szedret, odébb egy csokorba sárgarépát, de van dió, pisztácia, méz is.

A Guru és Arthur ülnek a földön, mindketten félmeztelenül, mezítláb, most is szól egy elvont , akusztikus, arabos hangzású zene.

A Guru egy kerek, sötét cipót tör ketté szertartásos mozdulattal, egyik felét Arthurnak adja.

A Guru:

Magam sütöttem. Gandhi receptje. Csak természetes anyag. John Lennon is meg tudta tanulni.

Arthur elismerôen bólint. Közben egy fehérmellényes fekete macska belopakodik és a Guruhoz dörgölôzik.

Guru:

Magamhoz szelidítettem. Elôször a küszöb elé tettem le neki egy kis húst. Megette, és után már belülre tettem. Két nap múlva már bent volt a szobában. Lehet, hogy szerelmes belém, hagyom, hadd hízelegjen.

Arthur:

És az egyedüllét? Az emberek? A nôk?

Guru:

Majd megtalálnak, ha akarnak. Mindennek eljön a maga ideje, ha fontos. Ha meg lényegtelen, akkor nem. Nincsenek véletlenek, még mindig nem tudod? Ajtóm nyitva áll. A macskáknak, a kutyáknak, az embereknek...még az emberszabású szukáknak is...

Arthur:

Nem félsz?

Guru:

Félelem? Ostoba fogalom. Miért félnék, mikor nem ártok senkinek?

Arthur:

És ha egy szép napon megirigylik tôled ezt a szabadságot?

Guru:

Aki irigyli más szabadságát, már nem lehet szabad...

Arthur némán majszolja a kenyeret. Úgy érzi, mintha a festmények, maszkok mind ôt néznék szemrehányón.

Guru:

Én a helyedben kiköltöznék ide. Van még egy romos ház, innen fél kilométerre. Még kihaltabb a táj, még nagyobb a csend. Itt letisztulhatnál, írhatnál, amennyit csak akarsz, nem lennél senkinek a rabszolgája...

Ez az utolsó szó valósággal belehasít Arthurba. Mintha a Guru rosszindulatú óriássá válna felette.

XIX. kép

Egy magas épület körül hatalmas csôdület. Rendôrautók, mentôk vijjogása. Egy letakart holttest, körülötte, mintha valaki körkörösen elrendezte volna, további, legalább öt ponyva, alatta egykor emberek.

Arthur hangja, mintha egy lélektelen hiradós tudósítást olvasna be a tv-ben:

Az író a tömeg féktelen ujjongása közepette felmászott a magas toronyba, hogy ott látnoki dalt énekeljen. A zárótaktus után levetette magát a mélybe, és számos halálesetet okozott. A rendôrség kizárta az öngyilkosság lehetôségét, mert az író túlságosan szerette az életet. Más források szerint viszont már mindent elért, amire vágyott, csak ez a zuhanás hiányzott totális boldogságához.

XX. kép.

A mezítlábas csöves jön ki a Guru házából. Odabentrôl most is szól a zene.

XXI. kép.

Éjjel. Arthur egy összemázolt, törött üvegű fülkébôl telefonál. A fülke falán egy írás:

Ha szeretetre vágysz, hívj és én kényeztetni foglak. 323-6365, Judit.

Arthur ezt a számot tárcsázza.

Jóestét kívánok, Juditot keresem.

Hang:

Rögtön szólunk neki. De már nagyon késô van.

A telefonból mindenféle zajok hallatszanak ki. Aztán egy fáradt, megfélemlítettnek tűnô hang.

Én vagyok Judit.

Arthur:

Olvastam, amit felírtál a telefonfülkében....

Judit:

Az nem én vagyok. Ne haragudj....kés volt a torkomon. Most is ...de a nôvéremnek szólok. Várd meg ott...

Judit a telefonban sírva fakad. Arthur áll megdöbbenten. Csend honol az utcán. Hamarosan feltűnik egy szôke, vékony lány, kezét nyújtja Arthurnak.

Gyere, menjünk.. Gina vagyok. Mint a Múzsa.

Arthur:

Arthur. Mint a költô, meg a király.

Gina:

Nem kérdeztem, kár volt elárulnod.

XXII. kép.

Gina és Arthur egy ágyon hevernek, vélhetôen már az aktus után. A háttérben Jimi Hendrix Red House-a szól.

A lány simogatja a férfit, akit megpróbálja szájon csókolni, de ezt Gina elhárítja.

Privát terület...mindent, de ezt ne...

Arthur:

Sosem fordult elô veled, hogy élveztél valakit?

Gina:

De. A pasimat.

Arthur:

Ô tudja...

Gina:

Naná, az ô ötlete volt. Két év alatt összekefélek egy házat. És akkor feleségül vesz, és lesz négy gyerekünk.

Gina nyújtózik egyet, majd iszonyatosan felsikít. Az egyik lába, a combjától a talpáig begörcsöl a rossz mozdulattól....

Segíts, csinálj valamit....

Arthur meglazítja az ujjait, és finoman masszírozni kezdi végig-végig Gina lábát. A lány elôször csak felenged, megkönnyebbül a fájdalomtól, majd hamarosan olyan hangok törnek fel a torkából, mint aki mindjárt elélvez. Végül egy hatalmas sikítással belezuhan a kéjbe.

Arthur elégedetten méri végig a lányt.

Gina....

Gina:

Lillának hívnak...

Arthur:

De hiszen...

Gina:

Már elmúlt éjfél....

Arthur:

És...

Gina:

Holnapután Dettinek szólíts...

Arthur a naptárra pillant és mindent megért.