Éppen csak túléltük az első választást, máris nyüzsögnek az újabb ügyében. „Dongják körül, mint húst a légy”, mondaná József Attila.
A hajdani mélymagyarpártról elnevezett piac sarkán a magyarabbak kampányolnak. Egy hölgy felteszi nekik a kérdést: „Hogy is van az, hogy dobáljuk ki meg elégetjük az uniós zászlót, aztán meg csak mennénk az EU-parlamentbe? Ugye jól jön az a 6000 euró?” „Miért, a Tabajdi mennyit keres?” – jön a válasz. Érdekes, pedig azt szokták mondani errefelé, hogy a zsidóknak szokása kérdésre kérdéssel válaszolni.
„Megnéztem a minimálbéreket a világban. Nálunk 101 ezer bruttó. Svájcban 2000 dollár” – párbeszéd főiskolás korú diákok között a villamoson.
Túl sokat dolgozunk. Európában a 4. helyen állunk. Hatékonyságban viszont az utolsó előttiek vagyunk – írja az ingyenes úti lap. Nem lehetne ez utóbbit azzal ösztönözni, hogy mindenkit érdemei szerint fizetnek meg?
Visegrádi 4-ek: halálgyár – írás a metrófalon. Mit szóltok ehhez, Simon és Garfunkel?
„Amikor Magyarországot megszállták a németek, a Gestapóhoz több feljelentés érkezett, mint egész Európában összesen. Ilyen ország vagyunk” – meséli egy idős férfi a mellette ülő mosolygós kortársának.
A pártstandoknál árult papírforgóknak egy hasznuk biztosan van: az erkély szegélyére vízszintesen felszerelve elriasztják a mindenhová oda piszkító galambokat. Más úgysem ijed meg tőlük.
Tabán, Ricse-buli. Az amúgy is nótás kedvében lévő közönség vígan dalolja: „Nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás”, egyesek ezt „Nyolc óra munka, nyolc óra lihegés, nyolc óra szarakodásnak” ejtik. A leghangosabb kórus azonban így szól: „Eleged van az egész kibaszott világból.”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
